Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#állami gondozottak

Bihari Ádám Itthon

Attól félnek a gyermekotthonok, hogy a válság miatt tömegével kerülnek majd hozzájuk a legszegényebbek gyerekei

A rezsiszámlák és az élelmiszerárak emelkedése miatt jócskán megnőhet a családokból kiemelt gyerekek száma és ezzel a gyermekvédelmi rendszer terhelése is nő, pedig számos intézményben már most is kritikus a helyzet a munkaerőhiány, és a teltház miatt. Gyermekotthonok dolgozóival, vezetőivel beszéltünk arról, hogyan fogják ezt túlélni és mibe fog kerülni a gyerekeknek.

Ballai Vince - Szlavkovits Rita Itthon

Tényleg jobb a gondozott gyerekeknek az egyháznál, vagy csak az állam nem akar ezzel foglalkozni?

A családjuk köréből veszélyeztetettségük miatt kiemelt gyerekek közül most még többen kerülnek egyházi gondozásba, mivel ezekben a hetekben kerül át a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez a fővárosi Tegyesz nevelőszülői hálózata is. Az átvevő egyházi intézmény szerint a hittel többet tudnak adni, mások viszont értetlenül szemlélik, ahogy az egyházmegye felsőbb kérésre magához veszi a hazai ellátás jelentős részét.

Szurovecz Illés Itthon

"Most kivesszük a pénzt, és vigyázok rá"

Az állam a családjuktól elválasztott gyerekeket legtöbbször kiégett, alulképzett nevelőkre bízza, akik az esetek többségében nem képesek biztosítani azt, amit a gyerekek az egész addigi életük folyamán legjobban hiányolnak: a stabil és szeretetteljes közeget. De ez még mind semmi ahhoz képest, hogy vannak olyan esetek, amikor fizikailag és lelkileg is bántalmazzák a rájuk bízott gyerekeket, és az életkezdésükhöz felgyűlt állami megtakarításaikat is elveszik tőlük. Abcúg a hvg,hu-n.

MTI Világ

"Nyilvánvalóan szándékosan becsaptak bennünket"

Gelsenkirchen gyámügyi hivatalának vezetője és helyettese szándékosan túlterheltséget idézett elő egy gyermekotthonban, majd erre hivatkozva Magyarországon helyeztek el gondozottakat egy általuk alapított magyarországi cég közreműködésével. A gyerekek ellátása és oktatása nem volt megfelelő, a két gyámügyis viszont havonta 5500 euróhoz juthatott. A Ruhr-vidéki város főpolgármestere szerint nyilvánvalóan szándékosan csapták be őket.

MTI Itthon

Német állami gondozott gyerekekkel csaltak Magyarországon

Az ARD feltárta, hogy Gelsenkirchen város gyámügyi hivatalának vezetője és helyettese szándékosan túlterheltséget idézett elő egy gyermekotthonban, majd erre hivatkozva Magyarországon helyeztek el gondozottakat egy általuk alapított magyarországi cég közreműködésével 2007-2008-ban. Bár a gyerekeknek nem volt jó soruk Magyarországon, a gyámügyisek gyermekenként 5500 euróhoz jutottak havonta.

MTI Itthon

Egyszerűbb lesz az örökbefogadás és a nevelőszülővé válás

Tovább könnyíti a kormány az örökbefogadást és a nevelőszülővé válást. A változtatás célja, hogy a jelenleg állami otthonokban élő több ezer gyermek közül minél többen, minél előbb családba kerüljenek - mondta a Fidesz szóvivője pénteken, a párt kihelyezett sajtótájékoztatóján, Helvécián.

1 2
Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

„Trehány munka”: így akadt ki A Gyűrűk Ura szerzője a gépírónőjére

„Trehány munka”: így akadt ki A Gyűrűk Ura szerzője a gépírónőjére

Ketyeg az óra! – elküldte a selyemzsinórt a boltoknak Nagy Márton

Ketyeg az óra! – elküldte a selyemzsinórt a boltoknak Nagy Márton

Panama elnöke szerint Donald Trump hazudik

Panama elnöke szerint Donald Trump hazudik

Lesotho zokon vette, hogy Trump szerint senki még csak nem is hallott az országról

Lesotho zokon vette, hogy Trump szerint senki még csak nem is hallott az országról

Nyugodt éjszakája volt Ferenc pápának, éjjel nem invazív lélegeztetést kapott

Nyugodt éjszakája volt Ferenc pápának, éjjel nem invazív lélegeztetést kapott

Időkapszula: szinte új autóként vár gazdára ez a 34 éves Audi Coupé

Időkapszula: szinte új autóként vár gazdára ez a 34 éves Audi Coupé

Hat szokás, amitől boldogabbak lehetünk

Hat szokás, amitől boldogabbak lehetünk

Svédasztalos lesz a menza több II. kerületi iskolában

Svédasztalos lesz a menza több II. kerületi iskolában

A címlapról ajánljuk