Ha spanyol konyha, akkor tuti, hogy elsőre beugrik a gazpacho. Aki egyszer is megfordult az ibériai országban, kizárt dolog, hogy nem kanalazott ilyet. De manapság már sehova se kell utazni érte, úgy bevette magát a mi bisztró-konyháinkra is. A gazpacho  körül a legnagyobb kések hegyére menő vita az olívaolaj, a kenyér és a fokhagyma szentháromsága körül szokott kibontakozni, mégpedig azok arányát tekintve.

A paradicsommal sosincs gond (illetve igen, ha nincs íze, de ez spanyolhonban nemigen fordulhat elő), abból minden mennyiség jöhet, akárcsak az őrült  spanyolok Tomatina paradicsomcsatájában... Tudományos értekezések szintjén beszélik agyon a gazpacho-összetevők arányát, amit a magunk részéről megszállott kulináris tudorokra hagynánk, s inkább azt tanácsoljuk: az alap összetevőkből annyit tegyenek bele, amennyit az ízlésük diktál, elvégre a tízparancsolat sehol sem említi a gazpachót, így az arányok nem kőbe vésettek. Előfordult például e sorok írójával, hogy  egyszer Ibizán olyan fokhagymás gazpachót evett, amitől még egy héttel később is fokhagymásnak érzett mindent, és már azt hitte, elvesztette az ízérzékelését.

Tehát nem teljesen igaz az a spanyol közmondás – “del gazpacho no hay empacho” –, azaz gazpachótól nem lehet gyomorrontást kapni. Azt lehet, hogy nem, de valami rosszabbat azért igen.

Ezért most inkább következzen a gazpacho szelídített változata.  

Marton Levente

Recept

500 g érett, édes paradicsom

1 darabos  paradicsomkonzerv (bocsi, spanyolok, de az olasz San Marzano nagyon jól megy a gazpachóba)

2-3 szelet lehéjazott fehér kenyér

1 szárzeller

1 meghámozott, kimagozott kígyóuborka

1 vastag húsú pirospaprika (paradicsompaprika, kaliforniai paprika)

2-4 gerezd fokhagyma, lereszelve

1 dl tényleg jó minőségű olívaolaj

2 evőkanál sherry- vagy vörösborecet

só, fehérbors

Elkészítés:

A paradicsomot blansírozzuk – ejtsünk keresztvágást az alján, merítsük 2-3 másodpercre lobogó forró vízbe, és húzzuk le a héját. A kenyeret áztassuk vízbe, amelybe egy kis olívaolajat is teszünk. A konzervparadicsom – ha használunk, mert valójában lehet csak opció, hogy ráerősítsünk a friss paradicsomra  – eleve héjatlan, azzal nem kell bajlódni.

A szilárd hozzávalókat aprítsunk kis kockákra, a kenyérből nyomjuk ki az olívaolajos vizet, majd mindent tegyünk turmixgépbe (kisebb turmix esetén két adagban, s ne a turmixedényhez mérjük a levest, mert megbánjuk, ha túl keveset készítünk ). Adjuk hozzá a reszelt fokhagymát és  turmixoljuk össsze, közben csorgassuk hozzá az olívaolajat és a beáztatott kenyér után maradt olajos vízet. Minden bizonnyal még némi víz (profi háztartásokban zöldség alaplé) kell majd, hogy leves, és ne vakolatállagú sűrítmény legyen a gazpachónk. Fűszerezzük sóval, fehérborssal, ecettel, még egy gombnyomás, és kész is.

Az ízlés dolga, hogy szűretlenül, rusztikusabban, vagy nem túl sűrű lyukú szitán átszűrve-áttörve könnyebben, levegősebben  fogyasztjuk,   de akárhogy is, mindenképp hűtsük be 2-3 órára, hogy az ízek összeérjenek. Fogyasztáskor tépkedjünk rá friss zellerleveleket. Az andalúzok odahaza állítólag tálaláskor főtt tojás fehérje – és csak a fehérje – apróra vágott kockáival szórják meg. Az éttermekben viszont nemigen lehet találkozni tojásfehérje-kubusokkal cifrázott gazpachóval.