A PISA-vizsgálatokból rendre kiderül, hogy a magyar 15 évesek tanulói teljesítménye mind szövegértésből, mind matematikából, mind természettudományból egyre rosszabb, de minimum stabilan tartja az alacsony színvonalat. A legutóbbi, 2019-es mérésen is bőven a mérésben részt vevő OECD-országok átlaga alatt voltunk mindhárom területen.

Ezek az adatok nem feltétlenül csak az Orbán-kormány hibájának róhatók fel, hiszen korábban sem voltunk sokkal jobb helyen a nemzetközi rangsorokban, de hogy nem történt előrelépés az utóbbi tíz évben, az biztos. (Az egyetlen látható javulás még 2009-ben volt, amikor a szövegértésben egy időre felzárkóztunk az OECD-középmezőnybe, hogy utána gyorsan visszazuhanjunk a sereghajtó harmadba.)

A minap megjelent – az Európai Bizottság Oktatásügyi, Ifjúságpolitikai, Sportügyi és Kulturális Főigazgatósága (DG EAC) által készített – 2020-as Oktatási és Képzési Figyelő csak az uniós országokra fókuszál természetesen, és megállapítja, hogy

a magyar 15 évesek alapkészségeinek átlagos szintje jelentősen elmarad az uniós átlagtól, és 2009 óta romlott.

Minden negyedik magyar diák szinte esélytelen a munkaerőpiacon

Különösen aggasztó az alulteljesítők aránya, hiszen ezek a diákok nem rendelkeznek a munkaerőpiac által megkívánt alapvető készségekkel sem (azaz nagyjából a munkanélküli-közmunka-betanított idénymunkás által kijelölt út vár rájuk).

És ez az adat sajnos mindhárom vizsgált területen jóval meghaladja az uniós átlagot: matematikából 25,6 százaléka, szövegértésből 25,3 százaléka, természettudományból 24,1 százaléka a diákoknak alulteljesítőnek számít. Ez rövidebben úgy írható le, hogy a magyar gyerekek negyede nagy valószínűséggel nem fog tudni elhelyezkedni igazából a valós, a saját boldogulását biztosító, és adót fizetni képes, értékteremtő munkaerőpiacon.

Az értékek uniós szinten is magasak (21–22 százalék körül mozognak és enyhén növekvő trendet mutatnak), de Magyarországon különösen mellbe vágó, mennyit romlott 2009 és 2019 között ez az érték. Olvasás-szövegértésben 17,6 százalékról 25,3 százalékra nőtt a funkcionális analfabétáknak is nevezhetők aránya. Ennél már csak a természettudományok területén rosszabb a helyzet: míg 2009-ben 14,1 százalék, 2019-ben már 24,1 százalék volt e téren az alulteljesítők aránya.

A problémásabb családokból származó gyerekek négy év lemaradással végzik el az általánost

A jelentés hangsúlyozza azt is, hogy a társadalmi-gazdasági háttér megbízhatóan jelzi előre a tanulók teljesítményét, és továbbra is nagy különbségek vannak az iskolák között. 2018-ban az előnyös helyzetű tanulók a szövegértés terén átlagosan 113 ponttal magasabb pontszámot értek el, mint hátrányos helyzetű társaik, ez a második legnagyobb eltérés az unióban, ami körülbelül három-négy év iskoláztatásnak felel meg.

Azaz a kevésbé szerencsés háttérrel rendelkező családból származó diákok, amikor elhagyják az általános iskolát, átlagosan nagyjából az alsó tagozat végén elvárt tudásszinten vannak.

Ha nem a diákok, hanem az iskolák közötti különbséget vizsgáljuk, abban listavezetők vagyunk. A magyar iskolák – mint a jelentés megjegyzi – erősen homogének a tanulók társadalmi-gazdasági háttere szempontjából, a hátrányos helyzetű tanulók bizonyos iskolákban koncentrálódnak. 2019-ben a társadalmi-gazdasági szempontból előnyös helyzetű és a hátrányos helyzetű iskolák tanulóinak teljesítménye közötti különbség az EU-ban a legnagyobb.

50 százalékkal több gettóiskola

Mint erről többször írtunk, a szegregációt egyrészt a korai, szabad iskolaválasztásra építő (és így is a felső-középosztályt előnybe hozó) szelekció erősíti fel. „A 10 éves korban kezdődő teljesítményalapú kiválasztás ahhoz vezet, hogy a gyengén teljesítő tanulókat elválasztják magasan teljesítő társaiktól, ami feltehetően hozzájárul az alulteljesítők magas magyarországi arányához. Például az általános képzésben, illetve a szakképzésben részt vevő tanulók olvasási teljesítménye közötti különbség meghaladja a 100 pontot. A felsőfokú oktatásban részt vevők körében a hátrányos helyzetű diákok aránya csupán 1,4 százalék volt 2017-ben” – olvasható a jelentésben.

Az utóbbi időben tovább erősítette a szegregációs folyamatokat az egyházi iskolák sok tekintetben kivételes helyzete. Az Oktatási és Képzési Figyelő is megállapítja, hogy 2001 és 2016 között az alapfokú oktatásban 5-ről 15,8 százalékra, a felső középfokú oktatásban pedig 10,4-ről 22,8 százalékra emelkedett az egyházi iskolák aránya. „Mivel ezek mentesülnek bizonyos jogszabályi korlátozások alól, és nem érintik őket a rendszerszintű deszegregációs intézkedések, így ezen intézkedések hatásai is korlátozottan érvényesülnek.”

A fentiek és az iskolának otthont adó település demográfiai összetétele miatt a 2008. évi 10 százalékról 15 százalékra nőtt 2017-ben a gettóiskolák aránya, vagyis azon általános iskoláké, ahol a tanulók fele vagy annál több roma származású.

Megduplázódott a 17 évesen nem tanuló, nem dolgozók aránya

Az oktatás méltányossága témakörhöz tartozik az is, hogy amióta az Orbán-kormány 18 évről 16-ra csökkentette a tankötelezettség felső korhatárát, a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő 17 évesek aránya megduplázódott (3 százalékról 5–6 százalékra nőtt), a 17 éves roma fiúk körében pedig eléri a 40 százalékot.

Az inaktivitás növekedése a 17 évesek körében aggasztó, mivel esetükben nagyon magas a tartós munkanélküliség kockázata.

Az iskolai lemorzsolódásra úgy általában sem lehetünk büszkék. Míg a 18–24 évesek körében az oktatást korán elhagyók aránya uniós átlagban jelentősen csökkent az utóbbi tíz évben (a 2009-es 14-ről 2019-re 10,2 százalékra), Magyarországon nőtt (11,5-ről 11,8 százalékra). A jelentés megjegyzi ugyanakkor, hogy 2019-ben a korai iskolaelhagyók aránya három év óta először kismértékben csökkent Magyarországon.

A 17 és 18 évesek középiskolai oktatásban való részvétele erősen (98 százalékról 85-re) lecsökkent 2011 és 2016 között, azt követően, hogy a szakközépiskolai képzést 2010-ben három évre rövidítették, és a tankötelezettségi korhatárt 2012-ben 18 évről 16 évre csökkentették.

A jelentés kiemeli, hogy a korai iskolaelhagyás szoros összefüggést mutat a helyi oktatási eredményekkel, amelyek a vidéki településeken a leggyengébbek (korlátozottabbak a minőségi oktatási szolgáltatások, és égetőbb a pedagógushiány is). Az oktatási eredmények tekintetében a társadalmi-gazdasági státusz figyelembevétele nélkül az OECD-országok között Magyarországon a legnagyobb a különbség a város és a vidék között.

Azt már mi jegyezzük meg, hogy a közoktatási rendszer – azóta rengeteg problémát generáló – brutális központosításának épp az volt az indoka, hogy csökkentsék a különböző helyzetben lévő iskolák közötti különbségeket.

Ki fog itt tanítani?

Az uniós jelentés hangsúlyozza, hogy a magyar oktatásra háruló egyre nagyobb kihívás lesz a tanárhiány. „2017-ben a tanárok 41 százaléka 50 éves vagy annál idősebb volt, és csak 6 százalékuk volt 30 év alatti. A tanári alapképzés nem képes kielégíteni a tanárok iránti keresletet: a képzésre jelentkezők száma ugyan nőtt az elmúlt években, de magas a kimaradók aránya és a diplomát szerzőknek kevesebb mint fele helyezkedik el a szakmájában.

A hiány a hátrányos helyzetű területeken, a természettudományos tantárgyak és az idegen nyelvek esetében, valamint a szakoktatásban és -képzésben a legjelentősebb.

Az alacsony fizetés az egyik közrejátszó tényező – ez az egyéb felsőfokú végzettségűek fizetésének csupán 61–70 százalékát teszi ki. Emellett a tanítási órák száma továbbra is magas.”

Óvodában és foglalkoztatottságban jók vagyunk

Az uniós jelentésben vannak Magyarországra nézve kifejezetten pozitív megállapítások is.

Az egyik ilyen a kisgyerekkori nevelésben részt vevő gyerekek aránya: ebben uniós elsők vagyunk.

Ez azért lehet biztató, mert a koragyermekkori neveléshez való hozzáférést és annak minőségét javító intézkedések hozzájárulnak a gyerekek közti fejlődési eltérések mérsékléséhez. Nálunk a 4–6 éves gyerekek 95,7 százaléka vesz részt koragyerekkori nevelésben, az uniós átlag 94,8 százalék. Minden iskolás kor alatti gyerek jogosult a koragyerekkori nevelési szolgáltatásokra, ugyanakkor a szolgáltatások regionális lefedettsége továbbra sem kiegyensúlyozott: 2017-ben az önkormányzatok közel 30 százaléka nem rendelkezett óvodával.

Jóknak tűnnek a fiatalok foglalkoztatási mutatói is. 2019-ben a szakképzésben frissen végzettek 86,3 százalékos foglalkoztatási rátája az uniós átlag (79,1 százalék) fölött volt. Ezt a képet árnyalja azért az a 2016-os adat, hogy a szakközépiskolában végzettek csupán 43 százaléka dolgozott szakmunkásként, a többség betanított munkás volt. A szakképzési állandó reform és ellenreform feltűnt az uniónak is, a jelentés meg is jegyzi, hogy 2015-ben átalakította a szakképzési rendszert a kormány, majd még mielőtt megtörtént volna a reform teljes körű bevezetése, azt újra átalakították.

A friss diplomások foglalkoztatási aránya 89,5 százalék volt 2019-ben, amely jóval meghaladta a 85 százalékos uniós átlagot. Ez önmagában is tükrözi a magasan képzett munkaerő iránti nagy igényt. És – ezt már mi tesszük hozzá – az évek óta a kormány által is hangoztatott „nem kell annyi diplomás” szlogennek is erősen ellentmond.

„A demográfiai visszaesés és a kivándorlási trendek fényében azonban a jelenlegi beiratkozási és diplomaszerzési tendenciák megnehezítik e nagy igény kielégítését: a 30–34 évesek körében a felsőfokú végzettség aránya 2019-ben 33,4 százalék” – írja a jelentés. Az uniós arány jóval magasabb: 40,3 százalék.

Viszonylag sok pénz, rosszul elköltve

Első látásra az oktatásra szánt állami kiadásokban sincs szégyenkeznivalónk. A jelentés szerint a közkiadások Magyarországon e tekintetben meghaladják az uniós átlagot. Az államháztartás oktatási kiadása 2018-ban a GDP arányában 5,1 százalék volt, szemben az EU 27 4,6 százalékos átlagával. Az államháztartás összes kiadásának arányában pedig nálunk ez 11 százalék, az uniós átlag 9,9 százalék.

A kiadások 2017–2018-as reálnövekedését (4,2 százalék) ugyanakkor jórészt a felsőoktatásra költötték, az alapfokú oktatásra fordított kiadások nem nőttek, a középfokú oktatásra fordított kiadások pedig 0,8 százalékkal még csökkentek is. A 2020. évi költségvetési törvény értelmében az alapfokú és a középfokú általános oktatásra fordított kiadások a 2019-es szinthez hasonlóan közel 600 milliárd forintot (nagyjából 1 810 millió eurót) tesznek ki. A jelentés megjegyzi, hogy 2018-ban mintegy 800 iskolaépületet újítottak fel uniós finanszírozással, ami az összes iskola körülbelül 10 százalékát teszi ki.

Az oktatási büdzsét azonban a rendszer elég rossz hatékonysággal éli fel. Az iskolák száma ugyanis nem követte az iskoláskorú népesség csökkenését. Az 1990 és 2016 között megfigyelhető fogyás tízszer nagyobb volt az általános iskolák számának csökkenésénél. (Az oktatási rendszer hatékonyságáról Radó Péter bővebben is írt a portfolio.hu-n.)

A kihasználatlan iskolai kapacitás a 2018/2019-es tanévben 48 százalékra emelkedett a középfokú oktatásban, és különösen nagy a szakgimnáziumok (44 százalék) és a szakközépiskolák (65 százalék) esetében. Az iskolák nagy száma szintén erősítheti a társadalmi-gazdasági státusz szerinti szegregációt, hiszen a szülők több lehetőség közül választhatnak.

Digitális tanrend: veszélyben a hátrányos helyzetűek

A jelentés kiemelten foglalkozik az uniós országok iskoláinak digitális oktatási lehetőségeivel is, különös tekintettel a koronavírus-járvány miatt mindenütt elrendelt távoktatásra. Megállapítja, hogy a 2020-as év példa nélküli próbatételeket és megszakításokat jelentett az oktatás és képzés számára.

Az iskolák március közepétől kezdődő és legalább két hónapig tartó, szinte egyetemes lezárása valamennyi oktatási szinten és ágazatban unió-szerte több mint 95 millió tanulót és 8 millió tanárt érintett.

Ebben a legnagyobb gondokat a távoktatáshoz való egyenlőtlen hozzáférés, a minőség, valamint a jóllét kérdése jelentette és jelenti. Az első felmérések az országok között és az országokon belül is jelentős eltéréseket mutatnak a távoktatáshoz való hozzáférés tekintetében. Míg egyes tagállamokban a lefedettség szinte egyetemes (pl. Szlovéniában a tanulók kevesebb mint 2 százaléka nem volt elérhető), más tagállamokban a tanulók jelentős része (pl. Olaszországban a tanulók 48 százaléka) maradt oktatás nélkül. Magyarországon a diákok mintegy ötödének nem volt, vagy csak nagyon korlátozott hozzáférése volt a digitális oktatáshoz.

Fennáll annak a kockázata – figyelmeztet a jelentés –, hogy a válság leginkább a kiszolgáltatott helyzetben lévő tanulókat érinti, ideértve az alacsonyabb társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkezőket és a sajátos nevelési igényű, valamint a vidéki vagy távoli területeken élő tanulókat is.

Magyarországon egyébként a „digitálisan támogató iskolák” (amelyek rendelkeznek a digitális oktatásra és tanulásra irányuló stratégiákkal, és kifejezetten támogatják a tanárok szakmai fejlődését) aránya az európai átlag alatt van. A digitálisan jól felszerelt és internetes csatlakozással rendelkező iskolák aránya szintén alacsonyabb az uniós átlagnál.