Kiszabadítottam egy brit turistát a bulinegyedből és magyar zenerajongót csináltam belőle a Fishingen
A „mit írjak Orfűről?” és „mit mutassak meg a látogatóba érkező angol haveromnak?” kérdés tökéletes keresztmetszete volt egy idegenlégióssal elmenni fesztiválozni. Így fest szűz szemmel a Carson Coma, a magyar trapszcéna és Ábel.
Marcusszel úgy indult a barátságunk, mint a Z-kategóriás egyetemi filmekben: egymás utáni két előadáson véletlenszerűen egymás mellé ültünk, később már foglaltuk a helyet a másiknak, ebből jöttek aztán a sörözések és a meccsnézések – rögtön utána pedig a covid, vele együtt pedig két és fél év, amíg nem találkoztunk.
Marcust mindig is nagyon érdekelte Magyarország. Ezért amikor idén májusban rámírt, hogy nyáron meglátogatna Budapesten, mondtam; foglalj jegyet június legvégére – végigjárjuk a turistalátványosságokat, és addigra beindul a fesztiválszezon is. Legyél jókor a jó helyen.
Természetesen nem a Balaton Soundra gondoltam, annak az emléke a mai napig kísért. Sokkal inkább a Fishing on Orfűre, amely nem csupán a Kispál-rajongásom felelőse, de Magyarország mindenképpen legszebb, és jó eséllyel legjobb hangulatú fesztiválja is. Nem spoilerezek nagyot, hogyha azt mondom, ez az állítás idén is megállta a helyét – de erről még később.
Pénteken kora délután tehát Pécs felé haladtunk az autópályán. Marcus eddigre túl volt a budapesti turistáskodás nagy részén, ami azt jelentette, hogy egy kellően fáradt, a 37 fokos napon leégett, de felcsigázott érdeklődésű útitársam volt, akivel sikerült megértetnem, hogy megéri a háromórás út és a kocsiban alvás azért, amit kap cserébe.
A Fishing on Orfű a Pécsi-tó melletti Panoráma Campingben, vízhez közel és erdei környezetben várja a legszélesebb közönséget, amit magyar fesztiválon el lehet képzelni. A frissen érettségizett (vagy náluk is fiatalabb) gimnazistáktól kezdve, a belpesti bölcsészeken keresztül, át a kisgyermekkel napközben tematikus programokon játszó, este velük táncoló harminc-negyveneseken, egészen a 65 év felettiekig.
Talán ebből is fakad, hogy a Fishing továbbra is a legőszintébb fesztivál Magyarországon. A helyszínnek fizikai korlátjai vannak, amelyből mostanra kihozták a maximumot, és nem kezdték el túltölteni a profit érdekében emberekkel. A zene sem akar többet mutatni annál, mint ami: ez egy magyar fesztivál, pontosabban egy többnyire magyar alternatív és underground buli. Nincs Halott Pénz, nincs Majka, nincs Azahriah; nem ordít a picsapop, és baromi rosszul venné ki magát, ha máshogy lenne. És ami a legjobb: ugyanezt hozza a közönség is. Teljesen mindegy, hogy két percet vagy két órát tölt valaki az aznapi szettje megtervezésével, nincsenek pirosnadrágos Pumpedgabók, cserébe rengeteg kultúrprogrammal kedveskedtek a szervezők azoknak, akik napközben rápihennének az estére.
A többség bérletes – a távolságból is adódóan ritka a napijegyezés –, ami idén 34 ezer forintos tételt jelentett négy tartalmas napért cserébe. Mind ez, mind a fesztiválon belüli árak teljesen észszerűek: sörözni ezer forint alatt lehet, fröccsöt előre töltött, literes és lezárható üvegekben jutányos áron lehet kérni, és ellentétben más fesztiválokkal, 2500 forint körül bőven jól tud lakni az ember.
Tó- és fesztiválszüzesség
A fesztivál kevés negatívumával Marcus és én rögtön érkezéskor szembesültünk. Ez a parkolás: a harmadik nap délutánján érkezve teljesen esélytelenek voltunk a Dollár út szűkös kínálata mellett; a tóparti körút nem véletlenül lett egyirányúvá alakítva, és csak lassan araszolva tudtunk felkúszni a hegyoldalba, ahol végül a szabályos parkolás normáit – mindenkihez hasonlóan – áthágva ott lehetett hagyni a kocsit.
Az érkezést az Ivan and the Parazol tavi koncertjéhez igazítottuk. A Fishing egyik legüdítőbb élménye, hogy napközben a vízben ejtőzve lehet zenét hallgatni, bár a kánikula ennek is odavág, a tó hőmérséklete ugyanis jócskán túl van a frissítő kategórián, az egyetlen, a színpaddal szemben lévő fa árnyékáért pedig kulturált keretek között, de hatalmas verseny megy.
„Életemben először úszok édesvízben. Tök jó” – mondja Marcus, miközben a tömegtől kicsit arrébb bemerészkedünk a tóba, és még mielőtt visszakérdeznék, hozzáteszi:
„amúgy még fesztiválon sem voltam.”
Marcusnek kezdetben szerencséje van, mert a tó- és fesztiválszüzesség elvesztésében mind az Ivan and the Parazol, mind a Carson Coma, amit először elcsípünk a fesztivál tényleges helyszínén, óvatosan bánik vele. Részben azért, mert felvonultatnak egy-két angol nyelvű számot is, de főként amiatt, mert mindkét banda tökéletesen hozza azt a hangulatot, ami dalszövegek vagy a nyelv ismerete nélkül is átjárja a hallgatót. Kiváltképp utóbbi fogta meg Marcust, aki teljesen odavolt a retro szettekért, a Kék Hullám Kemping után pedig az énekes Fekete Giorgiot nézve kijelentette:
ez a George Harrison egészen megfiatalodott.
A koncert végéhez érve Marcus egészen megbarátkozik a Fishing és a magyarországi fesztiválozás hangulatával: elfogadja, hogy minden harmadik emberrel lepacsizunk, mert ismerjük egymást Budapestről; abbahagyja a fröccs intézményének ócsárlását, mondván a buborékos víz „undorító és csak a toryk isszák”, illetve megtanulja az Ábel nevet is, amit jó pár órával később már velünk kiabál.
| Ábelezés |
A Fishing on Orfű családias és bohém hangulatához elképesztően sokat tesznek hozzá az olyan apróságok, mint Ábel. A fáma szerint tavaly nyáron egy fiatal lány elvesztette Ábel nevű barátját a kempingrészen, és annyi ideig kiabálta a nevét, hogy a pihenni próbálók becsatlakoztak hozzá. Mára ez úgy fest: ha bárki Ábelt kiált, másodperceken belül fesztiválozók tucatjai kiabálják neki vissza, egyfajta szubkulturális Marco Polo-játékként. |
„Lil Frank [sic!], that’s my man”
A Fishing pénteki napján a megszokott zenei választéktól eltérően az Amondó színpadon a magyar trapszcénáé a főszerep. Az Amerikából indult rap-alzsáner az elmúlt években nagyon szórakoztató és remek szövegű figurákkal futott fel, a kisebb színpadok egyikét pénteken 45 perces szettekkel, egymást érve töltötték meg a magyar képviselői, rengetegszer visszatérve egy-egy közös számra később fellépő haverjaikhoz.
A fellépőlistát nézve Marcust Lil Frakk neve fogta meg, talán nem is véletlenül: a nem rég még az SZFE-épületfoglalásban is részt vevő rapper külön számot írt arról, hogy az emberek a művésznevéről kérdezgetik, én meg ahelyett, hogy megpróbálnám elmagyarázni a szó jelentését, ráhagyom a barátomra, hogy az este hátralévő részében csak Frank-ként hivatkozzon rá.
A név egy dolog – a zene ennél is jobban beakadt Marcusnek. A színpadnál, ahova egy HVG-s kolléga rángatott el, végül négy koncertet hallgattunk végig a tömeg közepén, a barátom pedig abszolút átadta magát az élménynek. Amikor csatakosra izzadtan kikászálódtunk a dühöngőből Beton.Hofi, Mikee Mykanic, Kapitány Máté és a finálé Lil Frakk után, kerek szemekkel néztem a srácra, akit úgy kellett kirángatni a pogóból egy országban, ahol köze nincs a nyelvhez, a fesztiválozáshoz meg annyi sem. Annyit mondott:
hát, most már magasan van a léc, ha Britanniában is megyek koncertekre.
Ezután
- megnézzük még egyszer az Ivan and the Parazolt, ahol hosszan beszél arról, hogy a frontember Vitáris Iván mennyire jól passzolna a Bee Geesbe,
- visszaszaladunk Dé:Nash koncertjére, ahol megpróbálom elmagyarázni, miért skandálja mindenki, hogy Hajrá, Fidesz!,
- majd a Platon Karataeven engedjük ki a gőzt, és közli velem Marcus, hogy elfáradt, és másra sem vágyik, mint arra az üveg langymeleg vízre, amit a kocsiban hagyott.
Itthon, idegen szemmel
Másnap délelőtt Bonyhád benzinkútján ülünk Marcusszel, a hazautat megszakítva, első kávéinkat kortyolgatva – ekkor teszem fel a kérdést, hogy összességében hogyan érezte magát. Válaszol: bár elvágta a talpát a Pécsi-tó iszapjában, az utolsókat rúgja energia terén, és kávézott már jobb helyen, mint a 6-os út mellett;
felejthetetlennek nevezte a Fishingen eltöltött estét.
Én pedig bezsebelhettem a dicséreteket a gimis haveroktól, hogy milyen jó helyre hoztam az ide látogató barátomat, és a folyamatos fordítás, magyarázás; kvázi idegenvezetés miatt picit megint „először” lehettem Orfűn – ami továbbra is kenterbe veri a mainstream fesztiválokat. De arra mindenképp büszke lehetek, hogy Marcus emlékei Magyarországról nem a terézvárosi Lime-rollerezés és az Instant-Fogasban elpazarolt órák lesznek.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Buli, Balaton, bikinik – elindult a Balaton Sound
Két év után kihagyás után világsztárokkal tért vissza a Balaton Sound, ahol fellép többek között Martin Garrix, Paul Kalkbrenner és a Dimitri Vegas & Like Mike duó is. A Balaton-parti partin a hangulat már a nyitónapon a régi volt. Így látta a fotósunk.
Konfliktust szül a kártyás fizetési rendszer az átalakuló Művészetek Völgyében
Tiltakoznak a kézművesek, és fenntartásait közölte az alapító kulturális egylet is, amiért az idén készpénzmentes lesz a kapolcsi fesztivál. A szervezői tarifák a fesztiválozók számára is felsrófolják az árakat.
