szerző:
EUrologus
Tetszett a cikk?

Megindította Magyarországgal szemben a jogállamisági mechanizmust az Európai Bizottság. Bár korábban lehetett arról hallani, hogy Lengyelország is érintett lesz, a brüsszeli testület ezt nem tartotta indokoltnak.

A hírt hivatalosan Margaritisz Szhínasz alelnök jelentette be, miután az Európai Bizottság biztosi kollégiuma, vagyis valamennyi biztos elfogadta a javaslatot. A döntésről a mai nap folyamán tájékoztatják a magyar kormányt is. A mechanizmus az uniós pénzek védelmét szolgálja, egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen szerdán délelőtt a következő problémás területeket nevezték meg: a közbeszerzések, az európai költségvetések végrehajtása, az auditok, a monitoring, az elszámolási eljárás, a transzparencia, a csalások megelőzése, a korrupció.

Az is elhangzott, hogy ezek a gondok már több mint tíz éve léteznek Magyarországgal kapcsolatban, és mindeddig a magyar kormány nem nyújtott megnyugtató megoldást, az Európai Bizottság azonban most már rendelkezik megfelelő eszközzel.

Azt azonban nem lehet tudni, hogy konkrétan milyen ügyeket kifogásol az Európai Bizottság, egy bizottsági tisztségviselő arra utalt, hogy a mezőgazdasági források felhasználása mindenképpen ebbe a körbe esik. A brüsszeli testület azt reméli, hogy elindul a magyar hatóságokkal egy olyan párbeszéd, amelynek eredményeként nem lesz szükség "pénzügyi korrekció" alkalmazására.

Az eljárás 5-9 hónapot vehet igénybe, amelynek végén a tagállamok tanácsa elfogadja az Európai Bizottság javaslatát a pénzügyi intézkedésekről, ezeknek a jogsértésekkel arányban kell állniuk. A tagállamok csak minősített többséggel térhetnek el az Európai Bizottság előterjesztéséről.

Ezt követően a magyar kormány megtámadhatja az Európai Törvényszék előtt ezt a határozatot, amelynek végső állomása egy esetleges fellebbezés során az Európai Bíróság lehet. Ez azonban nem jelent feltétlenül halasztó hatályt a pénzek elvonására. Ezt ugyan kérheti a tagállam, de erről a Törvényszék dönt.

Fontos szabály, hogy a végső felhasználók érdekeit védeni kell, vagyis a forrásokat el kell hozzájuk juttatni. Ez azonban már nem Brüsszel dolga, hanem a tagállamnak saját költségvetésből kell ezt fedeznie. Az Európai Bizottság azonban ellenőrzi, hogy ennek az előírásnak megfelel-e a tagállam.

Végleg búcsút mondhatunk az EU-pénzeknek? És miért éppen mi? Minden a jogállamisági eljárásról

Elsőként Magyarország ellen vetette be az Európai Bizottság a jogállamisági normák megsértésére tartott új fegyverét: az uniós pénzek elvonását. De ez azt jelenti, hogy senki nem kap majd támogatást? És tényleg a "gyermekvédelmi" törvény miatt áll bosszút Magyarországon a brüsszeli testület?

Többéves előzmények

A jogállamisági mechanizmust már az előző, Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság is napirendjére tűzte, akkor azonban sem az Európai Parlament, sem az uniós tagállamok nem támogatták a kezdeményezést. Néhány éven belül azonban mindez megfordult, nem utolsósorban az EU-s forrásokkal való visszaélések növekvő száma, illetve az ezzel kapcsolatos választói elégedetlenség miatt. Végül 2020 júliusában került először a tagállamok elé a javaslat, amely azonnal éles tiltakozást váltott ki a magyar és a lengyel kormányból. Olyannyira, hogy az év végére a konfliktus odáig fajult, hogy Budapest és Varsó az uniós költségvetések vétójával fenyegetett, amennyiben a mechanizmust elfogadják. Ez egyaránt érintette a 750 milliárd eurós helyreállítsa alapot, és a több mint ezermilliárd eurós hétéves költségvetést.

Végül úgy sikerült a vétófenyegetést elhárítani, hogy a tagállamok vállalták: ha valamelyik kormány vitatja a jogszabály helyességét, akkor az Európai Bíróságnál támadhatja meg. Erre egyébként ettől függetlenül is joga van bármelyik tagállamnak. Hallgatólagos megállapodás született abban is, hogy amíg a bíróság meg nem hozza az ítéletét, addig az Európai Bizottság nem élesíti a mechanizmust.

A magyar és a lengyel kormány a rendelkezésre álló időn belül, az utolsó napokban adta be a keresetet, amelyet az Európai Bíróság gyorsított eljárásban, valamennyi bíró részvételével összehívott nagytanácsban bírált el, idén februárban. A döntésben az Európai Bíróság minden magyar és lengyel érvet elutasított, a jogállamisági mechanizmust pedig változatlan formában tartották fent hatályában. Az ítélet kapcsán két fontos tényezőre rá kell mutatni.

  1. A jogállamiság nem egy megfoghatatlan és meghatározás nélküli fogalom. Ahogy az ítéletben szerepel, a jogállamiság fogalmi elemeinek tekinthető elvek “a tagállamok által saját jogrendjükben is elismert és alkalmazott közös értékekből erednek, továbbá a „jogállamiság” olyan fogalmából következnek, amelyben a tagállamok osztoznak és amelyet a saját alkotmányos hagyományaikból eredő közös értékként fogadnak el.”
  2. Az eljárás során bizonyítani kell, hogy “tényleges kapcsolat álljon fenn a jogállamiság elveinek megsértése és az uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodás vagy az Unió pénzügyi érdekeinek érintettsége, illetve annak komoly kockázata között”.

Jogállamisági eljárás: Brüsszel az előző pénzügyi ciklus magyar költéseit is vizsgálhatja

Nem szorongatták meg túlzottan kollégái jogállamisági kérdésben Varga Juditot az uniós miniszterek keddi ülésén Luxembourgban. A neheze azonban még hátravan: a magyar kormánynak hamarosan a 7-es cikkely szerinti eljárás újabb meghallgatásán és a jogállamisági eljárás során is védenie kell majd az álláspontját.

Az Európai Parlament folyamatosan sürgette az Európai Bizottságot, hogy indítsák be a mechanizmust, hiszen annak a rendelkezései már 2021. január 1-jétől hatályosak, függetlenül a bírósági eljárástól. A Bizottság azonban kitartott és mindig arra hivatkozott, hogy egyetlen ügy sem fog elveszni, mert folyamatosan figyelemmel kísérik az uniós források felhasználását, minden államban. Mégis, elsősorban Magyarország és Lengyelország kapcsán merült fel, hogy aktiválni kellene ezt az eszközt.

Erre ráerősített, hogy tavaly ősszel mindkét kormánynak úgynevezett közigazgatási levelet küldött a brüsszeli testület. Magyarország esetében közel húsz, konkrét területtel és pénzfelhasználással kapcsolatban tettek fel kérdéseket, ebből lehetett látni, hogy milyen irányban tapogatózik a brüsszeli végrehajtó szerv. Közben az EP türelmetlensége nem csökkent, pert is indítottak az Európai Bizottság ellen, mondván, nem teljesítik az uniós szerződésekből rájuk háruló kötelezettségeket.

Varga Judit különös jogállamisági védekezéssel érkezett az uniós miniszterek elé

Négy másik ország mellett a magyarországi jogállamiság a téma az Általános Ügyek Tanácsán Luxembourgban. Az Európai Bizottság éppen egy hete jelentette be, hogy hivatalosan is megindítja a jogállamisági eljárást Magyarország ellen. Varga szerint nem vehetnek el tőlünk olyan pénzeket, amelyeket még meg sem kaptunk, de ez az érvelés nem stimmel.

A brüsszeli döntés kapcsán az első reakciók között Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közleményében többek között a következőket írta: “A Fidesz-kormány bűnei miatt eddig példátlan módon már befagyasztottak mintegy 2500 milliárd forintot a Magyarországnak járó helyreállítási forrásokból, de a jogállamisági sérelmek miatt veszélybe kerülhet a hétéves költségvetésből szintén hazánknak járó mintegy 14 ezer milliárd forint támogatás időbeni lehívása is. A hatalmon lévőknek egyetlen lehetséges megoldása maradt arra, hogy a lehető leggyorsabban rendezzék a helyzetet: csatlakoznak az Európai Ügyészség intézményéhez.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!