Sör szempontjából kétségtelenül forradalmi időket élünk. Ha azt nem is mondhatjuk, hogy tömegesen, de az biztos, hogy immár statisztikailag mérhetően fordulnak el világszerte fogyasztók a kukoricagrízzel szennyezett ipari tömegsöröktől, és keresik a regionális és mikrosörfőzdék termékeit. A 15-20 éve kezdődött folyamat gyümölcse kezd beérni, a kézműves sörök egyre inkább konkurenciát jelentenek a nagy sörgyáraknak, akik már nem tehetik meg, hogy nem reagálnak a történtekre. A kilencvenes évek közepe óta az Egyesült államokban körülbelül ezer új mikrosörfőzde csatlakozott a már meglevőkhöz, de az Egyesült Királyságban sem panaszkodhatnak, ahol csak az utóbbi öt évben körülbelül kétszáz új sörfőzde és brewpub kezdte meg működését.

Ezekben a forradalmi időkben azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni Belgiumról. A Folyékony Kenyér blogon TonyCaviar kolléga is épp azon elmélkedett, hogy a belgáknál mintha megállt volna az idő, és megelégedve az ezeréves hagyományaikkal, mintegy ráültek az eredményeikre, még egy nyamvadt új sörtípust sem dolgoztak ki az elmúlt években.

Vétek György

Voltaképp nem teljesen alaptalan az, amit TonyCaviar ír, de elfeledkezik két dologról: Belgiumban mindig is sok sörfőzde volt, és azok mindegyikében többféle sört főztek, tehát a háborús éveket leszámítva a belga sörkultúra mindig is színes volt, a fogyasztókban nem alakult ki elemi igény a gyökeres változásra, hiszen jó minőségű és változatos sörökből válogathatnak.

Másrészt – ugyan nem tituláltuk forradalomnak és akkoriban nem is igen tudtunk róla – Belgiumban nagyjából jó 20-30 évvel ezelőtt zajlott le egy jelentősebb sörújítási hullám, és ma is készülnek újdonságok, csiszolódik a technológia, csak épp kevesebb szó esik róla, mint a mindent lehengerlő IPA-hullámról. Talán elég, ha csak néhány akkoriban született, manapság is közkedvelt belga sörmárkát felsorolunk, mint a Kwak, a Delirium Tremens vagy a Duvel. De az 1960-as évek végén, '70-esek elején keltették új életre a belga búzasöröket is, élükön a Hoegaardennel. A modern belga búzasör atyja, Pierre Celis 1980-ban költözött át az USA-ba sörforradalmat csinálni, és a belga sörkultúrát terjeszteni az ízetlen Bud-on nevelkedett tömegek között. (Idén áprilisban, 86 éves korában Amerikában hunyt el.)

Vannak azonban újabb fejlesztések is. Az idei évben – ha van ilyen – világtrend lett a gyümölcsös ízesítésű sörök készítése. Ha a gyümölcsös lambicok (spontán erjedésű, részben búzamalátából készülő sörök) jelentik a tradíciót, akkor a gyümölcsös ízesítésű ale-ek (felsőerjesztésű sörök) az újdonságot.

Sok sörbarát sikítófrászt kap a gyümölcsös söröknek már csak az említésére is, pedig nem kellene. Egy önmagában is gazdag, gyümölcsös aromákkal rendelkező felsőerjesztésű sör, és a valódi gyümölcs kombinációja emlékezetessé válhat, és még akár „ütős” is lehet 8 százalék körüli alkoholtartalmával, mint például a Kasteel Rouge, vagy a Delirium Tremens meggyes variációja. Az persze igaz, hogy core lagerek és aromából készült szörpikék összepancsolásától sokat nem szabad várni.

Vétek György

Akiket pedig elvarázsolt az IPA-k csodálatos komlóaromája, az újabb belga főzetek közül a Hopus-szal élhetik ki szenvedélyüket. Ugyanaz a virágos komlóillat, csak nem IPA-nak nevezik. Szintén az utóbbi évek terméke a 0,75 literes palackokban francia pezsgőpincékben egy évig érlelt, fantasztikusan összetett és harmonikus Deus.

Persze, nem könnyű látványos fejlődést produkálniuk a belgáknak, hiszen a csúcson vannak már pár évtizede. Örüljünk, hogy társaságuk is akadt, mindennek csak nyertesei lehetünk. Mindenesetre egy sörbarátnak mindenképp élmény százegynéhányféle sör között bóklászni, és régi kedvenceket kóstolgatni, meg azt a párat is, amit eddig még valahogy nem sikerült. És nagyon jó dolog az is, hogy egyre többen vannak olyanok, akik megbeszélik egymással a söröket, érvelnek, vitatkoznak ízekről, aromákról.

Nyilván a helyszín, a múzeumi környezet nem teszi lehetővé, hogy valami komolyabb gasztronómiai kínálat is felvonuljon a fesztiválon, de az lenne az igazi, ha minden egyes sörhöz készülne valami kis sörfalat is. Vagy lennének négy-öt fogásos menüsorok különböző étel-sör párosításokkal. Így egyelőre maradtunk a perecnél – ami kifejezetten jól esett a hatodik-hetedik kóstoló tájékán – és a sült krumplinál, amiért viszont már ki kellett menni a múzeum elé. Ami még tetszett, hogy a 3 ezer forintos belépő árában egy üvegpohár és 2500 forintnyi kóstoló foglaltatik, és a poharat minden sör után saját kezűleg lehet elöblíteni az erre a célra odaállított pohármosóval, vagy az azt kezelő, készségesen segítő néni gondjaira bízni.