Az egyik irány a gasztrosztorizás, amikor a recept fontosságát megelőzi egy hozzá kapcsolódó színes történet. Lett légyen szó a recept múltjáról, vagy az alapanyagok, az étel megszületésének körülményeiről, a hozzá kapcsolódó kultúrtörténeti vonatkozásokról, személyes kötődésekről. Váncsa István ebben (is) verhetetlen. Újabb terep a hazai könyvkiadás számára a molekuláris konyha, a különböző konyhai jelenségek tudományos magyarázata.

Hervé Thiss utóbbi időben kiadott könyvei ezt a szegmenst célozták meg. A gasztroscience azonban nyilván kevesek számára jelent élvezetet. Különösen nem azoknak, akik F. Nagy Angélán vagy Frank Júlián nőttek fel: számukra ugye egyértelmű evidencia minden, amit megszoktak.
Aztán itt van a gasztrokrimi, amelyre az Ede a levesben című kötet két szerzője, Cserna-Szabó András és Fehér Béla is vállalkozott  a magyar gasztronómiát körüllengő homály eloszlatása végett. A feladat nem könnyű, hiszen leginkább tényleg homály van a téma körül. A könyvet olvasva az az érzésünk, hogy a magyar gasztronómiatörténet a tévedések vígjátéka.

A kérdés persze az, érdemes-e leszámolni ezekkel a tévedéseken alapuló legendákkal? Hiszen szeretjük az Újházi-levest kakasból is, tyúkból is, és a székelygulyás bukéját sem az adja, hogy azt egy Székely nevű ember, vagy székelyföldi származása okán hívják annak, aminek.

Szerencsére, szerzőink jó érzékkel nyúlnak a témához. Így aki végigolvassa a könyvet, tudni fogja például, hogy ki valójában az írója Bornemissza Anna szakácskönyvének, mennyi marhahúst ettek a hortobágyi gulyások, hol „teremett” a csík és hogy miért nincs szaftja a lecsónak.

Magvető

Az Ede a levesbent olvasva arra is fény derül, hogy a különféle recipék szerzői joga körül a helyzet mindig elég zűrös volt. Míg sokan mások főztjével dicsekedtek, addig számos recept igazi alkotója álnevek mögé rejtőzött, és a neve nem került be a gasztrotörténelem aranykönyvébe.

A kötet szerzői a mai magyar irodalom jelesei: nem véletlen hát, hogy az irodalmi nagyságok gyomros históriái is megjelennek a könyv lapjain, miként Móra Ferenc és Mikszáth Kálmán felesége is külön fejezetet kapott. Különösen a szakácskönyvírásba menekülő Móra-hitves története tanulságos, hiszen megcáfolja azt az örök bölcsességet, hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út…

A nyomozásokhoz mellékelt receptek afféle jóízű bizonyítási eljárás kellékei ebben a gasztrokrimiben. Bátran ki merjük jelenteni, hogy fontosságukban ezúttal eltörpülnek a szellemesen megírt (bűnügyi) történetek mellett.