Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Erősödött a forint

Erősödött, majd stabilizálódott a forint árfolyama a bankközi devizapiacon az IMF-megállapodás hírére, széles árfolyam kilengést mutató nyitást követően. Az eurót délután négy órakor 271,80/272,40 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben.

hvg.hu Gazdaság

Befektetési tanácsok október utolsó hetére

Az euró/dollár mozgását egyértelműen a félelem vezérli, az egyes gazdaságok tekintetében távlatos trendeket felvázolni még mindig lehetetlen. A bizonytalanság minden korábbi szintet meghalad. Befektetéseinknél mire figyeljünk?

MTI Gazdaság

Londoni elemzők: az IMF és hazánk

Valószínűleg nem fog kemény feltételeket szabni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Magyarországnak esetleg nyújtandó finanszírozáshoz. Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke kijelentette: nem örül, hogy az IMF-től kell hitelt kérnünk, és korábban azt gondolta, az ő életében Magyarországnak erre már nem lesz szüksége.

MTI Gazdaság

A felzárkózó piacok rosszul jártak

Idén sokáig úgy tűnt, a felzárkózó piacok szinte érzéketlenek nem elsőrendű válságra, hiszen pénzintézeteik nem vásároltak azokból a nem elsőrendű amerikai jelzálogtartozásokra alapozott, szerteágazó származékos értékpapírokból, amelyek megingatták az amerikai, majd a nyugat-európai bankok profitját, majd puszta létét is.

MTI Gazdaság

New York - értéktőzsde: veszteségek

A New York-i értéktőzsde fő mutatója, a Dow Jones ipari átlag (DJIA) pénteken 2,2 százalékos veszteséggel kezdett. A Nasdaq piac összetett mutatója 6,1 százalékos veszteséggel nyitott.

MTI Gazdaság

Devizapiac - ismét csak lefelé

Péntek délelőtt a térségi valuták tovább gyengültek, ahogyan a befektetők mindinkább dollárba és jenbe menekítik tőkéjüket, főleg az Egyesült Államok és Japán államadósság-papírjait vásárolva.

MTI Gazdaság

A FAZ a magyar helyzetről

A pazarlás ára címmel kommentárban foglalkozott a Magyarországon kialakult helyzettel pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

MTI Gazdaság

Rekord mélységben a beszerzőmenedzser-index

Az euróövezeti szolgáltatások Reuters-kezelte beszerzőmenedzser-mutatója októberben 46,9 pontra, 2001. október óta a legalacsonyabbra csökkent a szeptemberi 48,4 pontról, a visszaesés gyorsulását jelezve hónapról hónapra, a pénteken megjelent előzetes becslés szerint. Az elemzők 47,0 pontra számítottak októberről.

MTI Nemzetközi gazdaság

Nyugat-európai tőzsdék: meredeken lefelé

Péntek reggel a nyugat-európai részvénypiacok ismét meredekebb lejtőre kerültek, a gyenge vállalati eredmények miatt. A Volvo az első órában 18 százalékkal zuhant, a várttól és a tavalytól messze elmaradó harmadik negyedévi eredményei miatt. Továbbra is rosszak a bankok és az olajtársaságok, 5-10 százalék közötti, illetve 5-7 százalék közötti veszteségekkel.

MTI Gazdaság

Négyéves mélyponton zárt a BUX

Négyéves mélypontjára süllyedt szerdán a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,53 pontos, 3,43 százalékos csökkenéssel, 11 916,03 ponton zárt szerdán.

MTI Gazdaság

Tíz százalékos esésben a Mol

A Mol több mint tíz százalékot esett szerdán délután, emiatt néhány percig szünetelt a kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén.

MTI Gazdaság

280 forint felett az euró

Az euró árfolyama kedden délután hat óra előtt nem sokkal átlépte a 280 forintos küszöböt a nemzetközi devizakereskedelemben. Az árfolyam 280,90 forint volt 17:53-kor.

MTI Gazdaság

Soron kívüli diszkontjegy-visszavásárlást hírdetett az ÁKK

Két diszkontjegyre hirdetett soron kívüli visszavásárlási akciót kedden honlapján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az ÁKK azért akar vissza vásárolni a jövő áprilisban illetve júniusban lejáró papírokból, hogy az Államkincstár fiókhálózatában legyen kellő készlet a megnövekedett lakossági kereslet kielégítésére – mondta Borbély László András vezérigazgató-helyettes.

MTI Gazdaság

Gyengült a forint

Az eurót kedden délután 274,50/80 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, két százalékkal gyengébben a hétfő délutáni 269,10/20 forintnál.

MTI Gazdaság

A BUX megint eséssel zárt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 341,65 pontos, 2,69 százalékos csökkenéssel, 12 339,56 ponton zárt kedden.

MTI Gazdaság

Gyengül a forint

Széles ingadozásokkal gyengült a forint, az eurót kedden reggel kilenc óra után 273,05/40 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 269,10/20 forinttal.

1
51 52 53 54 55
68
Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Húsz méter mély kútba zuhant, meghalt egy idős férfi Csepelen

Húsz méter mély kútba zuhant, meghalt egy idős férfi Csepelen

Áttörés jöhet a memóriazavarok kezelésében

Áttörés jöhet a memóriazavarok kezelésében

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Zöld otthon-álom, avagy lenullázható-e 2050-re az európai lakások károsanyag-kibocsátása

Zöld otthon-álom, avagy lenullázható-e 2050-re az európai lakások károsanyag-kibocsátása

Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket

Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket

Sokan szeretnék tudni, hogyan jutott ideje Elon Musknak arra, hogy a legjobb Diablo-játékosok közé kerüljön

Sokan szeretnék tudni, hogyan jutott ideje Elon Musknak arra, hogy a legjobb Diablo-játékosok közé kerüljön

A címlapról ajánljuk