Műtét. Nagyot vágnak © Túry Gergely

Sokan egyetértenek abbanl, hogy most már nem lehet finomkodni, s ha vágni kell, akkor vágjunk bártan. Bokros Lajos közgazdász, a Közép-Európai Egyetem (CEU) vezérigazgatója például többször is kijelentette, hogy miközben a társadalom-biztosítást, értelem szerűen a gyógyító szolgáltatásokat is 10 millióan veszik igénybe, addig csupán 3,5 millióan fizetnek járulékot, és a több mint 3 millió nyugdíjas már egyáltalán nem járul hozzá a rendszer fenntartásához. Ez a helyzet egyszerre eredményezi a rendszer alulfinanszírozottságát és a betegek kiszolgáltatottságát. Ahhoz, hogy a betegek helyzete megváltozzon többcsatornás egészségügyi biztosítási rendszerre van szükség. Azaz a magán egészségbiztosító pénztárak versenyezzenek a betegek pénzéért, majd a gyógyítási szolgáltatók versenyezzenek a magánbiztosítók pénzéért.

A többcsatornás egészségügyi finanszírozásnak Bokros szerint öt fontos eleme van: a költségvetési finanszírozás mellett az államháztartás alrendszerként az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP), továbbá a kötelező magánbiztosítók, az önkéntes egészségpénztárak, illetve a vizitdíjat, amelyet a közgazdász fogyasztói társfinanszírozásnak nevez.

Ezzel szemben csak módjával engedné rá a piacot az egészségbiztosításra Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság elnöke. Szerinte az Egészségbiztosítási Alapot önálló intézménnyé téve kellene függetleníteni a költségvetéstől. Olyan rendszerre lenne szükség, amelyben az alap felelős a járulékok és a szolgáltatások közötti egyensúly megteremtéséért. Ez nem jelentheti az egészségügyi szolgáltatásokra fordított kiadások csökkentését annak érdekében, hogy fedezhető legyen az adminisztráció az adott intézményeknél, biztosítóknál.

Draskovics úgy véli, hogy meg kell őrizni a társadalombiztosítást és a közfinanszírozást. Ma a társadalombiztosítás keretében minden szolgáltatást közfinanszírozással old meg az állam, amelyben a hálapénz miatt nagy a magánfinanszírozás szerepe is. Ezeket a pénzeket kell legális és átlátható csatornákba irányítani, miközben fennmarad a kockázatközösség. Ez azonban nem jelenti, hogy ezt egyetlen biztosítónak kellene megteremtenie. A szolgáltatóknál lévő tartalékokat csak az egymással versengő biztosítók tudják felszabadítani, amelyek azonban nem működhetnek a szó klasszikus értelmében vett üzleti biztosítóként. Az Államreform Bizottság elnöke szerint meg kell adni a lehetőséget az embereknek, hogy válasszanak ezen intézmények között, de a választást kikényszeríteni nem lehet.

 

Horvárth Ágnes egészségügyi miniszter. Modellverseny © Horváth Szabolcs

Az SZDSZ nemrégiben megválasztott elnöke, Kóka János már jövő januártól bevezetné a több-biztosítós finanszírozási rendszert. Ennek érdekében szeptemberben már az Országgyűlés elé terjesztené az erről szóló törvényjavaslatot, amelyhez addigra már az MSZP is támogatását is megszerezni reméli. De a konkrét modellről Kóka sem tud közelebbit, legfeljebb, hogy a vitákat gyorsan le kell folytatni.

A szabaddemokrata elnök afelől azonban nem hagyott kétséget, hogy szerinte egészségbiztosítás területén (szabályozott és ellenőrzött) versenyre van szükség. Mindamellett gesztusokat is tett a szocialisták irányába, mert az utóbbi időben már arról beszél, hogy az Egészségügyi Minisztérium a nemzeti kockázatközösségen és a társadalmi szolidaritáson alapuló rendszert szeretne megalkotni, és nem akar „szegény és gazdag egészségügyet”.

Horváth Ágnes szakminiszter utóbbi nyilatkozatai is megerősítették a szabaddemokraták most már hivatalosnak tekinthető elképzelését, hogy olyan egészségbiztosítási rendszerre van szükség, amelyben érvényesül a verseny és a szolidaritás. Ebben a modellben megmarad az állami garancia, de az Országos Egészségbiztosítási Pénztár csak egy a biztosítók közül.

Kökény Mihály szocialista egészségpolitikus. Mérsékelni a kockázatot © Fazekas István

Az MSZP számára ezzel egy elfogadható kompromisszum kezd körvonalazódni, de a nagyobbik koalíciós párt a hangsúlyokat alighanem máshová szeretné tenni. Kökény Mihály, az országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke szerint olyan biztosítási modellt kell találni, amelyben a fontos értékek (szolidaritás, egyenlő hozzáférés, méltányosság) nem sérülnek. Szerinte sem állami, hanem biztosítási elvű egészségügyre van szükség, de ennek többféle megoldása létezik. Különösen fontos számukra a kockázati szelekció kérdését megnyugtatóan tisztázzák. Ez azt jelentené, hogy garanciákat kell létrehozni annak érdekében, hogy az idősebb, betegebb, azaz nagyobb kockázatot jelentő embereket ne tanácsolhassák el, vagy diszkriminálhassák más módon a magánbiztosítók üzleti megfontolásokból.

Mihályi Péter, az államreform-bizottság egészségügyi munkacsoportjának vezetője, a téma egyik legnevesebb szakértője szerint a jelenleg is működő önkéntes biztosítási pénztárak átalakulhatnának egészségbiztosítóvá, vagy megvásárolhatnák őket a magánbiztosítók. Mihályi úgy véli, hogy nem maradhat meg az egyetlen közbiztosító és a rá épülő kiegészítő biztosítások rendszere. Az egészségügyi alapellátásokra ma körülbelül 1000 milliárd forintot költünk, amiből 300-400 milliárdnyit ki kellene hasítani, hogy aki akar, erre önkéntes biztosítást köthessen. Célszerűnek azonban a háromszintű, több-biztosítós modell bevezetése lenne. Ebben megmaradna az OEP szerepe, illetve jöhetnének az üzleti biztosítók is, amelyek azonban csak akkor léphetnének piacra, ha vállalják a közbiztosítást is. Ez így is nagy lehetőség volna a számukra, mert a teljes magyar biztosítási piac bevétele nagyjából 100 milliárd forint, az egészségbiztosítás pedig tízszer ekkora. Ezért a biztosító társaságok már középtávon is jó üzletet csinálhatnának.

Egészségbiztosítottak. Senki sem akar pofára esni © PLT

Az egészségbiztosítási piacon potenciálisan megjelenő versenyről a Gazdasági Versenyhivatal is kifejtette véleményét, s egy vitaanyagot tett közzé. Ebben abból indulnak ki, hogy növekszik a társadalomban azoknak az aránya, akik igényt tartanának a jobb minőségű szolgáltatásokra, és erre a fizetőképességük is megvan, ám továbbra is magas azoknak a száma, akik nem, vagy kevéssé képesek élni egy nagyobb választási lehetőség adta előnyökkel, mert fizetőképességük, vagy fizetési hajlandóságuk hiányzik.

A vitaanyag a biztosítókról az írja: "…elsődlegesen arról kellene döntést hozni, hogy az önrészfizetés körében alkalmaz-e az állam kötelező kiegészítő biztosítási megoldást, vagy az önkéntességre, a piacra bízza a betegpénztári és biztosítási piac kialakulását, egymáshoz való arányát. Amennyiben az egészségügyi szolgáltatási piacon egyes, jól meghatározott szolgáltatási termékcsoportok esetén megjelenik a nagyobb önrészfizetés kényszere, a már létező egészségpénztárak és egészségbiztosítási termékeket is kínáló biztosítók kiterjeszthetik tevékenységüket e területekre is. Annak sincsen elvi akadálya, hogy az önrészfizetési kötelezettség által meghatározott potenciális biztosítási csomag bizonyos, előre meghatározott hányadának lefedésére az állam kötelezettséget írjon elő a külön fedezet (II. pillér) intézményes megoldására, induláskor akár csupán a saját jogon biztosítottak körében." Az úgynevezett I. pillér – amit a dokumentum közfinanszírozási-hányadnak nevez – fedezete nagyobb részben adókból, kisebb részben járulékokból teremtődhetne meg. Az I. pillér infrastrukturális feltételeinek biztosítása továbbra is az Országos Egészségbiztosítási Pénztár feladata maradna.

A szakemberek és a politikusok megnyilvánulásaiból végső soron egy olyan rendszer körvonalai kezdenek kibontakozni, amelyben a biztosítótársaságok korlátozott versenyt folytatnak egymással a betegekért. A finanszírozásra váró intézmények pedig a biztosítók kegyeiért versengenek, amelyek viszont csak azokkal a kórházakkal, rendelőkkel és szolgáltatókkal kötnek szerződést, amelyek az ügyfeleik, a betegek elégedettségére tevékenykednek. Hogy a piaci szempontok ne írhassák felül a betegek érdekeit, az állam erőteljes garanciarendszert fog felépíteni, aminek az érvényesülésére árgus szemekkel figyel majd. Az elv legalább is ez, vagy valami hasonló. Hiszen Kökény Mihály szavaival többféle megoldás létezik. Hamarosan kiderül, hogy melyik az igazi.