szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem kapott felkérést Magyarország részéről arra, hogy tárgyalások induljanak az alap által támogatott programról - jelentette a Reuters.

Az IMF-delegáció jelenleg a rendes éves felülvizsgálati tevékenységét végzi, nem "tárgyaló misszión" vesz részt - közölte a Reuters az IMF közleményére hivatkozva.

"Az IMF nem kapott felkérést a hatóságoktól arra, hogy tárgyalások kezdődjenek az alap által támogatott programról" - közölte a Nemzetközi Valutalap a hírügynökség szerint. A Reuters egyébként a beszámoló cikkében úgy fogalmaz, hogy az IMF "nem tárgyal" új magyar hitelprogramról.

A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök délután jelentette be, hogy új típusú együttműködésről kezd tárgyalásokat a kormány az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a Nemzetközi Valutaalappal. A bejelentésre erősödött a forint és esett a magyar finanszírozási kockázat Londonban.

Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója
AP

A Financial Times szerint a mai bejelentést több helyen is kételkedés fogadta, amelyet csak felerősített a Magyar Nemzeti Bank bejelentése, amely szerint a tárgyalásokból nem lehet kihagyni a jegybankot - és hogy az MNB is a minisztériumi közleményből értesült a tárgyalásokról. "Attól tartok, ez csak a szóbeli piaci beavatkozás egy formája, alap nélkül, főképp, hogy az MNB azt mondta, nem tudtak róla" - idézi az írás a Nomura elemzőjét, Peter Attard Montaltót.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!