szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az IMF és az EKB által teljesen elfogadott jegybanktörvény-módosításra törekszik a kormány, ezért kész további változtatásokra - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-nek szerdán megküldött válaszaiból.

A kérdésre, hogy milyen új módosítások kerülhetnek a jegybanktörvénybe, az NGM azt válaszolta: "annak érdekében, hogy az EKB és az IMF által teljesen elfogadott jogszabály jöhessen létre, szükség lehet további módosításokra. A cél az, hogy a törvény hosszú távra megalapozza egy pontosan definiált hatáskörrel rendelkező, független jegybank működését". Emlékeztettek arra is, hogy a kormány által korábban benyújtott módosító javaslat az Európai Bizottság által a kötelezettségszegési eljárásban felvetett kérdéseket a Bizottság által elfogadott módon rendezi.

A kormány korábbi jegybanktörvény-módosításának zárószavazását Varga Mihály, az IMF/EU-tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszter kérésére halasztották el, miután az EKB továbbra is fenntartotta aggályait a jegybanki függetlenség kérdésében.

AP

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden a Népszabadságnak azt mondta, hogy a kormány valószínűleg döntést hoz  jegybanktörvény-módosítási javaslat visszavonásáról, és egy újat terjesztenek be. A Fidesz frakcióvezetője szerint ha ez lesz a forgatókönyv, akkor akár a jövő héten, vagy az azt követő héten szavazhat róla a Ház. Varga Mihály pedig úgy vélte, hogy a kormány számára akár el is fogadható az Európai Központi Bank észrevétele a jegybanktörvény módosítására vonatkozóan. Hozzátetette: a jegybanki tartalékok felhasználásáról folyik az egyeztetés az EKB-val.

A tárca nélküli miniszter szerdán a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: ezen a héten olyan kérdéseket kell tisztázni, hogy hányan legyenek a monetáris tanácsban, valamint hogy ki lehet-e nevezni egy harmadik alelnököt. Varga Mihály úgy vélekedett, hogy ezek alapvetően olyan technikai kérdések, amelyek "nem érintik a jegybank függetlenségét", amelyet "eddig is tiszteletben tartott a magyar kormány, és ez ezután is így lesz".

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!