szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A reklámtevékenység tavalyi átfogó ellenőrzése során a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 2039 reklámot vizsgált meg, ezek 13 százalékánál, 269 esetben állapítottak meg jogsértést.

Az ellenőrzés 1880 reklám közzétételére alkalmas eszközt érintett, 14 százalékuk közölt jogsértő hirdetést - közölte az NFH. A hatóság egyaránt vizsgálta a közterületi, kirakati reklámhordozókat, valamint az újságokban, magazinokban, szórólapokban, reklámújságokban és az interneten megtalálható hirdetéseket, illetve a televízió- és rádiócsatornákon elhangzó reklámokat is.  

A közlemény szerint az NFH az ellenőrzés során kiemelt figyelmet fordított a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatra és az egészségtudatosságot befolyásoló állítások valóságtartalmára. 

A megtévesztő kereskedelmi gyakorlatra példaként említették a reklámtáblán hirdetett minden termékre kiterjedő akciót, ami az adott üzletben már nem a reklámban szereplő feltételekkel valósult meg, valamint a kereskedelmi forgalomban kapható gyümölcslé dobozán feltüntetett olyan reklám szöveget, mint a 100 százalék almalé növényi kivonatú C vitaminnal dúsítva, amit a vállalkozás nem tudott igazolni. 

A közlemény szerint több esetben tapasztalták, hogy a cégek reklámjukban gyógyító hatást tulajdonítottak például védőszemüvegnek, mágnesterápiának. A vállalkozások azonban nem tudtak olyan tudományosan megalapozott bizonyítékkal szolgálni, amely kétséget kizáróan igazolta volna állításaik valóságtartalmát - olvasható az NFH közleményében.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!