Nem festett optimista képet az árréstoppal rendszabályozott hazai kiskereskedelem helyzetéről Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. elnök-ügyvezető igazgatója egy szakmai rendezvényen. Azt mondta,
a bizalmi válságot érezzük, Győr kereskedelmi szempontból kiürült, mindenki Szlovákiában vásárol”.
Arról is beszélt, hogy a cég igyekszik folyamatosan akciózni, és minden hónapban rá kell erősíteniük a fizetési hétre is. Bár számít mennyiségi növekedésre, ennek mértéke attól függ, hogy meddig tart még az árrésstop (vagy árréssapka).
Heiszler Gabriella úgy látja, május végéig lehet még bírni a kormányzati beavatkozást, de ha meghosszabbítják, akkor hozzá kell nyúlniuk a költségekhez, miközben a beszállítók is panaszkodnak. Az elnök felhívta a figyelmet, hogy
egy szektortól, a kiskereskedelemtől várja a kormányzat, hogy csökkenjenek az árak, de ez egy sokszereplős társasjáték, amit mi egyedül nem tudunk megoldani”
– idézte a Portfolio Retail Day 2025 konferencia bevezető előadását követő panelbeszélgetésén elhangzottakat a Pénzcentrum.
A SPAR nem először nehezményezi az árréssapkát, korábban kiszivárgott levelükben havi 1,5 milliárd forintos megterhelésről írnak, és nehéz lépéseket sem zártak ki, majd jelezték, 500 termékük ára csökkent.
A kormányzat infláció elleni újabb csodafegyverére – amelyhez a napokban tökéletes reklámarcot is talált a Hír Tv Hide the Pain Harold személyében – büszke Nagy Márton mutogathat ugyan két számjegyű árcsökkenéseket, de például a HVG bevásárlókosara csak 2 százalékkal lett olcsóbb az előző hónaphoz képest.
https://hvg.hu/gazdasag/20250313_Fulke-podcast-Nemeth-David-Kovacs-Gabor-arresstop-ebx