Az 50 év után váratlanul újra megjelenő ragadós száj- és körömfájáshoz képest a baromfiágazatban viszonylag bejáratott módja van a termelőket hasonlóan érzékenyen érintő madárinfluenza-járvány kezelésének. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne okozna kárt:

Magyarország európai összehasonlításban is élen jár a kitörések számában, már több mint 300-at tartanak nyilván, és az anyagi kár is jelentős

– magyarázta a HVG-nek Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács igazgatója. A közvetlen kár elsősorban a leölt állatok számából keletkezik, de a közvetett kár – a korlátozások miatt nem lehet termelni, nincs mit vágni a vágóhidakon, nincs mit értékesíteni az exportpiacokon, amelyekre aztán nehéz is visszakerülni – ennél is nagyobb. A szakember szerint a korábbi, 2016-17-es járványhelyzet idején számolták ki, hogy a közvetlenek dupláját is elérheti a közvetett károk mértéke. Ebből fakadóan a tavaly őszi járványhullámban a 20-30 milliárd forintnyi közvetlen kárt, további 40-60 milliárdnyi közvetett kár tetézte.

Ez az összeg összemérhető azzal a több tízmillárdos kártétellel, amit – mint a HVG is beszámolt róla – a ragadós száj- és körömfájás-kitörések esetében említett Nagy István agrárminiszter.

A jelenleg is zajló, idén tavaszi madárinfluenza-hullám esetében még nem jött el az ideje a károk summázásának – mondja Csorbai Attila. Ebben a hullámban április közepéig folyamatosan érkeztek a hírek az újabbnál újabb kitörésekről. Cikkünk írásakor közel kétszáz település esett járványügyi korlátozás alá, megyénként eltérő számban: Hajdú-Biharban egyelőre hat, Békésben bő tucat, Jász-Nagykun-Szolnokban másfél tucat, Bács-Kiskunban és Csongrád-Csanádban viszont egyenként közel 80 szerepelt a Nébih vonatkozó listáján. A madárinfluenza miatt idén eddig le kellett ölni bő 20 ezer tömőlibát, 27 ezer tenyész- és tömőkacsát, 115 ezer pecsenyekacsát, és 40 ezer hízópulykát. A közvetett hatások közé sorolható a kereskedelmi pozíciók romlása: jelenleg 14 ország tart fenn valamilyen mértékű korlátozást a hazai baromfitermékekkel szemben.

Több a telep, mint kéne

Az újabb és újabb visszatérő kitörések háttere meglehetősen összetett, és ágazati sajátosságokból is fakad. Komoly probléma a nagy telepsűrűség: az egymáshoz közel található telepek között könnyebben terjedhet a vírus, de alkalmanként több százra is rúghat az egy kitörési pont körül elrendelt védő és megfigyelési körzetekben zárlat alá vont telepek száma. 

A kormányzat ennek javítására hirdetett kétmilliárdos keretösszeggel pályázatot olyan termelők számára, akik legalább három évre felfüggesztik tevékenységüket. Ez azonban nem mindenki tetszését nyerte el: április végén több száz kacsa- és libatartó tüntetett a járványhelyzet kezelése miatt, akik szerint ez a támogatás semmire sem elég, és akik pénteken a fővárosban, az agrárminisztérium előtt is felvonulnak.

Tűzoltásnak szánta, de csak olaj lett a tűzre

– kritizálta a pályázatot kiíró agrárminiszter Szalóki Szabolcs, a Magyar Víziszárnyas Érdekképviseleti Szervezet elnöke, a tüntetés szervezője a HVG-nek. Szerinte a telepenként körülbelül 20 milliós támogatás semmire sem elég, és semmilyen biztosítékot nem lát arra, hogy a jelentkezők vissza tudnak majd térni a piacra a 3 év lejártával.

Ők azt szeretnék, hogy inkább azt a 70-80, évtizedek óta az ágazatban dolgozó idős gazdát kellene megtámogatni, akik koruknál fogva mérlegelhetik a visszavonulás lehetőségét. Nekik – az MVÉSZ által megfogalmazott és az illetékesekhez eljuttatott javaslata értelmében – 30-50 milliós méltányossági támogatással köszönhetnék meg a munkájukat, és „Akkor nem kellene 3 év múlva azon trükközni, hogy ne tudjanak visszajönni.”

Az MVÉSZ elnöke az agrárminisztérium, az állategészségügyi hatóság és a nagy integrátorcégek járványügyi felelősségét is firtatta. A maga is kacsatartó vállalkozó, aki két éve alapította szervezetet, az agrártárca részéről hiányolja a kisebb családi gazdaságok hatékony megsegítését. Ezek a gazdaságok jellemzően bérneveléssel foglalkoznak az integrátorcégek számára. A bérnevelés lényege, hogy a telepet üzemeltető vállalkozás a nagy cégektől veszi a napos kacsát vagy libát, majd a megfelelő takarmányt is, majd a vágásérett állatokat meghatározott áron leadják. 

Szalóki Szabolcs szerint az integrátorok is hozzájárulnak, hogy „sokkal több telep van, mint kéne”, mivel fenntartanak egyfajta „pufferzónát”, és „ha bárhol baj van, kitör egy járvány, mennek is át oda nevelni, tömni”. Ráadásul az állomány megsemmisítését elszenvedő telepeket is azonnal újraindítják, amint a hatóságok feloldják a járványügyi korlátozásokat.

Aki a kijelölt feloldási napon le tudja telepíteni és időre le tudja tömni például a mulard kacsát, annyi pénzt kereshet, mint más egész évben.

– így a szakember, aki szerint a szakhatóság közben „nyakra-főre” adja ki az engedélyeket a baromfitelepek létesítésére, akár megfelelő járványügyi intézkedési tervek hiányában is. Ennek oka, hogy sok járás híján van a hatósági állatorvosnak, vagy nem szakember tölti be a pozíciót. 

Üzleti értelemben logikus, járványvédelmileg veszélyes

A telepsűrűség és a védőtávolságok hiánya Csorbai Attila szerint is komoly probléma, hiszen egyetlen kitörési pont is robbanásszerű terjedést okozhat. A probléma gyökere szerinte a rendszerváltás körüli időszakra nyúlik vissza, amikor sokan vágtak bele megélhetés reményében a baromfitartásba és kaptak hatósági engedélyt a tevékenységre, sok esetben úgy, hogy a telepek eleve nem feleltek meg a járványügyi szabályoknak.  

A szakember üzleti értelemben logikusnak, de járványvédelmileg veszélyesnek gondolja a tartalék telepeket készenlétben tartó, a zároltakat a lehető leggyorsabban újraindító vállalkozók gyakorlatát. Szerinte járványvédelmileg indokolt volna a járványügyi érintettséget szem előtt tartó be- és újratelepítési eljárásrend, amely kockázati alapon fokozatosan engedélyezné az egyes fajok/hasznosítási típusok, korosztályok és tartásmódok telepítését.

Szerinte leginkább a járványok megelőzésére kellene fókuszálni, és ennek több olyan eleme is van, ami nem igényelne közvetlen pénzügyi beavatkozást. Így például a már korábban említett be- és újratelepítési rend szakmai és járványvédelmi kockázati alapú újragondolása, mely előnyben részesítené a járványban kevésbé érintett fajokat. A víziszárnyasok – kacsa, liba – esetében ugyanis pluszkockázatot jelent, hogy fogékonyabbak a fertőzésre, amit az extenzívebb tartásmód tovább fokoz. Mindemellett – főként a kacsa – tünetmentesen is hordozhatják a vírust, miközben „emésztési sajátosságaiból fakadóan nagymértékben szórják is azt”. Ráadásul a víziszárnyas termékpályák járványvédelme is messze elmarad attól, amit az intenzíven, tartott fajok – mint a csirke, tyúk – zárt telepein megvalósítható.  

A járványügyi monitoring területén is lehetne javítani, például szigorúbb és gyakoribb mintavételekkel a víziszárnyasok esetében: az előnevelőből történő kiszállítás előtti – jelenleg kötelező mintavételen túl – a szállítást követő mintavétellel. Szerinte szükség szerint ezt ki is lehetne bővíteni úgy, hogy minden járványvédelmileg kockázatot jelentő egyéb eseménykor (járjon az adott telepen akár külsős takarmányoskocsi, körmölő- és csőröző brigád), illetve azt követően mintát vennének.  Szerinte a rendszeres mérésekkel nem csak a fertőzéseket lehetne még időben kiszűrni, de a rendszer gyenge járványvédelmi pontjait is fel lehetne tárni, és javítani rajta.   

Zárlat alatt lévő szárnyastelep

MTI/Rosta Tibor

Mindennek azonban már komoly anyagi és emberi erőforrásbeli vonzata is lenne: megfelelő laborkapacitásra, elegendő hiteles mintavételt garantáló szakemberre – praktikusan hatósági állatorvosra – lenne szükség. Bár szóba jöhetne a vakcinázás is – Franciaországban második éve vakcináznak (Magyarországon most a nagy értékű állatkerti madarak esetében kezdték – a szerk.) –, ennek viszont vannak piaci kockázatai. Az export szempontjából jelentős partnerek – például Japán – nem fogadják el a vakcinázott termékeket, sőt gyakran az olyan országokból érkező hústermékeket sem, ahol vakcináznak. Esetükben tehát csak a teljes vírusmentesség a biztos, amit viszont Magyarország utoljára tavaly nyáron teljesített. 

Az agrárminiszter által bejelentett telepsűrűség-csökkentést célzó pályázatot is azzal kommentálta, hogy fontos és jó lépés, mely a térség járványterjedésében jelentős javulást hozhat. Azonban mindenhol szükségesek további lépésék,

a gyors járványérzékelés és felszámolás – egyfajta monitoring program bevezetése – fontosabb kérdés.  

 A terméktanács igazgatója újragondolná a kártérítési rendszert is. Egyiptomi példát hozott, ahol 2006-ban okozott hatalmas kárt a madárinfluenza megjelenése – 40 millió madarat kellett leölni –, de az állam csak egyszer kompenzálta a termelőket 100 százalékosan. Ezt követően nem volt állami kártalanítás, de a védekezés költségeihez az állam hozzájárult: vakcinázni kellett a kereskedelmi célú állományokat, rendszeresen monitorozni az esetleges fertőzöttséget, hogy minél hamarabb felderítsék, és meg tudják állítani a terjedést. Ez a fajta szigor szerinte érdekeltté tette a termelőket, hogy mindent megtegyenek a vírusfertőzés elkerülése érdekében.

Szavaiból – bár ő maga nem mondta ki így – az is fakad, hogy a garantált állami kártalanításban bízó hazai termelők egy része talán kevésbé motivált arra, hogy mindent megtegyen a vírus elkerülése érdekében, amivel mások életét és munkáját is kockáztatja.