Tetszett a cikk?

Elefántcsontpart nyugati részén ismét összetűztek egymással a kormány és a lázadó erők csapatai. A lázadók szerint a fegyverszünetet a kormányerők sértették meg, s ők csak védekeztek, a hadsereg szerint azonban a felkelők indítottak támadást. A hadsereg Mi-24-es helikoptereinek csapásai során állítólag három polgári lakos vesztette életét, 14 másik pedig megsebesült.

Az Elefántcsontparti Hazafias Mozgalom (MPCI), két másik lázadó csoport és a Köztársasági Tömörülés (RDR), a legfontosabb ellenzéki párt márciusban még távol maradt a polgárháborút lezárni hivatott egységkormány első üléséről, de képviselőik arra készültek, hogy napokon belül elfoglalják a számukra fenntartott kilenc miniszteri posztot. Az újabb összetűzések kirobbanása kérdésessé teszi most képviseletüket a kabinetben, amely a francia közvetítéssel január 24-én Párizsban aláírt békemegállapodás nyomán állt fel. Laurent Gbagbo államfő a megállapodás keretében több hatalmi jogkört Seydou Diarra miniszterelnökre ruházott át a fél évesre tervezett átmeneti időszakra.
A tavaly szeptemberben kezdődött harcok gyakorlatilag két részre osztották Elefántcsontpartot. A lázadók az ország muzulmán északi és nyugati részét kerítették hatalmukba, s Libériából érkezett szabadcsapatok is támogatják őket. Franciaország, az egykori gyarmattartó hatalom mintegy 3000 katonát állomásoztat a nyugat-afrikai országban.
A Human Rights Watch (HRW) New York-i székhelyű emberi jogi szervezet hétfőn az elefántcsontparti kormányt és a lázadókat is tömeggyilkosságokkal, kínzásokkal és a polgári lakosság elleni megtorló akciókkal vádolta meg, s nyílt levelében az ENSZ Biztonsági Tanácsa közreműködését kérte az erőszakcselekmények mielőbbi beszüntetése érdekében az afrikai országban. A BT keddre tűzte napirendre az Elefántcsontparton kialakult helyzet vitáját. A HRW szerint csak a márciusi mészárlásokban több mint száz polgári személy vesztette életét. Emellett mindkét oldalon libériai harcosok is küzdenek, köztük kilencéves gyermekekkel is fegyvert fogattak - állította az emberi jogi szervezet. (MTI)
Várkonyi Andrea is kapott csaló SMS-t, Mészáros Lőrinc kiakadt

Várkonyi Andrea is kapott csaló SMS-t, Mészáros Lőrinc kiakadt

Repülőrajt a Hungary Airlinesnál: 200 milliós veszteség tavaly, de bankbetétben tízszer ennyi

Repülőrajt a Hungary Airlinesnál: 200 milliós veszteség tavaly, de bankbetétben tízszer ennyi

„Novák Előd jött, tüntetett és miután elment, telt házunk volt”

„Novák Előd jött, tüntetett és miután elment, telt házunk volt”

Nagy Márton több mint 30 gyógyszer önkéntes árkorlátozásáról tárgyalt

Nagy Márton több mint 30 gyógyszer önkéntes árkorlátozásáról tárgyalt