szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hangfelvételt juttattak el ismeretlenek a kaposvári tévéhez, amelyen egy felettes tiszt hallgatja meg az egyik börtönőrt, aki szolgálatban volt azon a napon, amikor állítólag „rosszul lett és elesett” az a fogvatartott, aki később belehalt a sérüléseibe.


Néhány hete gyanús körülmények között meghalt egy, a kaposvári börtönben fogvatartott rab. A Katonai Ügyészség nyomozást indított az ügyben, halált okozó testi sértés gyanúja miatt. A férfit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, ahol kómába esett és három hét múlva meghalt. Az első hírek szerint a férfi súlyos cukorbeteg volt, rosszul lett és elesett, úgy keletkeztek a sérülései. A somogy megyei online akkor azt írta, hogy olyan szóbeszéd kapott szárnyra, miszerint az áldozaton egyértelműen bántalmazás nyomai voltak.

A kaposvári börtön parancsnoka azonban állította, hogy a férfin már a bekerülésekor sérülések voltak, ezért kórházba szállították, ahonnan viszont visszaküldték a büntetés-végrehajtási intézetbe. Itt állítólag olyan rosszul lett, hogy újra bevitték a kórházba, ahol viszont kómába esett és már nem tudtak segíteni rajta.

A kaposvári tévé oldalára szerdán felkerült egy felvétel, melyen az egyik férfi, aki állítólag a börtönben dolgozik, megnevezi azokat (a neveket kivágták a felvételről), akik megverték a fogvatartottat, és beszél arról, hogy mi történt akkor este. Bár kiderül, hogy az ütéseket nem látta, a dulakodásra utaló hangokat hallotta. A felvételen arról is szó van, hogy a verésnek a férfi zárkatársa is szemtanúja volt.
 
"- … és akkor jött a váltás, és akkor volt ez a dirr-durr?
- Igen. …Bementek, és igazából azt láttam, hogy megindul a keze, a végét már nem láttam, csak hallottam a csattanást…
- De kinek?
- A …-nak. Onnéttól kezdve én igazából csak hallottam ilyen dulakodásra utaló hangokat, de látni onnantól én már nem láttam. Én, megmondom őszintén, próbáltam kimaradni belőle.”

A Kaposvári Katonai Ügyészség február 6-án indította meg a nyomozást ismeretlen tettes ellen halált okozó testi sértés gyanúja miatt, az elkövető akár nyolc év börtönt is kaphat. Bögöly Gyula, az ügyészség  sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel közölte: az ügyben jelenleg még tart a beszerzett bizonyítékok - közöttük a nyilvánosságra került hangfelvétel - értékelése.

 

MTI Itthon

Ombudsmani vizsgálat egy elhunyt rab ügyében

Vizsgálatra kéri a katonai ügyészséget az ombudsman azzal összefüggésben, hogy egy fogvatartott alapos gyanú szerint annak következtében halt meg, hogy a börtön személyzete bántalmazta. Szabó Máté egyúttal előzetes bejelentés nélkül helyszíni vizsgálatokat kezd a büntetés-végrehajtási intézményekben - közölte az Országgyűlési Biztosok Hivatala. A szakminiszter köszöni az ombudsmani vizsgálatot, mert az szerinte hozzájárulhat a szervezet jobb működéséhez.

Csikász Brigitta Itthon

Erőszak a börtönökben és a kaposvári rab halála

Kicsit talán szerencsétlenül sült el Szabó Máté ombudsman fellépése, amikor sajtóban megjelent hírek alapján indított vizsgálatot a börtönökön belüli erőszak témájában. A kaposvári börtönben történt halálesetről ugyanis kiderült, a rab már sérülésekkel került a büntetésvégrehajtási (bv) intézetbe, s az ügyet a katonai ügyészség egy hónapja vizsgálja. A börtönökben ezzel együtt nem ismeretlen a hatósági erőszak.

MTI Itthon

Kaposvári rabhalál: a férfi már sérülésekkel érkezett

Megszólalt a börtönparancsnok a kaposvári fogvatartott halálával kapcsolatban; a Somogy megyei internetes portálnak nyilatkozva szerdán azt közölte, hogy az elhunyt férfin már befogadásakor súlyos sérüléseket láttak az intézmény dolgozói, amit rögzítettek, felvételeket is készítettek róla, és kórházba szállították.

Ukrajna a dollár helyett inkább az euróhoz kötné a hrivnyát

Ukrajna a dollár helyett inkább az euróhoz kötné a hrivnyát

Sajátjukként ünneplik a peruiak XIV. Leó pápát

Sajátjukként ünneplik a peruiak XIV. Leó pápát

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók