Amikor 2001 szeptemberében a második repülőgép is becsapódott a World Trade Centerbe, milliók nézték elszörnyedve a tragédiát élőben mutató televíziós közvetítést. Közöttük volt Brad, egy Új-Zélandon élő, alig huszonéves fiatal is. Annyira sokkolta a látvány, hogy hirtelen azt sem tudta, ébren van-e vagy álmodik.

A következő napokban, hetekben sem tudott szabadulni a televízióban látottaktól. Újra és újra lepergett a szeme előtt, ahogy a repülőgép becsapódik, lángra lobban a reggeli égbolton, és ahogy a torony émelyítő lassúsággal összeroskad. Érzékeny, józan gondolkodású ember lévén felfoghatatlannak találta a történteket.

A tragédia még akkor sem hagyta nyugodni Bradet, amikor néhány évvel később az Egyesült Államokba utazott. Volt ideje gondolkodni és olvasni a néhány hónap alatt, amelyet a család és barátok megszokott támogató közege nélkül egy neki ismeretlen országban töltött. Akkoriban bukkant rá néhány 9/11-ről szóló dokumentumra, amelyekben megkérdőjelezték a hivatalos beszámolókat, és alternatív magyarázattal szolgáltak a történtekre. Bradnek lehetősége nyílt bepillantást nyerni egy merőben más megközelítésbe.

Tovább keresgélt, és az újonnan szerzett információkat megosztotta mindenkivel. Nem állt le a World Trade Center ellen intézett támadásokról szóló újabb és újabb elméleteknél; kutatása során egészen a futballistából közösségimédia-személyiséggé avanzsált brit David Icke munkásságáig jutott. Icke többek között azt állította, hogy egy gonosz hüllőfaj tartja irányítása alatt a Földet. A megannyi ufókról, idegenekről és egyebekről szóló elmélet mellett Brad ezt a gondolatot is magáévá tette.

Ma, sok évvel később az a lényegi elképzelése a világról, hogy ármánykodó pedofilok működtetik, és a 9/11-et az Egyesült Államok kormánya hajtotta végre. A munkájára, valamint a feleségére és két gyermekére fordított időn túl minden éber óráját azzal tölti, hogy „kutatásokat végezzen”, és felvilágosítson másokat is arról, hogy „valójában” mi zajlik a világban. Az elmúlt két évtized alatt jócskán belecsúszott a tölcsérbe. Ismeretségi köre kicserélődött, az új barátokra az online felfedezésein keresztül tett szert.

Tölcsérábécé

A tévhittölcsér elképesztő és összetett jelenség. Az emberek egy adott vélemény- és meggyőződéskészlet birtokában lépnek bele, és teljesen más vélemény- és meggyőződéskészlettel jönnek ki belőle. A családjuk és a barátaik egyszerűen nem értik, hogyan változhatott meg ennyire az általuk jól ismert ember.

Meglátásom szerint érzelmi, kognitív, személyiségbeli és közösségi elemek alkotják a tévhittölcsért. Azért az elemek kifejezést használom, mert ezek az egységek olyanok, mint az építőkockák, és mindegyiküknek megvan a maga szerepe a szerkezet felépítésében. Nincs éles határ közöttük, és maga a tévhit kialakulása sem lineáris.

Nem arról van szó, hogy négy, egymástól elkülönülő szakaszra lehetne osztani a folyamatot, noha egyes elemek jellemzően inkább a tölcsér korábbi szakaszában mutatkoznak meg, mások pedig később jutnak szerephez. Azt sem állítom, hogy a folyamat mindig ugyanolyan.

Dan Ariely: Tévhit

HVG Könyvek

Az egyes elemek rövid áttekintésben

Érzelmi elemek: Az emberek emocionális lények, és gyakran érzelmek előzik meg a meggyőződések kialakulását. A tetteinket is többnyire érzelmek vezérlik. Nemhiába állította Jonathan Haidt erkölcspszichológus: „Első az intuíció, második a stratégiai érvelés”. Más szóval: erőteljes érzelmi reakcióval indítunk, és csak azután állunk elő kognitív magyarázattal. A tévhittölcsérben az érzelmi elemek a stressz és annak kezelése köré összpontosulnak, mivel ezek határozzák meg az alapkörülményeket a többi belépő elemnek.

Kognitív elemek: Az emberi elme elképesztő érvelési képességgel rendelkezik, de ez nem jelenti, hogy mindig racionális is. Amikor afelé hajt minket a stressz, hogy minél hamarabb megnyugvásra leljünk, megerősítési torzítások lépnek működésbe. Ezek olyan információk keresésére sarkallnak minket, amelyek kielégítik ezen szükségletünket, függetlenül attól, hogy az információk helyénvalók-e vagy sem. A történet ezután lesz még összetettebb: narratívákat gyártunk, amelyeknek köszönhetően az általunk elérni kívánt következtetésekre jutunk.

Személyiségbeli elemek: Az emberek nem azonos mértékben fogékonyak a tévhitekre. Az egyedi vonások kulcsfontosságú szerepet töltenek be a folyamatban, amely által egyesek belecsúsznak a tölcsérbe, mások nem. Kiderült, hogy néhány személyiségtípus fogékonyabb minderre. Bizonyos személyiségvonásokkal rendelkezők nagyobb eséllyel hisznek el hamis narratívákat a világról. Noha ezen jegyek egyikéből sem lesz valakiből törvényszerűen tévhitkövető, egytől egyig növelik ennek esélyét.

Közösségi elemek: A tévhit nem légüres térben alakul ki, és nem is marad ott. Hathatós közösségi erők késztetik az embereket véleményváltoztatásra, terelik őket meghatározott utakra, tartják őket hasonló tévhitkövetők között, és segítik elő még azt is, hogy a tévhitük szélsőségessé fajuljon. A közösségi szellem és a hovatartozás erőteljes húzóerő, és kifejezetten fontos azokban a helyzetekben, amelyekben az emberek úgy érzik, hogy nincs kapcsolódási lehetőségük, vagy a főcsapást követő közösség kirekeszti őket. A közösségi hálók táplálják az információs buborékot, a lájkok és a reakciók közösségi valutája pedig azt az érzetet keltik az egyénekben, hogy a közösség hasznos közreműködő tagjai. A tévhittölcsérben a közösségi elemek azok az összetevők, amelyek „megpecsételik” a helyzetet, és miattuk rendkívül nehéz kimenekülni a tévhitből.

A fenti cikk Dan Ariely Tévhit című könyvének szerkesztett részlete.

A viselkedési közgazdaságtan neves professzora könyvében leírja az önámítás, a kognitív torzítások és a manipuláció pszichológiáját. A könyv gyakorlati tanácsokat ad arra, hogyan hozhatunk jobb döntéseket és gondolkodhatunk tudatosabban egy empatikusabb társadalom megteremtése érdekében. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.