szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kétszáz év után újra megtelepedhettek a farkasok a dániai Jütland-félszigeten, ahol a tudósok szerint legalább egy vadon élő hím biztosan van már – adta hírül a The Daily Telegraph internetes kiadása. 2012 óta többször érkeztek hírek arról, hogy vadon élő farkast láttak a félszigeten, de most először erősítették meg ezt hivatalosan.

Az Aarhusi Egyetem és a Dán Nemzeti Történeti Múzeum munkatársai azokat a helyszíneket vizsgálták, ahol farkas DNS-t találtak, vagy fotó készült a ragadozókról. A DNS-nyomok alapján arra jutottak, hogy 2013 óta egyetlen hímfarkast hét alkalommal is észleltek ugyanazon a környéken. Hivatalosan akkor számít egy terület „farkas által lakottnak”, ha fél éven belül legalább kétszer látják az állatokat.

"Megvan az első bizonyítékunk arra, hogy a farkas ismét megtelepedett Dániában" – mondta Liselotte Wesley Andersen, az Aarhusi Egyetem munkatársa.

A kutatók ugyanakkor megjegyezték, hogy eddig csak egy hím DNS-ét találták meg, nőstények és kölykök jelenlétére egyelőre nincs bizonyíték, noha többen állították már, hogy egész farkasfalkát láttak a félsziget területén.

A farkasok egykor gyakori állatnak számítottak Európában, de a számuk erősen megfogyatkozott a 19. században. 1950 óta több országban is újra megjelentek, így Franciaországban, Németországban és Norvégiában is. Dániában 1813 óta nem láttak vadon élő farkast.

Volt telitalálatos a hatos lottón, íme a nyerőszámok

Volt telitalálatos a hatos lottón, íme a nyerőszámok

Nagyot nőtt a profit Orbán Viktor apjának fő bányacégénél, mind a 2,68 milliárdot zsebre is vágták

Nagyot nőtt a profit Orbán Viktor apjának fő bányacégénél, mind a 2,68 milliárdot zsebre is vágták

Tarlós István: Nem értem, Karácsony miért a kormányt hibáztatja? Mindig más a felelős?

Tarlós István: Nem értem, Karácsony miért a kormányt hibáztatja? Mindig más a felelős?

Rosszabbnak mondták Fidel Castrónál, hét hónap múlva már nem élt

Rosszabbnak mondták Fidel Castrónál, hét hónap múlva már nem élt