szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Új technológiát, egy genomszerkesztési módszert dolgozott ki egy nemzetközi kutatócsapat a daganatos betegségeket okozó genetikai mutációk pontos beazonosítására - mondta el Csabai István fizikus, egyetemi tanár és a kutatócsapat tagja a köztévében.

Az emberi DNS tartalmazza az összes leírást a szervezet működéséről, mindezt mintegy 3,5 milliárd betű, azaz nukleotid rögzíti - idézte fel Csabai István.

A szakember szerint két személy genomja között körülbelül 5 millió betűben lehet eltérés - meghatározva többek között a haj- vagy szemszín különbözőségeit is -, ebből azonban mindösszesen néhány vezethet daganatos betegségekhez, a túlnyomó többség teljesen ártalmatlan.

A kutatók általában daganatos betegségben szenvedők és egészséges emberek genomját szokták összehasonlítani a rákért felelős genetikai mutációk beazonosítása érdekében, azonban a lehetséges eltérések magas száma miatt nagyon nehéz pontosan meghatározni, mely genetikai különbség vezet ilyen típusú betegség kialakulásához - tette hozzá.

A nemzetközi kutatócsapat mintegy 35 ezer mintát vizsgálva ezért egy olyan új genomszerkesztési módszert talált fel, amelynek segítségével rá lehet egy-egy betűre fókuszálni és megfigyelni, hogy megváltoztatásuk miként hat a sejtek működésére.

Csabai István hozzátette, hogy a módszert a jövőben gyorsabbá, olcsóbbá kell tenni és "felskálázni arra a sok tízezer lehetséges mutációra, amely közrejátszhat a rák kialakulásában".

A köztévében elhangzott az is, hogy a jelenlegi nemzetközi együttműködés két éve tart, a kutatócsapat tagja Csabai István mellett a jelenleg a Harvard Egyetemen dolgozó Spisák Sándor is. A tudósok eredményeiket szeptemberben a Nature Medicine tudományos folyóiratban jelentették meg.

A GVH elnöke arra tett utalást, hogy a termelők és feldolgozók hírlevelei összehangolt áremelésekhez vezetnek

A GVH elnöke arra tett utalást, hogy a termelők és feldolgozók hírlevelei összehangolt áremelésekhez vezetnek

Amíg Matolcsyék aranyat vesznek, a cseh jegybank ezer milliárdokat tesz át bitcoinba

Amíg Matolcsyék aranyat vesznek, a cseh jegybank ezer milliárdokat tesz át bitcoinba

Zelenszkij szerint Fico a szlovák szuverenitással fizet az orosz gázért és amúgy is, „ne külföldre nézzen, hanem a tükörbe”

Zelenszkij szerint Fico a szlovák szuverenitással fizet az orosz gázért és amúgy is, „ne külföldre nézzen, hanem a tükörbe”

5 millió embert vizsgáltak meg, itt az eredmény: találtak 293 új tényezőt, ami mind depressziót okozhat

5 millió embert vizsgáltak meg, itt az eredmény: találtak 293 új tényezőt, ami mind depressziót okozhat