Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

HavariaPress Bűnügy

Óriási kokainfogás Ferihegyen

Háromszázmillió forint értékű kokaint találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, három csomagban, amit az Egyesült Államokba, illetve Ausztráliába akartak küldeni.

MTI Bűnügy

Razzia Tiszavasváriban: 48 áramtolvaj bukott le egyszerre

Negyvennyolc áramtolvaj ellen indult büntetőeljárás hétfőn Tiszavasváriban, ahol az E.ON Zrt. munkatársai a rendőrséggel és az önkormányzattal közösen tartottak razziát az elektromos szolgáltatás üzemzavarait okozó illegális áramvételezés visszaszorítására.

MTI Bűnügy

Nyolc évet kapott első fokon a barátnőjét agyonverő férfi

Első fokon nyolc év börtönre ítélte hétfőn a Szegedi Törvényszék azt a mindszenti férfit, aki tavaly úgy megverte barátnőjét, hogy a nő néhány héttel később meghalt. A 38 éves férfit halált okozó testi sértés és magánlaksértés miatt mondta ki bűnösnek a bíróság.

MTI Bűnügy

Robbanás Botfán: öt személy ellen javasolnak vádemelést

A rendőrség öt ember ellen javasol vádemelést lőfegyverekkel és robbanószerekkel való visszaélés miatt az egy évvel ezelőtt Botfán történt robbanás kapcsán indított nyomozás eredményeként - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

hvg.hu Bűnügy

Lapátfogú mutogatós rablót keres a rendőrség

Keresi a rendőrség azt a férfit, aki február 27-én, a kora esti órákban Kazincbarcika belterületén bántalmazott egy középkorú nőt, majd arra kényszerítette, hogy adja át neki az értékeit. A személyleírásban a rendőrség kiemelte, hogy a gyanúsítottnak lapátszerű fogai vannak és a támadás közben nem beszélt, csak mutogatott.

MTI Bűnügy

Kaszinó a családi házban: kokainnal sem jött a flop

Egy családi házban berendezett minikaszinót lepleztek le a rendőrök a Tatabánya melletti Vértesszőlősön, és öt embert állítottak elő tiltott szerencsejáték miatt - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn.

MTI Bűnügy

Baumag-per: letöltendő szabadságvesztést kapott az elsőrenű vádlott

Az úgynevezett Baumag-ügyben B. László és társai ellen hűtlen kezelés miatt folyt, megismételt eljárásban az elsőrendű vádlottat 7 év börtönre, 7 év közügyektől eltiltásra és 5 év, gazdasági szervezetben vezető tisztségviseléstől való eltiltásra ítélte Tóth Erzsébet, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke első fokon, a többi vádlott felfüggesztett szabadságvesztést, megrovást, illetve pénzbüntetést kapott a hétfői ítélethirdetésen.

hvg.hu Bűnügy

Milliókat fizethettek a hormonkezelt vadak kilövéséért

Milliós összegeket fizethettek a hormonkezelt szarvasok kilövéséért - hangzott el az m1 Ma reggel című műsorában. Az ügyben bűnszövetségben elkövetett állatkínzás és csalás alapos gyanúja miatt tettek feljelentést.

MTI Bűnügy

"Három csattanást hallottam" - a kislétai támadást túlélő lány beszélt a bíróságon

Nem tudta felidézni a történteket a kislétai támadást túlélő lány, csak arra emlékszik, hogy három csattanást hallott, és meleget érzett a sérülései helyén; a tinédzser erről múlt év novemberében a Kislétán tartott helyszíni meghallgatásán beszélt, tanúvallomását akkor kamerával rögzítettek, és a büntetőper pénteki tárgyalásán vetítették le.

MTI Bűnügy

Megvert csecsemő: az anya előző fiát is bántották

Már 2006-ban is csecsemője bántalmazása miatt nyomoztak a 22 éves tiszakécskei nő ellen, akinek egy hónapos kisfiát súlyos sérülésekkel szállították szerdán a fővárosi Heim Pál Gyermekkórházba - tudta meg ügyészségi forrásból az MTI. A kórház közlése szerint a kisfiú továbbra is életveszélyben van.

hvg.hu Bűnügy

Megvannak az eltűnt szegedi kislányok

A két kislány tegnap iskola után nem ment haza, ám később megkerültek - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Az adatgyűjtés során a rendőrség megállapította, hogy a városban több helyen is feltűntek együtt.

MTI Bűnügy

Brutális uzsorás házaspárt fogtak el a rendőrök

Önbíráskodás és súlyos testi sértés gyanújával őrizetbe vettek egy sárbogárdi házaspárt; a nyomozás adatai szerint folyamatosan fenyegették, egy alkalommal bántalmazták adósukat, tartozása többszörösét követelték tőle - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

1
475 476 477 478 479
516
Közel félmilliárdos bevételt ért el Németh Balázsnak, a Fidesz-frakció szóvivőjének trafikos cége

Közel félmilliárdos bevételt ért el Németh Balázsnak, a Fidesz-frakció szóvivőjének trafikos cége

3150 milliárd forint értékben előztek meg csalásokat

3150 milliárd forint értékben előztek meg csalásokat

Közel az igazság pillanata – ki hátrál meg az orosz-amerikai türelemjátékban?

Közel az igazság pillanata – ki hátrál meg az orosz-amerikai türelemjátékban?

Ez nagyot szólhat: játékos újdonság jöhet az Apple-től

Ez nagyot szólhat: játékos újdonság jöhet az Apple-től

30 éves, de alig használt Panda 4×4 vár új gazdára

30 éves, de alig használt Panda 4×4 vár új gazdára

Feljelentették Hadházy Ákost a keddi tüntetés után

Feljelentették Hadházy Ákost a keddi tüntetés után

Válasz Online: Idősek lehúzására játszó hálózat vezetőjével pózolt Menczer Tamás a Harcosok Klubjában

Válasz Online: Idősek lehúzására játszó hálózat vezetőjével pózolt Menczer Tamás a Harcosok Klubjában

Szó szerint agyrohasztó videót tett közzé Orbán Viktor

Szó szerint agyrohasztó videót tett közzé Orbán Viktor

Milliókkal fizetünk többet a lakáshitelért a környező országokhoz képest, de lehetne még rosszabb is

Milliókkal fizetünk többet a lakáshitelért a környező országokhoz képest, de lehetne még rosszabb is

A címlapról ajánljuk