Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Itthon

Hányan férnek el a Kossuth téren? - térképpel

Egyelőre nem tudni, pontosan hány emberre számít a Fidesz ma délután a Kossuth téren. Hétfői sajtótájékoztatóján Orbán Viktor 5-700 ezer tüntetőt prognosztizált, pénteken már azonban már senki nem erősítette meg a pártelnök hét eleji becsléseit. A hvg.hu által összegyűjtött négy évvel ezelőtti adatok alapján legfeljebb az 500 ezres létszám lehet reális.

MTI Itthon

Félárbocon az állami lobogó

A nemzeti gyásznapon, az aradi vértanúkra emlékezve, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra engedték a Magyar Köztársaság állami lobogóját pénteken reggel a Parlament előtti Kossuth téren.

MTI Itthon

Olajszennyezés és baleset miatt teljes az útzár a 6-os úton

Két súlyos sérültje van annak a balesetnek, amelyben három gépkocsi ütközött pénteken reggel a 6-os főúton Szekszárd és Bonyhád között; az olajszennyezés miatt teljes útzár van a főúton - tájékoztatott a mentőszolgálat és a rendőrség.

MTI Itthon

Halálos közlekedési baleset Bács-Kiskunban és Újpesten

Két személygépkocsi ütközött frontálisan után Bács-Kiskun megyében a 44-es főút 20-as kilométerénél, egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült - tájékoztatott internetes honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) péntek hajnalban.

MTI Itthon

Kordont béreltek a Kossuth téri tüntetők

Kordont béreltek a tüntetők szerdán a Kossuth téren, mert a rendőrség elszállíttatta a saját tulajdonában lévő korlátok egy részét, arra hivatkozva, hogy sok rendezvény van a városban, ezekből az eszközökből pedig nem áll elegendő a rendőrség rendelkezésére.

hvg.hu Itthon

Hírzárlatot rendelt el a Fidesz

A pénteki nagygyűlésről és a további lépésekről dönt éppen a Fidesz zárt elnökségi ülésén. Délután egy óráig hírzárlatot rendeltek el - értesült a hvg.hu.

MTI/hvg.hu Gyurcsány-ügy

Fodor: Gyurcsánynak köszönhetjük

Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra került balatonőszödi beszédét és az azt követő botrányt említette az SZDSZ választási vereségének döntő okaként az SZDSZ lemondott szolnoki elnöke.

Salgó Andrea (hvg.hu) Itthon

"Nem Demszky győzött, hanem Tarlós vesztett"

Nem Demszky Gábor győzött, hanem Tarlós István vesztett - mondta a hvg.hu-nak Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese. Szerinte a volt III. kerületi polgármesternek pihenőre van szüksége ahhoz, hogy belássa: az MDF-nek nem volt szerepe a választási vereségében. Tarlós István lapunknak elmondta: nem haragszik az MDF-re, de nem ismeri el a pártot konzervatív erőnek.

MTI Itthon

Halálos mustgázmérgezés Péteriben

Mustgázmérgezés miatt meghalt egy idős férfi a Pest megyei Péteriben egy borospincében péntek délután; a mentésére siető felesége rosszul lett.

MTI Itthon

Hiller: a kormány eltökélt, folytatjuk a párbeszédet

Tévedés egy pontból megítélni a felsőoktatási reformot - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) csütörtök esti tüntetésével kapcsolatban.

hvg.hu Gyurcsány-ügy

Gál J. Zoltán: őszinte beszédet, gyurcsányos módon

Gál J. Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a májusi balatonőszödi szocialista frakcióülésen arról beszélt, hogy nincs szükség a bocsánatkérésre a megszorító intézkedésekért. Az elmúlt 16 év politikája az, ami nem tartott lépést a változásokkal. Az alábbiakban – az InfoRádió tudósítása alapján - részleteket közlünk a beszédből.

Itthon

Kossuth tér és környéke: az akciózások színtere

A Kossuth tér az Országgyűlés épületének használatba vétele, azaz a huszadik század eleje óta egyfajta „szakrális térnek” számít, ahová a politizáló közvélemény figyelme összpontosul, amely kedvelt színhelye tüntetéseknek és reprezentatív ünnepségeknek.

MTI Karrier

Hatszázmillió forint a bölcsészképzés fejlesztésére

Mintegy hatszázmillió forintot fordíthat összesen európai uniós forrásból 13 egyetem és főiskola konzorciumként a bölcsész tananyag megújítására. A témában kétnapos konferenciát rendeznek a fővárosban - tájékoztatott az oktatási és kulturális tárca.

MTI/hvg.hu Itthon

Péterfalvi: az információszabadság nem harci eszköz

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos elfogadhatatlannak tartja, hogy az információs jogok a politikai viták és konfliktusok áldozatává vagy harci fegyverévé legyenek. Az adatvédelem és az információszabadság országgyűlési biztosa erről kedden közleményt adott ki.

hvg.hu Gyurcsány-ügy

Napló: Sváby András Orbán Viktorral birkózott

Mintegy háromnegyed órán át próbált Sváby András fogást találni Orbán Viktoron – ám ellenfele kibújt a szorításokból, és nem sok híja volt, hogy padlóra küldje a meglehetősen indiszponált tévészemélyiséget. Kiderült, Orbán nem vállalna tisztséget egy szakértői kormányban, adócsökkentési javaslatait pedig jelentős kiadás-lefaragás egészítené ki. A beszélgetést, némileg rövidített és szerkesztett formában, az alábbiakban olvashatják.

1
184 185 186 187 188
234
Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Felgyorsultak az események, 2026-ban űrhajó indulhat a Marsra

Felgyorsultak az események, 2026-ban űrhajó indulhat a Marsra

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

Újítás a Netflixen: ugyanahhoz a filmhez vagy sorozathoz mindenki más-más előzetest lát majd

Újítás a Netflixen: ugyanahhoz a filmhez vagy sorozathoz mindenki más-más előzetest lát majd

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

Egy pilóta összecseréltre a kezeit a kifutópályán, emiatt kigyulladt egy Vancouverbe tartó brit repülőgép

Egy pilóta összecseréltre a kezeit a kifutópályán, emiatt kigyulladt egy Vancouverbe tartó brit repülőgép

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

A címlapról ajánljuk