szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy kis űrlény magyarországi kalandjairól szól a Kiliki a Földön című nyelvi oktatócsomag, amely magyarul tanuló gyermekek, ezen belül elsősorban a diaszpórában élő magyar családok számára készült a Balassi Intézet, a Miniszterelnöki Hivatal és a Duna Televízió együttműködésében.

A tankönyvet, tanári segédkönyvet és filmeket is tartalmazó csomagot a témához illetően a Planetáriumban mutatták be szerdán Budapesten. Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára a szerdai bemutatón elmondta, hogy szakmai információgyűjtést végeztek a nyugati magyarság körében arról, hogyan őrizhetnék meg a nyelvet a családokban.

Eddig ugyanis főként a kárpát-medencei magyarsággal foglalkoztak, holott a szórványban élő magyarság kulturális identitásának megőrzéséhez is hozzá kell járulni azzal, hogy a családok a nyelvtudást megtarthassák illetve, hogy azt a gyerekek megtanulhassák. Ennek érdekében ösztöndíjakat, útiköltség-térítést adnak tanároknak, lelkészeknek, akik Dél-Amerikában és Kanadában tájékozódnak az anyaország és az ott élők kapcsolódási pontjairól. Az oktatási csomagot a Miniszterelnöki Hivatal 30 millió forinttal támogatta.

Lauter Éva, a Balassi Intézet főigazgatója elmondta, hogy a Kiliki a Földön ötlete négy tanáruk - Varga Csilla, Szende Virág, Vidéki Erzsébet, Gróf Annamária - érdeme. A Duna Televízió vállalta az oktatási csomaghoz tartozó 10, egyenként 26 perces epizódból álló film elkészítését, a tankönyvet a tanári segédkönyvvel együtt pedig az Akadémia Kiadó gondozta. A magyar nyelvi oktatási csomagot propagálják a külföldi magyar kulturális intézetek és a lektorok is - jegyezte meg az MTI-nek.

Az első kötetet a filmmel és interaktív játékokkal együtt már kipróbálták a kanadai magyar tanárok és használták a nyugat-európai vasárnapi iskolákban is. Szende Virág, a könyv egyik szerzője arról beszélt, hogy a Kiliki hiánypótló munka, mert nem volt eddig külföldön élő magyar gyerekeknek nyelvkönyv. A 10 részből álló filmről elmondta, hogy mindegyik epizód végén van ismétlő rész, nyelvi összefoglaló.

Az első kötet inkább képregény, 7-11 éves gyerekeknek szól. A második kötet 2009 első negyedévében lát napvilágot, 11-14 éveseknek szól, s inkább folytatásos regény - tette hozzá. A sorozat 10. részét levetítették, s végigülte a bemutatót a magyar-kínai kéttannyelvű általános iskola hat diákja Dinnyés Borbála tanárnő vezetésével. Az egyik kislány hibátlan magyarsággal elmondta, hogy ő Mongóliából jött Budapestre májusban, és gyorsan tanul magyarul, mert sok barátja van.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Tech

Mennyire nehéz a magyar nyelv?

A magyar nyelv elsajátításának nehézségeiről szóló előítéletek tudományosan megalapozatlanok - a tapasztalat egy kicsit mégis igazolja őket.

hvg.hu Gazdaság

Magyar nyelvű címke nélkül semmit!

Még nem ért véget az az ellenőrzéssorozat, melynek során a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vizsgálja a boltokat és termékeiket. Az eddigi mérleg: 217 üzlet 25 milliós bírsága.

MTI Világ

Magyar nyelvészt tüntetett ki a japán császár

Dr. Hidasi Judit személyében magyar nyelvésznő is volt azok között, akiket Akihito japán császár kedden ünnepélyes ceremónia keretében köszöntött a tokiói császári palotában az idei őszi kitüntetetések alkalmából.

Kult

Finnország: magyar nyelvtanfolyamok EU-támogatással

Finnország több mint harminc városában, valamint Észtországban rendezik meg azokat magyar nyelvtanfolyamokat, melyek tananyagát Európai Unió Socrates-Lingua2 programjának három évre szóló, 70 ezer eurós támogatásával kezdték el készíteni 2001-ben.

MTI Itthon

Medián: elégedett hallgatók, elégedetlen oktatók

A hallgatók elégedettek a felsőoktatás színvonalával, az oktatók már jóval kevésbé. Ezért is lehet, hogy a diákok többsége ellenzi, míg az oktatók többsége támogatja a tandíj bevezetését - derül ki a Medián kutatásából, amelyet a cég a Népszabadság megbízásából készített, és a lap a szombati számában közölt.