Hat éve fogoly az ellenzéki politika: az összefogósdi zárta kalodába. Az elmúlt hétvégén, Józsefváros polgármesteri székéért indulva azonban már tényleg teljes volt az összefogás: a Fidesszel szemben a Jobbik nem indított jelöltet, és a körömfeketényi szavazótáborocskával rendelkező munkáspártin kívül csak az összes többi párt által támogatott, civil Győri Péter volt a választék. A lehető legtökéletesebb ellenzéki összefogás mellett is magasan győzött a fideszes. Tessék elhinni végre, hogy a politikai siker záloga az ellenzék számára nem az összefogósdi.

Ugyanennyi ideje ült tort az úgynevezett civilizmus is. Hogy tudniillik ne az induljon a választáson, aki hajlandó az emberek képviseletét, a politikai közösségépítést hivatásként művelni, ó, nehogy, hanem valaki tök más. Aki civil, szívecske, nagyon civil. Nincs még egy olyan terület, ahol ez lenne a szempont, ugye, hogy operáljon vakbelet a pék, énekeljen operát a könyvelő, programozzon operációs rendszert a nagymamám, Amálka néni (88). Győri Péter egy rendes, tisztességes ember, ahogy a fenti példában a pék a kiflivel, a könyvelő az áfával, nagymamám pedig a flutával (olajban kisütött, édes krumplipogácsa, baracklekvárral) már letett valamit az asztalra. De a tukmált feladathoz nem ért. Győri Péter ebben az eleve elszúrt kampányban rossz politikusnak bizonyult, ami nem szégyen, de felismerendő tény. A politikai siker záloga az ellenzék számára nem a „civilség”.

És nem is a matematikai kerülőutak. Mire ez a cikk kikerül, már biztosan körbeszalad a Facebookon egy olyan öncsaló ábra, ami azt hivatott bizonyítani, hogy akik nem mentek el szavazni, azok nem akarták Sára Botond fideszes jelöltet polgármesternek, ergo ellenzékiek. Csakhogy ők nem akarták az ellenzéki jelöltet se, hisz rá sem szavaztak, hahó. Az egyik legkárosabb öncsalás az otthon maradókat az ellenzékhez számolni. Talán emlékeznek páran, volt egy igen magányos álláspontom a 2016-os, menekültellenes népszavazás kapcsán is: akkor az ellenzék jelentős része azt ünnepelte, hogy lám, nem ment elég szavazó, nem volt meg a négymillió, jól otthon maradtak az emberek. Én előtte amellett kardoskodtam, hogy minél előbb kezdjék a mozgósítást, és pont ez a népszavazás semmilyen konkrét követkeménnyel nem jár, tehát itt is, újra és újra szembe kell szállni a Fidesszel. Legyőzése az otthon maradással nem lehetséges, csak úgy, ha minél több ember, köztük sok-sok új szavazó megy el, és szavaz valamire, nem valami ellen. Az eredmény után pedig szintúgy hiába mondtam, hogy óvatosan ünnepeljünk, mert a Fidesz elvitt 3,3 millió szavazót az urnákhoz, ezzel bőven választást lehet nyerni. Így is lett. A politikai siker záloga az ellenzék számára nem a minél több otthon maradó ember.

A kudarcos választások után a másik jellemző reakció „az emberek, a magyarok” zsigeri gyalázása, a birkanépezés. Ilyenkor mindig figyelmeztetek, hogy ez egyszerre elfogadhatatlan tartalmi okokból, és a jövő szempontjából is: utóbbi azt jelenti, hogy a ma ostobázott népet nehéz lesz holnap az illetőnek maga vagy pártja mellé állítani. Nézzük meg, Bayer Zsolt is milyen hosszan (és jogosan) cipelte a 2002-es, ordenáré lumpenprolizálását! A józsefvárosi időközi után pedig a magát valami ismeretlen okból baloldalinak és demokratának nevezők olyan szegényellenes, durván rasszista futamokat eresztettek ki magukból, amit utoljára Pásztor Albert idején, ha láttunk. Megy a cigányozás ezerrel, mert persze Józsefvárosból ennyit rakott össze magának az egyszeri civilösszefogós demokrata kommentelő. És nincs egyetlen egyértelmű mondat sem az úgynevezett baloldal politikusaitól, hogy ezt ne csinálják (gyáva megúszás, ha 9200 karakterben, Ádámtól és Évától kezdve írok valamit, amiben egy alárendelt mellékmondatot lehet úgy is érteni, hogy elítéltem a cigányozást). Én azt a deklarációt várom, hogy „Baloldali demokrata nem cigányozik, pont”. A politikai siker záloga az ellenzék számára nem a rasszistáknak riszálás, hanem a meggyőzhetők edukálása, a hajthatatlanok kapun kívülre küldése.

Volt pár napja egy jellemző facebookos élményem (csináltam róla képernyőfotót, ne tessék tehát ezt letagadva feljelenteni a szerkesztőségben, ahogy az manapság divat). Egy kommentelő Dunakesziről arról heveskedett, hogy ha náluk lett volna összefogás, akkor soha, értem ugye, SOHA nem nyer Tuzson Bence egyéniben. De, mint mondja, sajnos a gaz LMP is ráindult az összefogós egyéni jelöltre, citálja emlékét emberünk Dunakesziről, amit rögtön lájkol a másik, szintén dunakeszi kommentelő.

Ami azért tragikomikus, mert ez volt az egyik olyan hely, ahol időben, nagy hírveréssel, egyértelmű bejelentéssel lépett vissza az LMP jelöltje. Megmondta, hogy a DK-s jelölt (ma a párt szóvivője) javára teszi ezt – de az mégis közel ötezer szavazattal kapott ki (a versenyben maradó momentumos a különbség felét kapta, ergo nem rajta múlt). Mégis, a fent részletezett őrület okán már „úgy emlékszik” két helyi kommentelő, hogy nem volt összefogás, az LMP-s miatt nem nyertek. Most is biztos lesz a tévében olyan „szakértő” is, aki azt magyarázza, hogy tulajdonképpen lehet úgy nézni, hogy bizonyos feltételek között és fénytörésben Józsefvárosban se volt összefogás. Pedig a politikai siker záloga az ellenzék számára nem a múlt meghamisítása, hanem őszinte szembenézés azzal, mi történt.

Arról, hogy miként lehet a Fideszt legyőzni, sokat vitázunk. A nyomasztóan cyberpunk Hont-klauzulával szemben én egy színesebb és optimistább forgatókönyvben hiszek, ami arról szól, hogy nem üvöltik egybe a pártokat egy összefogósdiba az ebből élők, hanem hagyják, hogy azoknak saját szavazóik legyenek. Olyan forgatókönyvben, ahol a szintúgy hétvégén, de a Belvárosban indult, és 21 (mondom huszonegy) szavazatot szerző Schmuck Andort és hasonló társait is végre a helyükön kezeljük. Hiszek abban, hogy politikusnak lenni is egy hivatás, lehet jól és tisztességesen csinálni (ami kizárt akkor, ha valaki gyáván, érdekből félrenéz, mikor alatta-mellette lopnak). Hiszek abban, hogy új szavazókat elérve lehet újra erő a baloldali és liberális térfélen. De látom azt a rengeteg tisztességtelen előnyt is, amit a Fidesz élvez, és értem azokat, akik azt mondják, hogy „hagyományos” úton nem is lehet már legyőzni Orbán pártját. Mondom, sokat vitázunk. De akárhogy is, ha a bojkott, ha a forradalom, ha az általam javasolt modell hoz majd megoldást, egy biztos: amit most művelnek, az nem működik. Az összefogásra üvöltés, civilre ültetés, öncsaló matekozás, a birkanépezés és a múlthamisítás csak egyre jobban kitolja azt a dátumot, amikor nem Orbán Viktor lesz a kormányfő.

Higgyék el végre.