Áder elfogadta Patyi felmentését rektori tisztségéből

Áder elfogadta Patyi felmentését rektori tisztségéből

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Így már szabad a volt rektor útja a Közigazgatási Felsőbíróság vezetői posztja felé.

Áder János köztársasági elnök jóváhagyta Patyi András a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektori tisztségéből való felmondását, derül ki a pénteken megjelent Magyar Közlönyből. Patyi július elején kezdeményezte a rektori megbízatás alóli felmentését augusztus 31-i határidővel, erre bólintott rá most Áder. A felmentésről szóló részt egyébként augusztus 2-ai dátummal szerepel a 17-ei közlönyben.

Patyi a Nemzeti Választási Bizottság elnöki posztjáról is távozott, majd egy törvényt is elfogadtak, amely lehetővé teszi, hogy pályázat nélkül visszatérhessen korábbi hivatásához az a bíró, aki rektori kinevezés miatt hagyta el az igazságszolgáltatási pályát. Patyi András pedig történetesen a Legfelsőbb Bíróság egyik posztját hagyta ott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektori széke kedvéért.

A HVG korábban arról írt, hogy Patyi a Közigazgatási Felsőbíróság vezetője szeretne lenni. Ez elől most már minden akadály elhárult.

Hozzászólások