A keresztény értékrendet valló kormánymédia Origo nevű üzemegységének vezetője azt állítja, hogy nem tudja, ki írta és ki hagyta jóvá a Donáth Annát megrágalmazó és a bírósági eljárásban hazugnak bizonyuló cikket. Ez a sajtótörténeti és neurológiai szempontból is figyelemreméltó közlés nyilván nincsen összhangban a Tízparancsolat idevágó előírásával, de amúgy erkölcsi és szakmai szempontból mindegy, ki a szerző, hiszen egy főszerkesztő azért főszerkesztő, mert végső soron neki kell(ene) vállalnia a felelősséget a megjelent híranyagok tartalmáért.

Viszont vegyük észre azt is, hogy a különös amnézia borongós ködén át halványan felcsillan a morál sápadt visszfénye: ha körletparancsnokként rámutatott volna valamelyik közlegényre, hogy ő volt a bűnös egy személyben, akkor újfent hamisan vádol meg valakit. Ezúttal nem a kormány által kijelölt célpontot, hanem az e tekintetben ártatlan kollégáját. Úgy döntött tehát, hogy inkább galaktikus méretű hülyének tetteti magát, de nem viteti el a balhét mással.

Az önfeláldozás nemes tett. Aminél csupán az lett volna hasznosabb, ha elmondja az igazságot: Tisztelt Bíróság, a revolversajtó működtetésében mi csak újságírónak látszó tárgyak vagyunk, az efféle cikkeket nem mi állítjuk elő, hanem e-mailben kapjuk, a tényleges elkövető nem a mi szervezeti egységünkben dolgozik, ezért nem tudom megnevezni, hanem a propagandaminisztériumban, jóváhagyni pedig én nem szoktam semmit, már a feltételezés is felér egy felségsértéssel, ilyen joggal kizárólag nemzetünk pocakos főszerkesztője rendelkezik.

Az elődeink kifejezésével élve: parancsra tettük.