A római retorikai tanítások szerint a szónok első feladata a captatio benevolentiae, a hallgatóság jóindulatának megnyerése. Ahogy egyre több ember ismerkedik meg az számítástechnika alkalmazásával, különösen az internetes szolgáltatások igénybevételének lehetőségeivel, úgy van rá mind nagyobb esély, hogy ezeket az eszközöket az állásszerzésben is be lehet vetni. Természetesen e megoldások nem pótolják a bevezetőben felsoroltakat, hiszen az egyes állásokra kandidálókat a jelentkezési anyagok alapján vetik alá előszűrésnek. Így arra alig van remény, hogy túl sokat időzzenek egy-egy pályázattal, s annak csatolmányaival. Később azonban, amikor az alapkövetelményeket kielégítő jelöltek közötti választásra kerül sor, már igen jó szolgálatot tehetnek a mellékletek. Az alapszabály ilyenkor sem változik: a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbb információt kell adni a személyzetisek számára. A multimédiás bemutatkozó- és háttéranyagok ebben, s a jelölt iránti figyelem felkeltésében, illetve az iránta való jóindulat megteremtésében igen jó szolgálatot tehetnek.
A multimédiás állásszerző anyag elkészítésében alapvetően három út áll a jelölt előtt. A legegyszerűbb, ha egy szövegszerkesztőt segítségül hívva képekkel, ábrákkal, táblázatokkal illusztrált ismertetőt készít magáról a jelentkező, aki egy számára fontos, de a hagyományos applikációs dokumentumokban helyhiány miatt csak futtában megemlített pontokat fejthet ki bővebben. Az ilyen bemutatkozó anyagban ráadásul már nem jelennek meg a CV- és a kísérőlevél-írás formai követelményei, s e kényszerzubbonyt levetve a jelentkező a saját szája íze szerint, s a neki megfelelő gondolatmenet szerint mutathatja be magát, érvelhet önmaga mellett.
Az üzleti gyakorlatban széles körben használatos PowerPoint vagy ennek megfelelő szoftverrel készített prezentáció a másik lehetőség, amely szinte minden PC-n azonnal megtekinthető, s lejátszása nem vesz igénybe túl sok időt. Ennek ellenére a jól megszerkesztett bemutatóval komoly hatás érhető el az olvasójában.
Mivel az egyes „dia kockákra” bármilyen szöveg, ábra, kép felvihető, sőt animációk videó- és hangfájlok is csatolhatók hozzá, illetve elindíthatók a prezentáció részeként, így igen látványos és sokrétű bemutatkozó anyag készíthető. Arra kell ügyelni, hogy a fontos információk kerüljenek a középpontba, s a sok sallang ne takarja el a lényeget. A prezentáció – s ez az effajta mellékletek esetében általánosan igaz – az önéletrajz és a motivációs levél kiegészítője kell, hogy legyen, s olyan elemek bővebb vagy látványosabb kifejtésére használható elsősorban, amely a jelölt fontos személyiségjegyeit, szakmai vonásait és vezetői ismereteit, gyakorlati tapasztalatait hivatott kiemelni, aki emígyen hagyja magát jobban megismerni.
Az első két megoldás lehetőségeit kombinálja a webes technikák felhasználása. Nem feltétlenül a korábbi munkahelyekről írt blogot érdemes az új munkaadó orra alá dugni, ami ugyan elég pontos képet adhat arról, hogy az adott szakember hogyan látja a világot, de ez nem feltétlenül felel meg annak a cégnek, ahová éppen be akar jutni. Azaz, ha valaki az internethez nyúl, úgy érdemes egy új tárhelyen (rengeteg cég kínál ingyen tárhely-szolgáltatást) elkészíteni a bemutatkozó anyagot. Ez akár egy blogírásra kifejlesztett felület is lehet. A fontos azonban, hogy egy viszonylag tömör, de már illusztrált áttekintő anyaghoz linkeken keresztül a jelölt szakmai és személyes vonásait bemutató fejezetek csatolhatók. Ebből az olvasó annyit nyit meg, amennyit jónak lát, azaz nem érzi úgy, hogy erőszakot tesznek rajta, s mindent mindenképpen el kell olvasnia, át kell tekintenie. Ugyanakkor a személyzeti szakemberek rövid úton megállapíthatják egy számukra érdekes emberről, hogy még bőséges háttéranyag áll a rendelkezésükre, ha erre szükségük lenne.
A multimédiaanyagok floppyn, CD-n esetleg (az anyagot elbíráló számára később használható, s ezért nagyon is elfogadható ajándéknak tekinthető) pendrive-on, vagy a szöveges anyagban egyszerűen egy internetes link megjelölésével nyújthatók be. Mivel magukat az alap pályázati dokumentumokat is érdemes a kinyomtatott változat mellé elektronikus formában is elhelyezni, így ezekből ma már többnyire egyetlen kattintással el lehet irányítani a HR-szakembereket a megfelelő webhelyre.
A multimédiás anyagok mellékelésének van még egy pozitív hatása. A HR-esek szeretik, ha nem puszta próbálkozás, hanem „munka van” a jelentkezésben, ami egy multimédiás prezentációból már az első percben kiviláglik. Ez pedig nagyon fontos a kapu kinyitásához, azaz a jóindulat megnyeréséhez.