szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az elmúlt egy évben a 45 év feletti korosztály álláskeresőinek száma mintegy 41 százalékkal nőtt a Workania állásportál felmérése szerint. A kutatásban azt vizsgálták, hogy a gazdasági válság hatására milyen változások tapasztalhatók e korosztály magyarországi munkaerő-piaci aktivitásában.

A Workania 90 000 álláskereső adatait vizsgálva készítette el felmérését, amelyből az is kiderül, hogy a 45 év feletti korosztály férfi munkavállalóinak körében 51, a nőknél pedig 32 százalékkal nőtt tavaly júliushoz képest az álláskeresők száma.

A munkakörök szerinti összehasonlításból kitűnik, hogy legjobban a faiparban dolgozók érintettek a korosztályból: ezen a területen több mint háromszorosára nőtt az aktív álláskeresők száma. A textil-, bőr- és ruhaipari ágazatban csaknem két és félszeresére emelkedett a 45 év feletti álláskeresők száma. Komolyan érintettek emellett a biztonság és védelem területén dolgozók (92 százalékos növekedés), valamint a vendéglátó-ipari, idegenforgalmi területeken dolgozók is mintegy 88 százalékkal többen keresnek állást, mint egy évvel korábban. A biztosítási területen szintén 88 százalékkal nőtt az álláskeresők száma, míg a gépiparban 73, a gyártásban pedig 65 százalék ez a növekedés a 45 év felettiek körében.

Legkevésbé a hr-szakmában és a környezetvédelmi területen dolgozókat érintette a válság, ugyanis ezeken a területeken nem emelkedett az álláskeresők száma tavaly júliushoz képest.

Földrajzi terület szerint az álláskeresők számának legnagyobb mértékű - több mint 50 százalékos - emelkedését Budapesten és Pest megyében tapasztalták, de több megyében is - így például Fejér, Somogy, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom megyében - körülbelül 50 százalékkal nőtt az aktív álláskeresők száma tavaly július óta.

A korosztályba tartozó munkavállalók által leginkább keresett munkakörök közé tartoznak az adminisztratív munkakörök, valamint a gépkocsivezető, az asszisztens, az eladó, a telefonos operátor, a recepciós és az árufeltöltő.

hvg.hu Karrier

Csalódott álláskeresők: az elutasítás leggyakoribb okai

A 18-62 éves munkaképes korú népesség körében az álláskeresés, illetve állásvesztés során a megkérdezettek 6 százaléka érezte úgy, hogy az elmúlt 12 hónap során diszkrimináció érte, vagyis nem a munkavégzéssel összefüggő, hanem személyes tulajdonsága miatt (mert nő, kisgyerekes anya, roma, öreg stb.) nem vették fel vagy bocsátották el - derül ki a Tárki legfrissebb, áprilisi kutatásából.

László Éva Lilla Karrier

Munka 40 fokban: kinek a legrosszabb?

A hőségriadó fokozott óvatosságra int bennünket: a nagy forróságban ugyanis csökken szervezetünk tűrőképessége, nehezebben megy a munka is. Milyen szabályokat kell figyelembe vennie a munkáltatóknak extrém időjárási körülmények között, és mi jár a munkavállalónak, ha kánikulában dolgozik? Utánajártunk.

hvg.hu Karrier

Milyen esélyeink vannak a munkaerőpiacon?

Növekszik az elkötelezettség, a felelősségvállalás, és az együttműködési készség a hazai munkavállalók körében – derül ki az IBM munkaerő-piaci tanulmányából.

10x gyorsabb összeszerelni az új szélerőművet, Bill Gates is támogatja az ötletet – videó

10x gyorsabb összeszerelni az új szélerőművet, Bill Gates is támogatja az ötletet – videó

Akkora mágneses tornádók kavarognak a Jupiteren, hogy a Földnél nagyobb ködöt hoznak létre

Akkora mágneses tornádók kavarognak a Jupiteren, hogy a Földnél nagyobb ködöt hoznak létre

Egy durva szabálytalanság után tömegverekedés tört ki az NFL-ben – videó

Egy durva szabálytalanság után tömegverekedés tört ki az NFL-ben – videó

Tűz okozta füstben halt meg egy férfi Hortobágy-Szászteleken

Tűz okozta füstben halt meg egy férfi Hortobágy-Szászteleken