szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az idei 70 ezres csökkenés után jövőre 12 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma, ami gyakorlatilag stagnálást jelent - hangzott el a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közös keddi budapesti tájékoztatóján.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és az MKIK szeptember-októberben végzett közös konjunktúra felmérésében szereplő 7151 gazdasági szervezet kétharmada jövőre változatlan foglalkoztatotti létszámmal számol - mondta Székely Judit. Az SZMM szakállamtitkára megjegyezte azt is, hogy az üzleti szférában az idei 70 ezres létszámcsökkenés 100 ezerrel nagyobb lett volna az állami munkahelymegőrző programok nélkül.
  
Munkahelymegőrző programokra belső forrásból 2009-ben közel 20 milliárd forintot költött a kormányzat, amelyhez uniós forrásból 2009-2010-ben összesen 32,5 milliárd forintos forrást rendeltek hozzá - tette hozzá Simon Gábor államtitkár.
  
A magyar foglalkoztatottsági helyzetet az EU teljesítménye erősen befolyásolja, márpedig idén az eurózóna GDP-je négy százalékkal, ezen belül Németországé 4,7 százalékkal esik vissza, és jövőre sem várható egy százaléknál nagyobb növekedés - jelezte Parragh László, az MKIK elnöke.

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Amerika után Horvátzsidányt is rejtélyes drón tartja rettegésben

Amerika után Horvátzsidányt is rejtélyes drón tartja rettegésben

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Akkora vihar van az USA-ban, hogy töröltek 1300 repülőjáratot

Akkora vihar van az USA-ban, hogy töröltek 1300 repülőjáratot