Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Itthon

Az ellenzék és a Fidesz összefoghat az ellenzéki polgármester ellen Jászberényben, a DK ezt árulásnak értékelné

Gyurcsány pártja közölte: bár a jászberényi időközi választás kérdését „helyi belügynek” értékelik, azért a Fidesszel való hatalmi
többség. Erre a helyzetre reagált a Demokratikus Koalíció elnöksége szombaton. Kijelentették: Nincs kiegyezés a Fidesszel sem
... való szakításként értékelnénk”. A DK-ban szövetségeseink cserbenhagyása, a Fidesszel való hatalmi kiegyezés politikánk elárulását

4iG Group

Bárkit érhet kibertámadás

a csapdába. De hogyan védhetjük ki a hekkertámadást és mik az intő jelek? Mit tegyünk, ha megtörtént a baj? Okos dolog egyedül
hamis biztonságérzetünk a kibertámodásokkal kapcsolatban: nem dőlhetünk hátra, mondván, hogy minket úgysem vesznek célba. Egyre több

hvg.hu Autó

Megnőtt a Porsche Taycan villanyautó hatótávja

Az optimalizációnak köszönhetően akár közel 15 százalékkal nagyobb távolság tehető meg a sportos elektromos autóval, mint
köszönhetően pedig szépen lassan növekszik a hatótávja . A legkomolyabb mértékben, konkrétan 14,2 százalékkal a 680 lóerős Taycan

MTI Tech

Drámai gyorsasággal pusztulnak az állatok az ember miatt, és a legrosszabb még csak most jöhet

Alig 50 év alatt csaknem 70 százalékkal csökkent a vadon élő állatok populációja világszerte – figyelmeztet a WWF természetvédelmi
változását értékelte az elmúlt évtizedekre visszatekintve. Mint írták, 1970 és 2018 között átlagosan 69 százalékkal csökkent a
... főleg az állatok természetes élőhelyének eltűnése okoz, mivel ezeket mezőgazdasági területekké alakítják, de az éghajlatváltozás is
... óta átlagosan 83 százalékkal csökkent. A jelentés szerint a legnagyobb populációvesztés az Amazonas vidékén következett be, ahol az

hvg.hu Élet+Stílus

Egy friss tanulmány szerint a koronavírus-lezárások miatt zuhantak be az európai születésszámok

Tavaly januárban 14 százalékkal kevesebb gyerek született a kontinensen, mint a megelőző néhány
Európa-szerte átlagosan 14 százalékkal csökkentek a születésszámok 2021 januárjában a megelőző néhány évhez képest, és egy friss
... százalék) és Romániában regisztrálták (mínusz 23 százalék). Anglia és Wales számai 13 százalékkal estek
... százalékos, Spanyolországban 23 százalékos volt az esés. Svédországban, ahol nem voltak lezárások, nem csökkent a

Bank360 Gazdaság

Az MNB forintmentése újabb mélyütés lesz a hiteleseknek

A bankok még be sem fejezték a hiteleik drágítását a 13 százalékra emelt jegybanki alapkamat után, máris készülhetnek az újabbakra. Az
... döntései azonnal jelentkeztek a bankközi kamatokban, és az ügyfelek arra számíthatnak, hogy a 18 százalék lesz az új viszonyítási pont
kamatokat. Az MNB végül kénytelen volt a magasabb kamat szintjére felvinni az alapkamatot is június végén, 7,75 százalékig. Ezt azonban
... szétszedte, 2 százalékkal megemelve az egyhetes jegybanki betétét, és ehhez egy rendkívüli kamatemeléssel 9,75-ön hozzáemelte az
... jegybanki döntés kicsikarásában, és igazuk is lett – írja elemzésében a  Bank360.hu . Hiába jelentette be az MNB az alapkamat 13

Dzindzisz Sztefan Gazdaság

Kína megint szembemegy a világgal, de már nem sokáig teheti ezt meg

Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem az újabb megválasztása lesz az igazi kihívás Hszi Csin-ping kínai elnök számára, hanem hogy helyrerázza
szeptemberben: 4,1 százalékkal nőtt, miközben augusztusban még 7,1 százalékos bővülést mértek. Bár ez még egész jó
... stagnált és éves összehasonlításban mindössze 0,4 százalékos GDP-növekedést produkált. Még rosszabb a helyzet, ha az előző negyedévhez
... a teljesítményt, úgy ugyanis már mínusz 2,6 százalékot jelez a mutató. Mi történt? Ha az elmúlt évtizedeket nézzük, akkor azt

hvg.hu Élet+Stílus

"Ez a köszönet a munkánkért" - bemutatjuk a fenyegetett tanárokat

egyre romlanak, a rendszer világszinten is a legkevésbé egyenlíti ki az otthonról hozott különbségeket. Mindez ellen - a legális
... lehetőségüktől megfosztva is - egyre többen emelnek szót a pedagógusok közül. A hatalom viszont szintet lépett a retorziókban, amikor
van. Egyre hangosabban, egyre elkeseredettebben. Balatoni József bemutatkozása, véleménye itt olvasható. Váradi
....   Mező Csaba: „Egyre nehezebb eltartanom a családomat”   "A fizetésem reálértéke tehát sokat romlott, vagyis
... tudok megvásárolni belőle, egyre nehezebb eltartanom a családomat. Természetesen ez csak az egyik része, amiért beleálltam a

hvg.hu Itthon

Gulyás: 2025-re átlagosan bruttó 777 ezer forintot kereshetnek a pedagógusok

A diplomás átlagbér 80 százalékát fogják keresni a tanárok, három éven keresztül nagyobb emelések
és elérhetővé válik a cél, hogy az eredetileg vállalt 2028 helyett már 2025-re a diplomás átlagbér 80 százalékát keressék a
... jövőre 20,1 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal, 2025-ben pedig 30 százalékkal kell emelni a pedagógusok
... is mondott. Előrejelzések szerint a diplomás átlagbér az 2025-ben bruttó 972 901 forint lehet, a pedagógusok bére átlagban – ennek 80

HVG Extra Pszichológia Pszichológia magazin

Tisza Kata: A stabil, belső mutató, amely elárulja, miért fontos az egyedüllét

önmagunk megismerése által önmagunkat, többé nem a félelem hajszolna a választásainkba. És akkor egyedül nyugodtabbá, békésebbé
megfelelően „köztudott”, hogy egyedül lenni rossz, párban lenni meg jó. Még néhány évvel ezelőtt is az hangzott el a pszichológiai
... védőfaktor. Hogy kinek az, mikor az, és mikor nem az, kevésbé differenciálták a kutatások, ezek csak az utóbbi években jelentek meg, miután
... egyedül élnek. Vizsgálni kell tehát az együttélés kontextusát. Ha az szerető és egyenrangú kapcsolat, akkor valóban magas

Bihari Ádám Itthon

Megszólalt egy tankerületi igazgató: A törvénytelen, megfélemlítő, kényszerítő módszerek nem segítenek

viszont nem ért egyet, sőt azokat olykor megfélemlítőnek és törvénytelennek tartja. Kifogásolja azt is, hogy a diákokat tiltakozásra
nem segítenek, ezekkel nem értek egyet. hvg.hu: A tankerületi vezetőket a pedagógusok részéről mindenképp és vélhetően a
... hatáskörömben a tankerület, az iskolák, a diákok és a pedagógusok érdekeiért. hvg.hu: Az elmúlt napokban egyre több tankerület

hvg.hu Autó

Ezek most a legolcsóbb új autók Magyarországon

Egyre nehezebb mostanság 5 millió forint alatt új személyautót találni, de azért nem teljesen
már 11,7 millió forintba kerül. Sokak számára 5 millió forint a lélektani árhatár, ez alá azonban egyre kevesebb új kocsi fér be.

MTI Gazdaság

Nagy könnyítést kapnak a légitársaságok, nem kell üresen reptetni a gépeiket Európában

Akkor is megmaradnak a meglévő menetrendjeik és idősávjaik, ha nem használják ki ezek legalább 80 százalékát. A könnyítés az idei téli
idősávjaiknak legalább a 80 százalékát ki kell használniuk ahhoz, hogy ne veszítsék el ezeket a következő szezonra. A vírus világméretű
... kezdete, 2020. január vége óta ezért egyes légitársaságok üresen is közlekedtették repülőiket. Az uniós tanács szerint a tagállamok
... állapodtak meg, hogy a 2023. március 25-ig tartó téli szezonban 75 százalékos általános résidő-felhasználási könnyítést érvényesítenek

hvg.hu Ingatlan

15 éve nem látott mértékben drágultak a lakások az első félévben

Kijött a KSH előzetes lakásárindexe az idei második negyedévre. Az éves drágulás 22,8 százalékos
Az első negyedévhez képest 5,2 százalékkal emelkedtek az országos lakásárak – derül ki a KSH 2022 második negyedéves előzetes
... összevetve 22,8 százalékos volt. Ekkora emelkedésre 2007 óta nem volt példa – jegyezte meg az adatokat ismertető  Portfolio . Az
... az egyre emelkedő kamatok miatt előremenekülő saját célú vásárlások is. A lap megjegyzi, hogy a korábbi évekkel szemben most a vidék

Nagy Iván László Itthon

12 éve leplezik le a mutyikat és a rendszerszintű hibákat a magányos harcosok, de semmi nem változik

Ákostól MTVA-s hírbemondókon át Ángyán Józsefig többen próbálták belülről is megrepeszteni, egyre csak egységesebb lett. 2010 óta
csökkentésére, vagy éppen a szakmai egyeztetés szerepének növelésére irányultak. A tüntetések beolvadtak a rendszerellenesség
...) Simicska mesélt arról, hogyan zajlott az egyeztetés a kormányfővel a Fidesz 2014-es választási győzelme után. Ő azt mesélte: Orbán az
... adott állami földek 80 százalékát 24 gazdasági társaság szerezte meg, és hogy óriási földbirtokok koncentrálódnak „nagybirtokos

MTI/hvg.hu Itthon

Az energiaválságra hivatkozva több kormányablakot is bezárnak

A miniszterelnökség közleménye szerint 2022. november 2. és 2023. március 17. között a kisebb forgalmú hivatalokat zárják be, azt viszont ígérik
százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél, ezért 2022. november 2. és tervezetten 2023. március 17. között

Dizájnerruhába öltözött kisállatok vonultak fel a New York-i divathéten

Dizájnerruhába öltözött kisállatok vonultak fel a New York-i divathéten

Palesztin őslakosokat emlegetve szállt bele Trump gázai tervébe az Arab Liga főtitkára

Palesztin őslakosokat emlegetve szállt bele Trump gázai tervébe az Arab Liga főtitkára

Nincsen orruk, mégis szagolnak a pókok, és most az is kiderült, hogy a lábukkal

Nincsen orruk, mégis szagolnak a pókok, és most az is kiderült, hogy a lábukkal

Újabb kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen

Újabb kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen

Eltűnhet a kínálatból az egyik legszebb Audi

Eltűnhet a kínálatból az egyik legszebb Audi

Az amerikai General Motors járhat a legrosszabbul Trump védővámjával

Az amerikai General Motors járhat a legrosszabbul Trump védővámjával

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Gyermeket vár Kuttor-Bragmayer Zsanett kétszeres olimpikon triatlonos

Gyermeket vár Kuttor-Bragmayer Zsanett kétszeres olimpikon triatlonos

A címlapról ajánljuk