szerző:
hvg.hu

Az épületet két éve adták át, 16 milliárd forintba került. Egy helyi jobbikos szerint már többször is beázott a gyermekosztály felső szintje, legutóbb múlt héten.

Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a kivitelező cég hibája miatt ázhatott be többször is a nyíregyházi kórház gyermekosztálya, az ereszcsatornával lehetett probléma, amit azóta megszüntettek.

A Jobbik választókerületi elnöke, Lengyel Máté szerint idén már harmadjára ázott be a gyermekosztály, és a szennyvízelvezetéssel is voltak gondok.

A szinte teljes átázott mennyezetet le kellett bontani – derül ki a helyszínen készített fotókról. Az RTL Híradó a helyszínen nem forgathatott.

A Jósa András Tömbkórház Projekt összesen 16 milliárd forintba került, ebből az állam és az EU több mint 13 milliárdot biztosított. A gyermekosztályt 2015 márciusában adták át.

A kórház sajtósa szerint a hibák az épület használatbavétele után derültek ki, a javítást azonnal megkezdték, hogy zavartalan legyen a betegellátás.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Friss mandátumbecslés az Európai Parlamenttől: A Momentum bejutna, az LMP nem

Friss mandátumbecslés az Európai Parlamenttől: A Momentum bejutna, az LMP nem

Csak és kizárólag dízel: itt a 347 lóerős új Audi S5

Csak és kizárólag dízel: itt a 347 lóerős új Audi S5

Az egész országban razziázik a NAV húsvét előtt

Az egész országban razziázik a NAV húsvét előtt

A hűtlenséget az arcról le lehet olvasni

A hűtlenséget az arcról le lehet olvasni

A notre-dame-i tűz miatt ingyen adja a Párizsban játszódó Assassin's Creed játékot a Ubisoft

A notre-dame-i tűz miatt ingyen adja a Párizsban játszódó Assassin's Creed játékot a Ubisoft

Távozik a Vodafone Magyarország elnöke

Távozik a Vodafone Magyarország elnöke