Sallai Dorotttya és Gerhard Schnyder, a greenwichi és a loughboroughi egyetem kutatói magyar nagyvállalatok 22 felsővezetőjével, külföldi cégek 27 topmenedzserével és még 11 megfigyelővel készítettek mélyinterjúkat, melyekben arra keresték a választ, hogy hogyan látják döntéshozók a magyar állam és az üzleti szféra viszonyát – írta a G7.

Íme, néhány idézet az anonim interjúkból:

Manapság az emberek szívében ott lappang a félelem a központi hatóságoktól. Elvehetnek akármit, bármit megtehetnek.

Olyan döntéseket hozol, amiket stabil környezetben nem tennél. Munkát adok ennek az embernek, pénzt annak az embernek… csak hagyjanak békén! Könnyen fenyegetik vagy zsarolják az embereket.

Egy csomó céget felvásárolnak… maffiamódszerekkel. Az állam hatalmával. Például tudok egy magán reklámcégről, amely pártoknak csinált köztéri plakátokat. Korábban ügyeltek arra, hogy 50-50 százalékban dolgozzanak a Fidesznek és az MSZP-nek. Odament hozzájuk pár ember, és azt mondták: meg akarjuk venni a céged 50 százalékát ingyen. A cég tulajdonosai nem egyeztek bele, aztán két hónap múlva visszamentek az emberek, és azt mondták, a cég 80 százalékát akarják. A tulajdonosok ebbe sem mentek bele, erre két hét múlva megjelent a törvény, ami betiltotta a plakátok kihelyezését az villanyoszlopokra, amivel a cég értékére a tizedére esett vissza.

Olyan nehézzé és drágává tették a külföldi cégek működését, hogy gyakorlatilag kikényszerítették az eladásukat. Szabályozással levitték a lakossági gáz- és áramárakat olyan szintre, hogy csak veszteséges lehetett a működés, aztán még kivetették a közműadót is. Nem volt venezuelai típusú államosítási hullám, de nagy erőfeszítéseket tettek, hogy csökkentsék a cégek értékét, és aztán megvehessék őket olcsón. Ez történt a közmű- és a bankszektorban is.

Szektoradók, pénzügyi válságadó, vasárnapi zárva tartás, ezek mind azt a célt szolgálták, hogy a magyar tulajdonú láncok kerüljenek helyzetbe, és hogy tulajdonosváltást kényszerítsenek ki a szektorban. Ez még nem történt meg. De úgy érezzük, még mindig ez a cél, ezért folyamatosan figyelnünk kell, hogy a kormány milyen törvényekkel vagy más módokon akarja ránk kényszeríteni a tulajdonosváltást. Ebből a szempontból az állam ural mindent.

Berendeltek a minisztériumba, hogy találkozzak a külügyminiszterrel (…). Nagyon udvariatlan volt, és azt mondta: bármi lesz, ő a székében fog ülni a következő nyolc évben, és ezért azt javasolja, ne indítsuk el az eljárást, mert ő éreztetni fogja velem a döntésem súlyát (…). Öten voltak még a szobában.

Nemrég Zsiday Viktor azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy "ha nem haver valaki, 1 milliárd fölött aligha nyer" pályázaton, és "sokszor eleve azért születnek törvények, hogy bizonyos emberek, csoportok sokkal előnyösebb helyzetbe kerüljenek". Sallai és Schnyder kutatása szerint a magyar állam a 2010-es években három technikával igyekezett helyzetbe hozni magát:

1. Jogi és szabályozási változtatások, melyek az érdekeltek számára kedvező, mások számára hátrányos változtatásokat hoztak.
2. (Újra)államosítások: mikor az állam azért vásárol meg vállalatokat vagy vagyonelemeket, hogy olcsón magánkézbe juttassa őket.
3. Kényszerített kivásárlások: politikához közeli szereplők zsarolással szereznek meg cégeket.

A szerzők szerint egy hozzáértő állami bürokrácia nélkül ezeket a mechanizmusokat nem lehetne működtetni, a formálódó magyar klánállam tehát megszállta a kompetens állami bürokráciát. Ehhez a folyamathoz illeszkedik a köztisztviselőkről szóló törvény módosítása, mely lehetővé teszi, hogy lényegében indok nélkül rúgják ki az állami alkalmazottakat. A politikai kinevezettek háttérbe szorították a hivatásszerű tisztviselőket, mely az OECD szerint fokozta a kiszámíthatatlanságot az üzleti életben.

Sallai és Schnyder szerint nem csak arról van szó, hogy magán érdekcsoportok megszállták az államot – ez inkább gyengébb államokkal szokott megtörténni –, hanem egy klánra emlékeztető, szűk elit belülről gyarmatosította a magyar államapparátust. Ezzel egyébként hosszabb távon saját erejét gyengíti, mert gyakorlatilag privatizálódik az állam, és egyre kevésbé tud autonóm szereplőként fellépni.

Én úgy látom, hogy Magyarországon nem az állam vetélkedik a magáncégekkel, hanem magánemberek vetélkednek egymással az állam infrastruktúráját felhasználva. Ma már fejlettebb rendszerben irányítják a politikusok a gazdaságot; már nincs szükségük pénzesdobozokra. Egyszerűen csak senki másnak nem adnak állami megrendeléseket, mint a saját, kivételezett cégeiknek.

Amit csinálnak, az nem politikai, hanem gazdasági profitszerzés. Az elit egy része azt gondolja, rá kell tenniük a kezüket néhány szektorra, mert azok nyereségesek. (…) Az állam mögött személyes és céges érdekek vannak.

A helyzet, amikor a gazdasági és a politikai szféra el van választva egymástól, és korrupt kapcsolatban áll egymással – ennek vége. Már nem ez a helyzet. Ma már ez a két szféra egy és ugyanaz. Senki nem jöhet be ebbe a rendszerbe kívülről.

A kormányzat a gazdaság tetejére helyezte magát. Ahol nagy közbeszerzés van, ott politikai alkuk uralkodnak. A cégeknek el kell nyerniük a politikusok jóindulatát. A politika mögött mindig magánérdekek vannak.