Tetszett a cikk?

A Szvetofor nevű orosz diszkont áruházlánc több tucat boltját zárták be számos oroszországi régióban egyelőre ideiglenesen, miután a hatóságok közegészségügyi és egyéb súlyos szabálytalanságokat fedeztek fel az üzletekben. A Szvetofor – Mere és My Price márkanév alatt – több nyugat-európai országban is jelen van, és valószínűleg Magyarországon is meg kíván jelenni. A hazai botrány hátrányosan érintheti a külföldi terjeszkedési terveket.

Legalább tíz moszkvai Szvetofor üzlet szüntette be tevékenységét az év eleje óta a közegészségügyi normák súlyos megsértése miatt hozott bírósági döntések alapján – írta gyorshírben a TASZSZ orosz hírügynökség, amely szerint a hatóságok legalább öt további esetben is bírósághoz fordultak és így előfordulhat, hogy további diszkontáruházak is a bezárás sorsára jutnak. A TASZSZ szerint a bíróság döntések alapján egyelőre 30-90 napra zárják be a boltokat.

Más források szerint Moszkvában és az orosz főváros közelében több mint hetven Szvetofor-bolt kényszerült bezárásra, s az illetékes hivatal, a Roszkomnadzor folytatja a lánc üzleteinek vizsgálatát. Az Trademagazine híroldal szerint számos panasz érkezett a Szvetoforra: megsértették a élelmiszertárolási és nyilvántartási előírásokat, nem takarítottak megfelelően és egymás mellett tárolták az alapanyagokat és a késztermékeket, rossz minőségű termékeket árultak – egy állítólag sertéshúsból készült kolbászban például madárhús nyomait találták –, késve fizettek a beszállítóknak és nem kezelték megfelelően a vásárlók által visszavitt termékek cseréjét sem. Más orosz források szerint az utóbbi hetekben a több mint háromezer Szvetofor-üzlet 9-10 százaléka, azaz közel háromszáz bolt szüntette be végleg vagy ideiglenesen a tevékenységét. Az ellenőrzések várhatóan február végéig folytatódnak majd.

Rideg neonfény, fagyos disznóagy – ilyen belülről a Mere, a Magyarországra készülő orosz diszkontlánc

A magát mindennél sokkal olcsóbbként hirdető üzlet Szerbiát és Romániát már bevette a környéken – mi a nagyváradi egységükben néztünk körül. A tényleg nagyon alacsony árak mellett odabent más szupermarketekben nem tapasztalható, rapszodikus raktárhangulat várja a betérőket. Spórolni lehet, de egy normális nagybevásárlást elintézni nem, és ha valaki egészségesen akar étkezni, jobb, ha más bolt után néz.

Hullámvasúton

A krasznojarszki központú és a Snajder-testvérek – Andrej és Szergej – által 2009-ben alapított, szinte átláthatatlan tulajdonosi struktúrájú lánc 2017-ben kezdett nemzetközi terjeszkedésbe és jelenleg egyebek mellett Kazahsztánban, Szerbiában, Németországban, Lettországban, Litvániában Lengyelországban, Romániában és Kínában üzemeltet boltokat Mere, illetve az utóbbi időben My Price márkanév alatt. A Mere állítólag Magyarországon is meg kíván jelenni, de az alapítása óta nem átláthatóan működő vállalat valódi céljai egyelőre nem ismertek. Nyíregyházán egy Mere bolt már be volt jegyezve, de egyáltalán nem biztos, hogy az ottani – egyébként kiskereskedelmi tevékenységet nem folytató – üzlet tényleg az orosz anyacéghez tartozik.

Az orosz Mere három üzletlánccal is támadna Magyarországon, de a szokatlan terjeszkedési modell miatt elhasal

Nem vállalnának kauciót az üzlethelyiségek bérlésénél, és csak az eladott árut fizetnék ki a beszállítóknak – egyebek mellett ez sem segíti az oroszok áttörését.

Az igénytelen boltbelsőkről és valóban alacsony árakról ismert Szvetofort sokáig emelkedő csillagként tartották számon Oroszországban, ám az öt legnagyobb lánc közé 2022-ben bekerült hálózat tavaly rosszabb eredményt ért el, mint egy évvel korábban. Előzetes becslések szerint a forgalom 2,2 százalékkal esett egy év alatt, ez volt az első esztendő, amikor a Szvetofor rosszabb eredményt ért el, mint a korábbi 12 hónapban.  

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!