A digitális zenei forradalom nemcsak átalakulással, hanem bizonytalansággal is járt a hazai zenei piac résztvevőinek: a „digitális kor” beköszönte előtti törvények ugyanis nem feltétlenül szabályozzák a mindennapi zenei gyakorlatot. Ha 2011 elején valaki ellátogatott az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány, az ASVA honlapjára, már a főoldalon találkozott a „Mondj nemet a kalózoknak!” felszólítással, és jópár - feltehetően hamis - audiovizuális anyaghordozón átgázoló, ASVA-feliratot viselő úthenger képével. Az oldalon egyébként nem található semmilyen utalás arra, hogy mikor kerültek fel a hírek, anyagok, a legutolsó, kivételesen dátumozott közhasznúsági jelentés 2008-as.

Az ASVA - a többi jogkezelőéhez képest radikálisabb - álláspontját még 2011-ben is fenyegető üzenetekkel próbálja meg érvényesíteni, melyekről már egy évtizede bebizonyosodott, hogy nem feltétlenül ösztönzik jogkövető magatartásra a felhasználókat. Hasonló módszerekkel élt, ám sikeres volt a hamis szoftverhasználat büntetőjogi következményeire figyelmeztető 2002-es Business Software Alliance-kampány, mely a szűkebb - ellenőrzésektől is jobban tartó - vállalkozói réteget célozta meg. A felhasználók szemszögéből viszont eredménytelennek bizonyultak azok a negatív, másolókat és letöltőket megfélemlítő - őket „bűnözőnek” nevező - üzenetek, mint például az ezredforduló utáni MAHASZ-kampányokban a másolt anyagok birtoklásának „cikiként” való feltüntetése, illetve a másolókra „gyilkosként” utaló kreatívok („A másolás megöli a zenét”). Bár még ma is előfordulnak hasonló akciók, a fenyegető üzenetek már nem szerves részei a zenepiaci szereplők kommunikációjának. Akad viszont más probléma.

Zene határok nélkül? A hallgatásnak ára van

sxc.hu

Zavar a gépezetben - kommunikációs hibák

Az egyoldalú, hivatali jellegű kommunikáció gondot okozhat a fogyasztóknak: nem véletlen, hogy ilyenkor általánosítanak, és összemossák a jogvédő szervezeteket, leggyakrabban a két talán legaktívabbat, az Artisjust és a MAHASZ-t. Ezeket gyakran éri olyan kritika, hogy „egy bizonyos kör” lobbiját valósítják meg, „pénzszivattyúként” működnek, „megsarcolják” a zenehallgatókat, „homályos, átláthatatlan” a működésük, nem tudni, hogyan mozgatják a hozzájuk befolyó pénzeket, „rosszhiszeműek”, mert az embereket „tolvajnak” tartják. Az ilyen vádak cáfolatára a hagyományos közlemények kiadása a legrosszabb megoldás, mert csak erősítik a kibocsátó szervezettel szembeni előítéletet.

A jogkezelők és jogvédők számára létkérdés, hogy a meggyőzni kívánt célcsoport valóban értse álláspontjukat, és racionális vita felé tudják terelni a diskurzust a fogyasztókkal. Ehhez azonban szükség van arra, hogy minden érintett szervezet beazonosíthatóvá tegye magát egy egyedi üzenettel, megelőzve, hogy a fogyasztók összemossák a különböző alapítványokat, szervezeteket és tevékenységeiket. Egy vezető kommunikációs szakember is sokat segíthet, biztosítva a szervezetek gyors reagálását szükséghelyzetekben. Ebben az Artisjus élen jár: az egyesület 2010 májusában hozta létre a kommunikációs és stratégiai igazgatói posztot.

A rossz válságkommunikáció is általános probléma: egy nem várt vagy várhatóan kedvezőtlen esemény bekövetkeztekor a szervezetek többsége felkészületlenül áll az elégedetlen fogyasztókkal szemben, a tehetetlenség viszont tovább rontja a szervezet megítélését. A szerzői jogvédők megítélése szempontjából hátrányos eseményekre reagáló azonnali - online - kritikákkal és az ezekből adódó válsághelyzetekkel eddig nemigen tudtak mit kezdeni a szervezetek: 2010 elején például attól volt hangos a sajtó, hogy az Artisjus „zaklatja” a középiskolákat a szalagavatós bulikon lejátszott zenék jogdíját követelve. Negatív visszhangja volt a pendrive-ok megadóztatása és a legális online tartalmak utáni jogdíjbefizetések bejelentésének is.

Mivel a zenehallgatók hajlamosak összemosni a különböző szervezeteket, ezért egyetlen melléfogás az egész zenei szférára negatív hatással lehet. Erre jó példa a 2009/2010-es eset, amikor Jeszenszky Zsolt, a Magyar Lemezlovas Egyesület elnöke került célkeresztbe, mert felvetette, hogy vizsgázzanak a lemezlovasok is, később pedig (már a MAHASZ-szal együttműködve) kezdeményezte, hogy a dj-k nem jogtiszta anyagait foglalják le.

Online kommunikációs fronton is komoly hiányosságok mutatkoznak az egyes hazai jogvédő szervezeteknél: az Artisjusnak ugyan rendszeresen frissülő Facebook-oldala van, Twitter-profilja viszont jelenleg inaktív. Év elejétől a DJ Szövetség is jelen van a Facebookon, ezzel azonban gyakorlatilag véget is ért a lista, több jogkezelő szervezet nem él az online kommunikációs csatornákkal (közösségi oldalak, blogok, videó-, link-, dokumentum- vagy képmegosztó szolgáltatások).

A hazai jogvédelem akkor lehet hatékony, ha a jogalkalmazás módjait a szervezetek a változó kulturális-technológiai feltételekhez igazítják. Kerülniük kell az agresszív, negatív üzeneteket, a kötelezettségek, terhek (díjak, adók) előzetes kommunikáció nélküli bejelentését. Válaszolniuk kell minden fogyasztói kérdésre és fontos a vonatkozó törvények közérthető értelmezése. A jogvédő szervezeteknek jobban kellene kezelniük a válsághelyzeteket, és persze az is fontos, hogy láthatóak legyenek az egyes szervezetek feladatkörei. Létkérdés, hogy használják és kihasználják a közösségi médiát, elsősorban informálásra, tudásmegosztásra.