Ha valaki még mindig kételkedne abban, hogy a miskolci Cinefest a legjobb alkalom arra, hogy felvegyük a tempót a világ éves filmtermésével, akkor a fesztivál második hétvégéje végleg eloszlathatja a kedélyeket. Bár a múlt heti, Sundance-ről, majd Cannes-ból importált filmekkel ellentétben a pénteki felhozatal nem versenyfilmeket, hanem külön vetítéseket tartogatott, így is a legnagyobb európai szemlék legnagyobb hírű darabjait láthattuk.

Elsőként a berlini fesztiválon bemutatkozó Mr. Holmes című filmet csíptük el egy elég hamar teltházat produkáló vetítésen, ami – azzal együtt, hogy egy 2005-ös regény adaptációja – tökéletesen illeszkedik a mai hollywoodi trendekhez, abban a tekintetben, hogy egy jól ismert figurát mutat be úgy, ahogy még sehogy nem láttunk. Van egyfajta popkulturális perverzió abban, hogy meglessük, milyen volt Darth Vader gyerekként, hogy élt a fiatal Magneto és X Professzor, vagy hogy néz ki az alternatív idősíkon létező, idős Spock.

Mr. Holmes

Roadside Attractions

A Mr. Holmes 1974-ben játszódik egy mindentől távol lévő farmon, ahol a 93 éves, rég visszavonult Sherlock Holmes (Ian McKellen) szabadidejét méhészkedéssel tölti. A viskóján mindössze a házvezetőnőjével (Laura Linney) és annak kisfiával, Rogerrel (Milo Parker) osztozik, de egyre gyakrabban jár hozzá az orvosa is, aki az öreg Holmes hanyatló memóriájára próbál valamilyen gyógymódot találni. Az ex-detektívnek ugyanis egyetlen életcélja maradt: megírni az utolsó ügyének valós történetét – csakhogy annak részletei egyre homályosabbak.

A sztorit egyszer már megírták, méghozzá nem más, mint a visszavonulása után Sherlock Holmes-történeteivel nagy sikert arató Dr. Watson. A kissé kozmetikázott, happy enddel végződő verzió viszont nem tetszett a detektívnek, ezért döntött úgy, hogy halála előtt még felgöngyölíti az ügyet – elsősorban saját maga, majd a publikum előtt is.

Ez a történetmesélési szerkezet egyébként briliáns módja az utóbbi évek filmjeiben, sorozataiban túlerőltetett flashbackek használatának, még ha magukat a múltbeli sztorikat nem is sikerült túl érdekfeszítően megírni. A Mr. Holmes másik nagy érdeme, hogy tökéletesen szemlélteti a hírességek (esetünkben ugye Sherlock Holmes, de ez univerzálisan működik) személye és a köréjük szőtt kultusz közti különbségeket – a Dr. Watson által írt történetek miatt ugyanis mindenki egy kalapos-pipás úriembernek képzeli el a nyomozót, amikor pedig végre találkoznak vele, akkor vagy nagyot csalódnak, vagy nem is hiszik el, hogy ő tényleg Sherlock Holmes.

Mr. Holmes

Roadside Attractions

A visszaemlékezések két helyszínre fókuszálnak párhuzamosan. Az egyik maga az utolsó ügy, Londonban, ahol egy férfi kereste fel Holmes-t, hogy derítse ki, miért változott meg teljesen a kétszer elvetélt felesége. A másik flashback-sztori Japánban játszódik, ahol egy állítólagos nagy rajongója, Tamiki Umezaki (Hiroyuki Sanada) látta vendégül, akinek édesapja annak idején a Holmes munkája előtt való tisztelgésül maradt Londonban, hátrahagyva ezzel az egész családját. Mindkét történet egyre sötétebbé válik, ahogy az idős Sherlcok visszaemlékszik rájuk, ezzel is elősegítve a nagy életvégi megvilágosodást.

Bill Condon rendező munkásságának késői szakasza az utolsó Alkonyat-filmekről és a pocsék WikiLeaks-film, a The Fifth Estate-ről szólt, a Mr. Holmes-szal viszont most úgy tűnik, összekapta magát, még ha egy kissé tévéfilmes hangulatot is áraszt a csendes, visszafogott tempóban csordogáló film. Arra viszont mérget vehetünk, hogy a detektívet több életkorában is zseniálisan megtestesítő Ian McKellen – és, ha van igazság, a hangulathoz nagyban hozzájáruló zeneszerző, Carter Burwell – nevével még találkozhatunk a díjszezon során.

Aki a ráérős tempójú Mr. Holmes után már kezdett bóbiskolni, annak pont jól jött este 11-kor a minden ízében energikus Dope (a kínálatban Kábszerként futott), az idei Sundance egy másik felfedezettje. A fekete közönségnek szánt mozipiacra dolgozó író-rendező, Rick Famuyiwa legújabb filmje annyiban tér el eddigi mézesmázos munkásságától (Hip-hop szerelem, Házasodik a család), hogy abba – a zeitgeistot kissé meglovagolva – erősen beleszőtte a faji egyenlőség kérdését, és az egyoldalú társadalmi kommentár helyett friss, humoros és megnyerően élénk tudott maradni.

Dope

Cinefest

A fajilag sokszínű, kaliforniai Inglewoodban járunk, ahol a három főszereplő, az afrofrizurás Malcolm (Shameik Moore), a latino Jib (Tony Revolori) és a leszbikus Diggy (Kiersey Clemons) próbál boldogulni, és túljutni a nyomorult középsulis éveken. Ez már csak azért sem megy olyan könnyen, mert amíg a korosztályuk jelentős része a különböző mértékű bűnözés felé veszi az irányt, addig ők a 90-es évek hip-hopjába szerelmesek, a Harvardról álmodoznak (persze Malcolm a szakdolgozatát Ice Cube-ról írja) és még egy punkzenekaruk is van.

A trió kirekesztettsége aztán egy rövid időre megszűnik, amikor a helyi díler, Dom (a rapper A$AP Rocky) megkéri Malcolmot, hogy cserkéssze be neki a szintén jobb sorsa vágyó Nakiát (Zoë Kravitz, Lenny lánya). Amikor az érintettek egy buliban találkoznak, és már úgy tűnik, minden jól megy, egy rivális dílercsapat rátámad Dom bandájára, de Malcolméknak még sikerül elmenekülni a buliból. Azt már csak másnap, az iskolában veszi észre a fiú, hogy a hátizsákjában ott hever egy pisztoly és egy csomó zacskó porosított molly (az MDMA, vagyis az ecstasy neve a szlengben). A táskába rejtett csomagokért pedig többen is bejelentkeznek.

Innentől összehozza azt a film, ami igen keveseknek sikerül: egyszerre lesz izgalmas a „mi lesz a cuccal” része a történetnek és hangosan nevetős poénokkal tűzdeltek a szerencsétlenkedős jeleneteik, sőt még egy értékelhető love story is maradt Famuyiwa tarsolyában. Az MTV aranykorszakát idéző, a Sundance-en díjazott pörgős vágás, a fekete fiatalok egyre diverzebb kultúrájának bemutatása (az egyik oldalról röpködnek a bitch ass niggák, mások pedig az N betűs szó indokoltságáról értekeznek), a közösségi média-generációra való kikacsintások (a Facebooktól az animgifeken át a bitcoinig mindenről van szó) és a Pharrell Williams által összeállított, ellentmondást nem tűrő soundtrack miatt 2015 egyik kötelező filmje a Dope.

Kár, hogy egyelőre úgy tűnik, a Straight Outta Compton sorsára jut, és a magyar mozik nem mutatják be, ahogy egyelőre a Mr. Holmes-nak sincs hazai forgalmazója.