szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A város önkormányzata átvilágította a Pécsi Országos Színházi Találkozó elszámolásait, kiderült, a szervezők két év alatt több tízmillió forinttal károsíthatták meg a rendezvényt szervező, részben önkormányzati tulajdonú céget. Feljelentik őket.

„A húszéves múltra visszatekintő Pécsi Országos Színházi Találkozó korábbi szervezői 2017-ben és 2018-ban a fesztivál egyes költségeit a gyanú szerint duplán számolták el, és duplán fizették ki. Ráadásul saját maguknak, hiszen a fesztiválszervező cég vezető tisztségviselői az önmaguk által alapított cégbe csatornázhatták a fesztivál döntően közpénzből álló költségvetésének egy részét. Nem is keveset, az átvilágítás adatai alapján két év alatt összesen csaknem 70 millió forintot” – írja közleményében a pécsi önkormányzat.

A Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft. három vezető tisztségviselője és egy negyedik vezető közeli hozzátartozója tudatosan felépített, de egyszerű módszert alkalmazott a közpénzek „magánosítására”.

Alapítottak egy közös céget (Aktor Produkció Közhasznú Nonprofit Kft.), a céget piackutatás és pályázat nélkül rögtön milliós megbízásokkal látták el. Ezek a megbízások részben ugyanazokra a fesztiválszervezési feladatokra vonatkoztak, amelyeket vezető tisztségviselőként kellett volna elvégezniük.

Így a feladatokat egyszer végezték el, mégis duplán kaphattak érte fizetséget. Emellett az átvilágítás adatai alapján a kulturális tao-támogatásokkal is visszaéltek.

A közlemény szerint négyen két év alatt több tízmillió forintot tehettek zsebre, ennyivel károsíthatták meg a pécsieket.

A feltárt visszaélések alapján a Zsolnay Negyed új vezetője novemberben hűtlen kezelés, költségvetési csalás és közokirat-hamisítás gyanújával tett büntető feljelentést a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!