Márpedig valószínű, hogy a jelenlegi kormányzati szándékot valós tartalma alapján a statisztika sem a pénztártagok önkéntes visszalépésének, hanem államosításnak fogja tekinteni. Emiatt viszont Magyarország esetére új elszámolási gyakorlatot kell teremteni, hiszen az unió történetében ehhez hasonlatos ügy még nem esett meg.

A sajtóban keringő hírekből úgy tűnik, az Eurostat szakértői azon morfondíroznak, hogy engedjenek-e egyáltalán a várható visszaléptetésekből bármilyen bevételt is elszámolni jövőre, már pedig ha nem fognak, akkor nem teljesül a jövő évi költségvetési hiánycél. Mégsem zárható ki, hogy annak érdekében, hogy az ország szorgos takarékosságával felhalmozott nyugdíjvagyon ne legyen egyik napról a másikra felélhető, a pénztártagok visszaléptetésével az állam számára átadott vagyonnövekmény csupán fokozatosan, későbbi évek bevételeként jelenhetne meg. Felvethetnénk a kérdést, hogy a statisztikai elszámolás vajon tényleg magatartásszabályozó szerepet kell, hogy betöltsön, vagy sokkal inkább a valóság számszaki leképezését kellene, hogy szolgálja, de kétségtelen, hogy a pénztári rendszer létrehozásakor is hasonló átmeneti elszámolási szabályok érvényesültek, azaz amiatt, hogy a pénztári tagdíjak befizetésének nem a költségvetés volt a haszonélvezője, csak fokozatosan kellett a hiány növekedését is kimutatni. A volt pénzügyminiszter teljes bejegyzését elolvashatja Oszkó Péter blogján.