szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A jelenlegi szabályok szerint a munkáltatói felmondást indokolni kell, vita esetén pedig a „felmondás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania”.

Ez a szabály a mostani javaslatból kimaradt. Véletlenről aligha lehet szó, hiszen a szöveg többi részében (például a kártérítési felelősségnél, a nyilatkozatok közlésénél) egészen precízen meghatározzák, hogy kinek mit kell bizonyítania. A felmondásban foglaltak valótlanságának bizonyítása a munkavállalónak rendkívüli nehézséget okoz.

Könnyen belátható, hogy a munkavállaló sokkal nehezebben tudja összegyűjteni az „ártatlanságát” alátámasztó bizonyítékokat, amik általában a munkáltató birtokában vannak. Márpedig a bizonyítási teherre vonatkozó szabály kihagyásával a jogalkotó szándéka valószínűleg éppen ez, hiszen ha a dolgozó támadja meg a felmondást bíróságon, ő lesz a felperes, alapvetően neki kell bizonyítani kérelme alaposságát.

A bírók azonban maguk jogosultak eldönteni azt, hogy kinek mit kell bizonyítania. Eddig a munkavállalókat segítette, a bírókat pedig kötötte a törvény azzal, hogy egyértelműen a munkáltatót kötelezte a bizonyításra. Az új törvény elfogadása esetén a bizonyítási teherről a bíró fog dönteni, azaz a per elején neki kell meghatároznia, hogy mit kell bizonyítania a munkavállalónak és mit a munkáltatónak - olvasható a szuveren.hu oldalon. A teljes cikket megtalálja a szuveren.hu-n.

hvg.hu Gazdaság

Kevesebb szabadság, kisebb végkielégítés – Orbánék ajánlata a munka világának

Könnyebben lehet kirúgni a dolgozót, kisebb lehet a végkielégítés mértéke és kevesebb szabadság járhat a jövőben – többek között ezt tartalmazza az új Munka törvénykönyvének tervezete, amelyet a kormány pénteken hozott nyilvánosságra. Nem lesz viszont hat hónapos próbaidő. A változások a munkaadóknak kedveznek, a már státuszban lévő dolgozóknak rosszabb lesz, de élénkülhet a munkaerőpiac.

MTI Gazdaság

Mi lesz a szülési szabadságról visszatérő anyákkal?

A Fidesz frakcióvezetője szerint az új Munka törvénykönyvben olyan szabályozásra van szükség, amely a munkanélkülieknek, a gyermeket nevelő anyáknak, a szülési szabadságról visszatérőknek a munka világába való visszavezetését szolgálja. Lázár János az MTI megkeresésére hétfőn úgy nyilatkozott: ezzel ellentétes szabályozást a Fidesz nem fog támogatni. A kormánypárt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által közzétett dokumentumot munkaanyagnak tekinti.

hvg.hu Karrier

Segíthet-e a bíróság a sztrájkolónak?

Több eset utal arra, hogy csekély esélye van a munkavállalóknak a sztrájkra akkor, ha legalább elégséges szolgáltatást kellene nyújtaniuk. Ennek mértékében ugyanis az ellenérdekű felek képtelenek megállapodni, s nem viszik előre az egyeztetést a bíróságok sem.

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Ezekben a hűtőkben hosszabban maradnak frissek az ételek, egy egész érdekes megoldással állt elő a Samsung

Ezekben a hűtőkben hosszabban maradnak frissek az ételek, egy egész érdekes megoldással állt elő a Samsung