szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott Athénban: kedden a horvátokat verte Kemény Dénes szövetségi kapitány legénysége 10-8-ra.

Az eddigi 19 után Athénban megszületett a 20. magyar győzelem is. A nyitány feszültebb első perce után Kásás pattintott látványosan és hatásosan a kapuba, majd sokáig maradt a minimális magyar előny. A második negyed bombájával indult, majd Kásás ellenpontozta csapattársát. S bár horvát felelet is érkezett közben, Biros és Fodor nem hagyták veszni az előnyt. A folytatásban Kásás legalább nyolc méterről leadott találata után mélypont következett, majd centergóljával Steinmetz Ádám igazolta válogatottsága jogosságát. Vári a pólós nehéztüzér múlt felfrissítésével adott újabb lendületet a csapatnak, Biros pedig a hajrá izgalmait csökkentendő érte be eredményességben Kásást. A horvát duplázás után végül Molnár biztosította a kétgólos magyar győzelmet.
A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

Brüsszel ellenintézkedéseket ígér az amerikai vámokra

Brüsszel ellenintézkedéseket ígér az amerikai vámokra

Egy pillanat alatt büntetőfékezés lett egy kisebb közúti konfliktusból – videó

Egy pillanat alatt büntetőfékezés lett egy kisebb közúti konfliktusból – videó

A magyar–török meccs után részegen eltörte szurkolótársa arccsontját, az ügyészség börtönt és kitiltást kér

A magyar–török meccs után részegen eltörte szurkolótársa arccsontját, az ügyészség börtönt és kitiltást kér