Fejős Éva Bangkokban

Amikor először ott jártam, azt hittem, többé nem térek vissza. Két napig csak a koszt láttam, a piacok szagát és a szmogot éreztem, csak a csótányokat és a patkányokat láttam meg az utcán. Aztán a harmadik nap valahogy kinyílt a lelkem, és mást is észrevettem. Ettől kezdve úgy vonzott a város, mint egy mágnes… Sokszor visszatérhettem, megszerettem a thaiok temperamentumát, azt, hogy mindenben a jót nézik és nem a hiányt látják, hogy segítenek, és nem akarják durván lenyúlni a turistákat.

Amit sosem hagyok ki:
1. A Királyi Palota. (Regényem egyik hőse, Paul is itt üti el az időt, amíg a randevújára készül.)
Tudom, hogy turistalátványosság, de nagyon jó a hangulata. Szinte minden megérinthető közelről, és hihetetlen, hogy a jelenleg uralkodó Bhumipol király néhány évtizedekkel ezelőtt még ebben a fényűző, pazar, arany- és drágakődíszítésű épületegyüttesben élt. A palota szomszédságában, a Wat Phra Keóban téli „öltözékében” láthattam először a Smaragd Buddhát, Thaiföld legszentebb, nefritből kifaragott Buddha-szobrát, amelynek két ragyogó „ruhája” is van: egyik az esős, másik a száraz évszakra. Még manapság is mindig a király jelenlétében, ünnepélyes keretek között öltöztetik át a szobrocskát. Az épületegyüttes kertje meditálásra is alkalmas, de egy kis szusszanás után vessük be magunkat a valódi bangkoki életbe!

Őrök a Királyi Palotában

2. Thonburi – ahol megállt az idő
A sárgásszürke (koszos) színű Chao Praya folyó osztja ketté a várost. Ez az a folyó, ahol egyik regényhősöm, a New Yorkból érkezett Lian keresi a múltját, a gyökereit, miután megtudja, hogy Bangkokban fogadták őt örökbe a szülei. És itt hajózik egy másik hősnőm Helen is, aki egyébként a folyó partján álló, híres Oriental Hotelben száll meg. (Ennek teraszára egyébként érdemes beülni egy ebédre: rálátunk a nyüzsgő vízi életre, az étel isteni, nem is drága – és itthon mindig emlékezni fogunk rá. Sajnos, az Oriental szobáiról nem tudok mit mondani, ugyanis akciós áron 373 dollárért hirdették egy éjszakára – úgyhogy kihagytam.) Az Orientaltól indul el hősnőm a csónakázásra és arra gondol: hátha aligátort fog látni a vízben. Persze azt hiszi, ez nem történhet meg. Én viszont tudom, hogy megtörténhet. Amikor fogadtunk egy „maszek” csónakot az Oriental háta mögött, a vízinövények közül besiklott egy jó méteres aligátor. De ugorjunk vissza a Chao Prayára: a modern felhőkarcolók tövéből elindulunk egy zakatoló motorcsónakban Thonburi negyed felé, ahol évszázadokkal ezelőtt megállt az idő. Legalábbis látszólag. Ugyanis ide már nem ér el a centrumból a zaj, a szmog sem olyan erős, mert a nap átragyog a felhők közül, a piszkos folyó két oldalán pedig cölöpházak állnak. A folyóban asszonyok mosnak még ma is, kutyák hevernek a házak fateraszain - azonban bent, a lakásokban villódzik a síkképernyős televízió. Döbbenetes, ahogyan átsiklunk a jelenből (illetve már-már a jövőből) a múltba, ahol a technika vívmányai emlékeztetik az embert arra, hogy a huszonegyedik században él. Tíz éve rendszeresen megteszem ezt az időutazást és szomorkásan látom, hogy a tradícionális cölöpházak egy része kezd eltűnni, helyüket kockaformájú társasházak foglalják el, tehát, ha valaki erre jár, ne hagyja ki a hajózást, mert ki tudja, mi marad ebből a hangulatos, kicsit koszos „cölöpvárosból” néhány év múlva! Itt van egyébként a bangkoki úszópiac: asszonyok és férfiak faragott csónakjukból árulják a gyümölcsöt, kókuszdiót, és a csónakban sütött húsokat, palacsintákat. (Egyébként én az évek során elvesztettem a kezdeti finnyásságomat, és már a bangkoki utcán is viszonylag bátran bevállaltam egy-két ételt – sosem lett semmi bajom.)

A Chao Prayán

3. Piroslámpás negyedek
Minden először idelátogató turista azt gondolja, a Patpong 1 és Patpong 2 utcával határolt terület az erotika központja Bangkokban – pedig dehogy! Ez inkább csak a turistacsalogató rész, ahol – helyenként – leveszik a turistákat anyagilag valamilyen gyenge szexműsorral. Igazán erotikus fílingje a Nanának és a Cowboy utcának van. (Utóbbiban dolgozik egyébként a kis thai prostituált, Jenny, aki regényem egyik fontos mellékszereplője. Alakját több fiatal, thai örömlánnyal való beszélgetés után formáltam meg). Nana negyedben található egy hatalmas, körgangos ház (állagában és külsejében is hasonló egy lepusztult, nyolcadik kerületi bérházhoz), amelynek minden „lakásában” egy-egy bárt alakítottak ki, színpaddal, táncrudakkal, bárpulttal. S mindegyikben rengeteg lány táncol – és árulja a testét. Ebben a házban körülbelül ötezer lány és fiú él a testéből. Fiú, igen, ez nem tévedés: sok thai fiú érzi gyerekkorától kezdve nőnek magát, és ha összegyűlik pénze az átoperálásra, nem habozik benyitni a plasztikai sebészetek valamelyikére. Műtétek sorozatával szinte tökéletes nőket faragnak belőlük, ezért a szexturisták nem lehetnek mindig biztosak abban, hogy valóban nőt visznek haza a szállodájukba. Persze az is előfordul, hogy valakinek még „folyamatban van” a nemi átalakítása, s ilyenkor az ágyban kiderül a turpisság. A Nanán és a Cowboy utcában csupán érdeklődőként is be lehet ülni a bárokba, a Cowboyban akár a bárok elé, és egy pohár üdítő (vagy csapnivalóan rossz thai whisky) mellett figyelni az éjszakai életet, a jövés-menést, az üzletkötést, a lányokat, akik egyre kevésbé táplálják magukban azt a reményt, hogy jön majd egy "farang", egy külföldi férfi, aki feleségül veszi őket és jólétet biztosít nekik. Apropó, jólét: a thai nők szemében a testes, mondhatni elhízott férfiak az ideálisak, mert ez azt jelenti számukra, hogy az illetőnek van pénze és jólétben él. Sok prostituált ugyanis kifejezetten szegény családból érkezik, valahonnan északról, a rizsföldekről (és sokan Kambodzsából, Burmából), a keresetük nagy részét küldik haza a családjuknak, esetenként a férjüknek és a gyereküknek.

Hamarosan folytatom a thai ajánlót egy következő cikkben: például a közlekedéssel, a plasztikai sebészet titkaival, a vásárlási lehetőségekkel, a szabóságokkal, és azzal, hogy miért csak az erős idegzetűek válasszák a tuk-tukot a taxizás helyett.

Fejős Éva