NPR.org/Özgür Donmaz

Fáradtan, de izgatottan érjük el úti célunkat, és hamarosan már ott állunk járatunk futószalagja mellett, figyelve a repülőgépből kipakolt bőröndöket, keresve a sajátunkat. Ha a statisztikákban szereplő 1000 bőrönd közül azon 985 egyike a miénk, amelyek sikeresen, időben célba érnek, hamarosan leemelhetjük a szalagról.
Előfordulhat azonban az is, hogy telnek-múlnak a percek, és a repülőről ismerős arcok szépen lassan elindulnak csomagjaikkal együtt a kijárat felé, mi pedig csak várunk tovább. Egy idő után leáll „a csomagkígyó”, és a képernyőre kerülő új járatszámból már tudjuk, bőröndünk az évi, nagyjából 10 millió darab elveszett poggyász egyikévé vált.

 Késve érkező csomagok
A késve érkező csomagok nagy többsége az átszállásoknál keveredik el, illetve nem éri el a csatlakozást. Előfordulhat, hogy a csomagban lévő vízipisztoly vagy elektromos fogkefe lassította le bőröndünk biztonsági átvizsgálását, és a csomag emiatt késte le gépünket. A statisztikák szerint, ha átszállunk, hozzávetőlegesen kétszer akkora esélyünk van poggyászunk elvesztésére, mint amikor csak egyetlen közvetlen járatot veszünk igénybe.
Bár az valóban igaz, hogy az elveszett csomagok jelentős részét 48 órán belül megtalálják, azonban a megmaradó, az összes csomag két ezrelékét jelentő, évi majdnem egymillió csomag két napnál többet késik, vagy örökre eltűnik.

A légitársaság a leírás alapján kezd a keresésbe. Az elveszett poggyász pultnál megadott adatokat rögzítik a „Worldtracer” elnevezésű informatikai rendszerben, amelyhez a világ szinte valamennyi légitársasága és repülőtere hozzáfér. Ebben a rendszerben nemcsak a jegyzőkönyvek tartalmát tartják nyilván, hanem a repülőtereken a szalagon maradt, gazdátlan csomagok leírásait, adatait is. Így a „Worldtracer” segítségével egy globális kirakós játék kezdődik, ahol az egyes repülőtereken dolgozók ismerik a bőrönd tartózkodási helyét vagy az utas által adott leírást, majd ezeket összepárosítják. A keresésben a legnagyobb segítség a poggyászazonosító címkén feltüntetett azonosító kód, amivel egyértelműen kiderülhet, hogy Miamiba várt csomagunk már egy ideje New Yorkban árválkodik, vagy éppen most gyűjtik be a szalagról a Buenos Aires-i repülőtér dolgozói.
Ha az azonosító kóddal baj van, mert esetleg elvesztettük a poggyászellenőrző szelvényünket, netán a bőrönd fogantyújáról szakadt le a címke, akkor segíthet a nevünk és a címünk, amit jó esetben ráakasztottunk egy bilétán a bőröndre. Amennyiben még így sincs meg a csomagunk, akkor marad a bőrönd mérete és külseje szerinti keresés, végül pedig, ha úgy alakul, a tartalom alapján is megpróbálhatják az azonosítást. De mi történik, ha így sem találnak gazdát egy szép nagy, szürke műanyag bőröndnek mondjuk Párizsban, amit Mexikóba indulván mi adtunk fel Budapesten? Van-e még egyáltalán esélyünk, hogy viszontláthassuk legfontosabb értékeinket?

Elveszett és sérült csomagok
Fontos tudni, hogy az úgynevezett Montreali Egyezmény előírja, hogy az elveszett és sérült poggyászokra vonatkozóan milyen kártérítési kötelezettségük van a légitársaságoknak. Erről érdemes még az utazás előtt tájékozódni a légitárasaság honlapján.
Ha egy csomagnak 90 nap elteltével sem találják meg a tulajdonosát, végleg elveszett poggyász válik belőle. A korábban említett számok alapján ez minden 1000 feladott bőröndnél csupán kettőre igaz. Ez a két csomag – bármennyire is meglepőnek hangzik első hallásra – egy boltba kerül. Az Egyesült Államok egyik déli államában, Alabama északi részén található egy város, Scottsboro, ahol Unclaimed Baggage Center („Gazdátlan Csomagok Központja”) néven működik egy vállalkozás, ami egyszerűen megveszi a légitársaságoktól az ilyen, gazdátlanul maradó csomagokat.

-KZS-

Ha kíváncsi mi történik a Gazdátlan Csomagok Központjában, illetve mivel csökkentheti annak esélyét, hogy az Ön poggyásza is elvesszen, mindenképpen olvassal el Kékesi Zsuzsa cikkét a HVG Utazás Plusz magazinban!