Nemrég számolt be a világsajtó arról, hogy megcsonkítottak egy fiatal török nőt, mert az állítólag megcsalta a férjét. A véres jelenet nem egyedi, Törökországban évente sok nő esik áldozatul azoknak a megtorlásoknak, amelyeket azért hajtanak végre a hozzátartozók, mert szerintük folt esett a család becsületén. Jóllehet az ankarai kormány szigorú büntetést vezetett be az ilyen bűncselekmények ellen, a brutális hagyomány továbbra is él. Más módszerekkel ugyan, de az Egyesült Államokban, történetesen Michiganben is büntetik a hűtlenséget. Az államban a házasságtörés gyakorlatilag még mindig úgy szerepel a törvénykönyvben, mint első fokú büntetőeljárás alá vonható szexuális magatartás, amely miatt a bűnös akár életfogytig tartó büntetéssel is sújtható, míg néhány közép-keleti országban, például Iránban ugyanezért a bűnért halállal lakolhat a tévelygő.

Az említett esetek, illetve büntetések a kivételek. "A megcsalás, a válás elveszítette társadalmi megbélyegzését, a félrelépés ma már nem feltétlenül eredményezi a kapcsolat felbomlását. A hűtlenkedés sosem volt könnyebb, mint manapság, egyszerű ismerkedni, és még egyszerűbb továbblépni" - fogalmaz kissé bírálóan Tari Annamária pszichoterapeuta, aki szerint a félrelépés már nem csak a férfiak kiváltsága, a nők az elmúlt évtizedekben sokat tettek azért, hogy behozzák hátrányukat. 

Boldogító döntés. Egy életre szól? © Stiller Ákos

De a gyengébb nem másban is határozottabb lett. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a válóperek több mint 70 százalékát a nő kezdeményezi (azok válnak el könnyebben, akik kedvező munkapiaci, és anyagi helyzetben vannak), a válóokot pedig legtöbb esetben a társ alkoholproblémája jelenti, de ugyancsak vezető ok a hűtlenkedés, az elhidegülés, a féltékenység. A statisztikából az is kihámozható, milyen típusú kapcsolatok bizonyulnak időtállónak. A legkitartóbbak azok a házasságok, amelyeket nem előzött meg összeköltözés. Ezt követik a próbaházasságnak is tekinthető, hosszabb-rövidebb időre szóló együttélések, míg a házasságon kívüli együttélések a legkevésbé tartósak. Pedig ebből van manapság a legtöbb: évről évre kevesebben mondják ki az igent, miközben látványosan emelkedett az elmúlt tíz évben a nem törvényesített élettársi kapcsolatok száma: a korábbi 125 ezerrel szemben 2005-ben már 350 ezer ilyen kapcsolatot tartottak számon.

Jancsák Csaba, a Szegedi Tudományegyetem ifjúságkutatója korábbi megkeresésünkkor arról beszélt, "túlzás lenne azt állítani, hogy válságban van a házasság intézménye". Szerinte inkább értékváltás történt, újfajta családtípusok jönnek létre, az élettársi kapcsolatok, amelyek ugyanolyan tartósak lehetnek, mint a szentesített kötelékek, hiszen az egyre rohanóbb világban fontos a valakihez való tartozás.

Tari Annamária ugyanakkor egyenesen értékválságról beszél, amely már az emberi kapcsolatokat is utolérte. „Az emberek bizonytalanok saját érzelmeikben, életvezetésükben: nem tudjuk, mit és hogyan szeretnénk elérni, nem tudjuk, hogyan lehetnénk boldogok, illetve milyen párkapcsolattal érhetnénk el ezt” – fogalmaz a pszichoterapeuta. Nem vagyunk biztosak abban, hogy a külső szempontokat kell-e követnünk, árgus szemekkel figyelve a derékméretet, csípőbőséget, vagy éppen a bicepszet. Esetleg arra figyeljünk-e, hogy a kiválasztott megnyugtató anyagi háttérrel bírjon, netán az lenne fontos, hogy az illető partner megértő, jóindulatú, s legfőképpen optimista legyen. A nagy bizonytalanságbam megfeledkezünk a legfontosabbról,  arról, hogy a saját személyiségünk pontos ismerete az egyetlen kód, amely segíthet egy jó lelki egyensúlyt biztosító párkapcsolat kialakításában. De elengedhetetlen az érzelmi intelligencia is, ami azt feltételezi, hogy nemcsak a saját érzéseinkkel tudunk jól bánni, hanem mások szükségleteit is helyesen érzékeljük.

A pszichoterapeuta szerint jellemző, hogy sokszor kapkodunk, elhisszük pillanatnyi érzelmeinket, és hagyjuk, hogy ez vezéreljen, háttérbe szorítva az értelmet. Amilyen hirtelen kialakul egy kapcsolat, olyan hamar képes eliminálódni. A statisztikai adatok szerint a válás után két évvel az emberek felének már volt új párkapcsolata, a férfiak pedig kétszer akkora eséllyel létesítenek új viszonyt, mint a nők.

Minden hetedik friss házasságból kikacsintanak már az első évben – állítja egy brit kutatás. A 2005-ös felmérés kiderítette, hogy a legtöbb csalfa – 60 százalék fölött – már legalább öt éve él párkapcsolatban. Az újdonsült házasok meglepő hányada vallotta be, hogy már az első évben megkívánta felabarátja férjét/feleségét; 18 százalék frissen házasodott nő és 12 százalék frissen házasodott férfi nem tudta kivárni még az első évfordulót sem a tiltott gyümölcs megízlelésével. A magyar adatok szerint hosszú ideig jellemzően tíz-tizennégy év után döntöttek a párok a házasság felbontása mellett. 1995-től azonban már a legtöbben húsz év házasság után akarnak új életet kezdeni. Gyakran halljuk kritikus időszakként emlegetni a kapcsolat hetedik évét, ez azonban számmisztika, a statisztikák szerint a hét éve házasok egyáltalán nem szakítanak kiugró számban. A házasságok első három évében 17 százalékuk, első tíz évében pedig 50 százalékuk fut zátonyra. A pszichoterapeuta szerint a kapcsolatok tartóssága nagyban függ az életkortól. A 18-22 (ez kitolódhat akár több évvel is) éves kor a személyiségfejlődés fontos szakasza, az ekkor meghozott döntések nem biztos, hogy kiállják a próbákat: a tapasztalathiány, a később megjelenő kíváncsiság kikezdhetik az érzelmeket. Ezzel szemben sokkal tartósabbnak bizonyulnak a 30 fölött megkötött kapcsolatok: addigra mindkét fél túl van már néhány csalódáson, jó eséllyel tanultak hibáikból.

Elmérgesedett viszony. Van tovább? © Túry Gergely

Nehéz egyértelműen megmondani, mi tekinthető megcsalásnak. Sem a pszichológusok, párkapcsolati terapeuták, de még a laikusok sem tudnak abban megegyezni, mely magatartás minősül félrelépésnek. A már említett felmérésben a résztvevők valamelyest tisztázták a megcsalás fogalmát. Amikor azt kérdezték a kutatásban résztvevő férfiakat, hogy „mely pont után látják úgy, hogy barátnőjük megcsalta őket”, az elsöprő többséggel kapott válasz meghúzta azt a bizonyos vonalat: „ha valaki mással csókolózik”.

Ha már megtörtént a baj, nehéz eldönteni, bevalljuk, vagy eltitkoljuk a hűtlenséget. Párterapeuták szerint, ha egyszeri kilengésről van szó, jobb, ha nem avatjuk be a párunkat, a lelkiismeretfurdalást pedig rendezzük magunkban. Abban az esetben azonban, ha már érzelmi alapja is van a hűtlenségnek, más a helyzet, legjobb az őszinteség, már csak azért is "mert sosem elkövetőről és áldozatról van szó, minden esetben ötven-ötven százalékban tehető felelőssé a pár a történtekért" – így a pszichoterapeuta. Tari szerint teljesen karakterfüggő, ki hol húzza meg a határt, mi az, amit képes megbocsátani. Sok esetben fel sem merül, hogy „hozzuk rendbe a dolgokat”, előbb kezdődik meg a szétköltözés, vagy a valóper. Sok múlik tehát azon, hogy a két ember milyen személyiségű, mennyire szeretik egymást, illetve vannak-e még kiaknázatlan érzelmek a kapcsolatban. Ám ha valakinek már életformájává vált a boldogtalanság, amikor már sérül a személyiség, felborul a lelki egyensúly, akkor érdemes feladni.

Számos kutatás foglalkozott már a félrelépés pszichológiájával. Nemrég az a hír kapott nagy sajtóvisszhangot, miszerint a gyengébb nem a peteérés alatt hajlamosabb félrelépni. A nők ilyenkor szebbnek érzik magukat, kihívóbban öltözködnek, mint más napokon. Az evolúció szempontjából ennek igen fontos szerepe van: elősegíti a szaporodást. És a genetikai kódoláson – állítják a kutatók – az sem segít, ha az illetőnek karikagyűrű van az ujján, hajlamosabbak más férfiak iránt érdeklődni.

A statisztika azt mutatja, a férfiak jobbak a hűtlenkedők felkutatásában, mint a nők. Mindez a férfiak alapvető bizonytalanságából ered, amellyel elkerülhetetlenül szembesültek a nemek harca során, tehát évezredek kódolták a génekbe. A legősibb ösztön ez, amely az utódnemzés javát szolgálja, ugyanis kiszúrják a hűtlen nőt, csökkentve annak esélyét, hogy egy másik férfi gyermekét neveljék fel. Tari Annamária tapasztalata szerint is a férfiaknak rendkívül fontos, hogy a nő hűséges legyen; míg a félrelépésekkel szemben a nők toleránsabbak, addig a családfőnél ez hiúsági kérdés, nehezebben megy nekik a megbocsátás, ha egyáltalán képesek rá. Hasonló eredményre jutott a Great Male Survey néven futott 2008-as felmérés, amely szerint a férfiak többsége szerint egy nő legfontosabb és egyben legvonzóbb jellemvonása a hűség.

Míg Tari szerint minden esetben oka van a megcsalásoknak, Joyce Hamilton Berry klinikai szakpszichológus szerint a férfiak hűtlensége nem szükségképpen jelenti azt, hogy boldogtalan a kapcsolatuk, akkor is félrelépnek, ha nem szenvednek semmiben hiányt, csupán útjukba sodort a sors egy vonzó nőt. Azt ő is elismeri az AskMen.com oldalán, hogy a nők ennél lényegesen bonyolultabbak, a hűtlenségük csaknem minden esetben a boldogtalanságukat jelzi: kilinikai tapasztalatai szerint a nők általában akkor lépnek félre, amikor a házasságuk már nem teljes, elhanyagoltnak érzik magukat.