Míg a jogászok, pszichológusok és szociológusok szinte egyöntetűen amellett állnak ki, hogy a jogilag szabályozott házastársi kapcsolat mind a felek együttélése során, mint a kapcsolat esetleges felbomlásakor felmerülő vitákban biztosabb és jobban működő modellnek bizonyul az élettársi viszonyhoz képest, akadnak nézetkülönbségek az utóbbi forma szabályozásának kérdésében – számolt be nemrég a jelenségről a Thelegraph. 

Vannak szakértők, akik elkerülhetetlennek tartják, hogy a társadalmi változások miatt a házasságnál lazább köteléket jelentő, egyre gyakoribb élettársi kapcsolat jogi szabályozása. Az irány mellett lándzsát törők szerint mivel a szabadabb együttélés választásának növekvő trendje megállíthatatlan, ezeknek a pároknak is meg kell adni bizonyos alapvető jogi védelmet, ami a kapcsolat „szerződéses” működését garantálja. Véleményük szerint ilyen szabályozandó kérdés többek közt a kapcsolat felbomlása esetén a gyermekek elhelyezése.

Stiller Ákos

Éppen ellenkező véleményen vannak azok, akik azt mondják, hogy a papírok nélkül együtt élők legtöbbször a házasság jogi és formai kereteit vetik el, így nem csak nehéz, de akaratukkal szembemegy a terület ilyen jellegű szabályozása. Ettől eltérő indoklással, de szintén nem szabályoznák az élettársi viszonyt azok a konzervatívok, akik a házasság intézményének fontosságára hívják fel a figyelmet: szerintük az állam feladata inkább az, hogy tudatosítsák a fiatalokban a házasság előnyeit, hiszen ez a típusú közösség biztosítja a legjobb keretet a családok stabil működése és a gyermekek felnevelése számára.

Az élettársi kapcsolatot Magyarországon sem szabályozza a jog; a definíció szerint ez olyan párkapcsolati formát jelent, amely két, egymással házasságot nem kötött, érzelmi és gazdasági közösségben élő személy között áll fenn. Ilyenkor – hacsak bizonyos kérdéseket külön szabályozó polgári jogi szerződést nem kötnek egymással a felek – az élettársi kapcsolat az állam felé semmilyen módon nem jelzik, ezt mindössze maga az együttélés ténye dokumentálja. Hivatalosabb, speciális forma a bejegyzett élettársi kapcsolat, amelyet azonos neműek létesíthetnek. Szintén ide tartozik, hogy tavaly év elejétől azonos- és különnemű párok is kérhetik élettársi kapcsolatuk nyilvántartásba vételét közjegyző által: ez a felekre nem nézve nem jelent jogokat és kötelezettségeket annyi kivétellel, hogy a különnemű párok esetében az anya élettársára vonatkozik az apasági vélelem, magyarul az élettárs automatikusan a gyermek apjának minősül.

Együttélésből nem mindig lesz házasság

A párkapcsolatok alakulását jól mutatják a 2009-es Demográfiai portré adatai is, amelyből jól kiolvashatók, hogy a házasság mint együttélési forma kizárólagossága megszűnőben van; terjednek és egyre elfogadottabbá válnak a házasságkötés nélküli együttélések. A szezők ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy az élettársi kapcsolat azonban nem szorítja ki a házasságot. A házasságkötés előtti együttélés (próbaházasság) terjedő gyakorlata éppen e két életforma egymáshoz kapcsolódására hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor az sem állítható, hogy minden együttélés végső célja a házasságkötés lenne.

Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója, az élettársi kapcsolatokról írt korábbi munkájában leszögezi, hogy az élettársi kapcsolat először válás utáni kapcsolatformaként tűnt fel és terjedt el, és csak később vált olyan első párkapcsolattá, amely megelőzi vagy helyettesíti a házasságot. Így az élettársi kapcsolatnak mint első együttélési formának már a rendszerváltás előtt nagy súlya volt, tehát nem a politikai fordulat idézte azt elő. Spéderék arra is kísérletet tettek, hogy azonosítsák a mintaadó társadalmi csoportokat. Világossá vált, hogy az élettársi kapcsolatok a társadalmi hierarchia alsó szintjén elhelyezkedő csoportoktól kiindulva terjedtek el. Aztán egy későbbi fázisban a társadalmilag előnyösebb helyzetű csoportok is aktív részesei lettek a folyamatnak.  

Partnerkapcsolat látogatással

Az elmúlt években egyre nagyobb az érdeklődés az úgynevezett látogató partnerkapcsolatok iránt. A mikrokörnyezet számára ismert kizárólagos partnerkapcsolatokról – nem alkalmi kalandokról – van szó, amelyekben a partnereknek nincsenek más tartós párkapcsolatai, ám külön háztartásban élnek. A különélés lehet tudatos, önként vállalt; de lehet külső kényszerre visszavezethető is, például munkahelyük távolsága vagy a lakáskörülmények miatt nem tudnak öszszeköltözni.

Az Életünk fordulópontjai című demográfiai adatfelvétel 2008/09-es kérdezési hullámának adatai szerint mintegy félmillió felnőtt él ilyen párkapcsolatban, többségük (mintegy 300 ezer fő) harminc év alatti. Mintegy százezren járnak harmincas éveikben, és további százezer fő negyven év feletti. A megfelelő korú népességhez viszonyítva ezek a számok alacsonyabbak az Európában általában megfigyelt értékeknél.

Az ilyen típusú partnerkapcsolatok mintegy fele igen intenzívnek mondható, az érintettek 50 százaléka arról számolt be, hogy szinte minden nap (legalább havi húsz alkalommal) találkozik különélő partnerével. Heti néhány alkalommal (havi 8–19 találkozás havonta), a válaszadók egynegyede találkozik párjával. Az érintettek negyede tízpercnyire vagy közelebb lakik partneréhez, és a válaszadók több mint négyötöde (83 százaléka) egy óra alatt eljut partnere otthonába. Ezek az adatok is alátámasztják azt, hogy a távolság igen kevés esetben oka a látogató partnerkapcsolatok létrejöttének.
 
Örökké hajadon?

Míg az 1960-as években csaknem minden nő legalább egyszer házasságra lépett – és még 1990-ben is mintegy háromnegyedük – a mai házasságkötési szokásokat tartós tendenciának feltételezve a nőknek több mint fele (56 százaléka) hajadonként fogja leélni az életét. Nem véletlen tehát, hogy az utóbbi években egyre gyakrabban beszélünk a szingli létről, amely a fiatal középkorúak (harmincasok, negyvenesek) tartós párkapcsolatot mellőző, választott életformája. Előfeltétele az anyagi jólét, hiszen egyedül kell megteremteni és folyamatosan biztosítani a saját lakás és az önálló életvezetés pénzügyi feltételeit. Az 1990-es években az átalakulást követő növekvő egyenlőtlenségek Magyarországon is teret nyitottak azon kevés, ám jómódú fiataloknak, akik számára reális lehetőséggé válik ez az életmód.

Spéder szerint a fiataloknak azonban igen kis aránya (5 százaléka) tekinti az önálló, független életet ideálisnak, tudatos választásról a tartós párkapcsolat nélkül élők mintegy egyötöde esetében beszélhetünk. A többség vagy öntudatlanul, egyéb életcéljait követve, karriertörekvéseinek, munkacentrikusságának engedve sodródik bele a szingli élethelyzetbe, vagy korábbi partnerkapcsolata felbomlását követően (még) nem tudott újat kialakítani.