„Reggel hat óta talpon vagyok, most hajnal 3 van… és mit csinálok? Nyitott szemmel nézem a plafont és várom, hogy elaludjak. Sírni tudnék az idegességtől. Egyre csak az jár a fejemben, hogy hogy fogok holnap munkába menni, mi lesz, ha megint egy percet sem alszom.”

Elsőként általában a háziorvostól kérünk segítséget, ha azt tapasztaljuk, hogy napok, vagy akár hetek óta nem tudunk elaludni. Ő jó esetben megfelelő szakemberhez irányít, rosszabb és gyakoribb esetben altatókat vagy altatót helyettesítő nyugtatókat, szorongásoldókat ír fel.

Ezt az aggasztó trendet súlyos adatok bizonyítják. A vs.hu nemrég az OEP adatait idézte, melyek szerint „egy év alatt 4,7 millió doboznyi szorongásoldót nyeltek le a pszichés problémákkal küzdők. Ez annyi doboz, amennyivel ki lehetne rakni a Debrecen–Sopron útvonalat, a bennük lévő tabletták pedig csaknem 115 millió terápiás napra elegendőek, azaz egy-egy betegre átlagosan 204 gyógyszeres nap jutott”.

Ez a sok-sok nyugtató valójában altató gyanánt is szolgál – számtalan alvásproblémával küzdő ember kap a háziorvosától nyugtatót, szorongásoldót (legnépszerűbbek közülük egy F és egy X betűs szer, nevüket az ide vonatkozó jogszabályok szerint tilos leírni).

Lássuk bővebben, milyen félresikerült helyzetek adódhatnak az altatókkal, nyugtatókkal kapcsolatban.

1. Ha stresszalapú álmatlanságban szenvedünk, az altató csak nagyon rövid távon oldja meg a problémát.

A 4-5 óra alvás altatóval a semminél mindenképpen több, ám hosszú távon szedve az altatót észrevesszük, hogy mégsem olyan mély és pihentető az alvásunk. Ennek az az oka, hogy az altatók elaltatnak ugyan (sokszor a nyugtató is oldja a szorongást, és álomba merülünk, miután bevettük), de befolyásolják az alvási mintázatot, rövidítve a REM fázisokat és a mélyalvási szakaszokat.

AFP / Charly Triballeau

A szervezet ráadásul egy idő után egy adott dózishoz hozzászokik, és emelnünk kell az adagot. Vagy erősebb gyógyszert kell szednünk. Az altatók felírása esetében az a tapasztalat, hogy sokszor nem tájékoztatnak kellőképpen arról, hogy az altató függőséget okoz.

2. Még erősebb gyógyszer

És ekkor jön a következő megbocsáthatatlan szakmai hiba. Visszamegyünk a háziorvoshoz és panaszkodunk, hogy nem tudunk altató nélkül elaludni, sőt, már egy szem bevételétől sem mindig. Ez jelzőlámpa kellene legyen a háziorvos számára, hogy valószínűleg jóval több, mint három hete szedjük az altatót, és hozzászokott a szervezetünk. Ám sokszor ahelyett, hogy tanácsot adna a leszokáshoz vagy szakemberhez irányítana, aki végre „megtanít minket” gyógyszerek nélkül aludni, felír egy még erősebb gyógyszert. Evvel elkezdődik véget nem érő vergődésünk az altatók és nyugtatók rabságában.

3. Várni, hogy a stressz után az alvásprobléma is megszűnjön

Senki nem békél meg azzal a helyzettel, hogy nyugtatókat, altatókat kell szednie, hogy végig tudjon csinálni egy átlagos hétköznapot. Mindenki le szeretné tenni a gyógyszert – azonban csak keveseknek sikerül. A legtöbb háziorvos is úgy gondolja, ha elmúlik a stresszes élethelyzet, az alvásproblémák maguktól rendeződnek, és nem lesz szükség az adott szerre. A beteg majd magától leszokik róla. Ez azonban tévedés. Sokszor, miután lezajlott a válásunk, vagy lejött rólunk az erős munkahelyi stressz, azt vesszük észre, hogy az alvásproblémák makacsul ragaszkodnak hozzánk. Többek között éppen a gyógyszerek szedése miatt nem eléggé pihentető az alvásunk – ráadásul az önbizalmunk is odalett, amiért nem vagyunk képesek gyógyszerek nélkül menedzselni a munkahelyi stresszt. Ilyen körülmények között hogyan is tudnánk segítség és megfelelő ismeretek nélkül elhagyni az altatót?

4. Hirtelen elhagyni a szert

Sokszor a háziorvos maga „dönt” arról, mikor is kellene az altatót vagy nyugtatót abbahagynunk – és egész egyszerűen megtagadja a további receptfelírást. Jó esetben ezt egy hónap után teszi, amikor még könnyebb volna elhagyni az említett szereket – elviekben. Azonban egy-egy nehéz élethelyzet, válás, lakás- és anyagi problémák, betegség a családban, krónikus fájdalmak stb. ritkán múlik el 3-4 hét alatt – sőt, talán éppen akkor kulminálódik, ezért súlyos szakmai hiba éppen ilyenkor tagadni meg a páciens talán egyetlen „mentsvárát”.

5. Rajta felejtik a szeren

Az alvásterapeutákhoz fordulók nagy többsége évekig vagy akár évtizedekig szedi ugyanazt a nyugtatót vagy altatót. Őket egyszerűen „rajta felejtették a szeren”, és mivel többszöri sikertelen próbálkozás után sem sikerült elhagyni azt, kénytelen-kelletlen tovább szedték. Ezekben az esetekben nem elhanyagolható a háziorvos felelőssége sem: fel kell, hogy tűnjön neki, hogy évtizedek óta ugyanazt a szert írja fel a betegnek.

Leszoknál? Így próbáld

Ha el akarjuk hagyni a szert, melynek rabságában élünk, igen körültekintően kell eljárnunk. Bővebben itt olvashat erről, most csak röviden:

- fontos, mikorra időzítjük a leszokást. Költözéskor, családi eseményekkor ne tegyük ki magunkat az elvonási tüneteknek – olyankor van elég bajunk enélkül is.

- ha több szert szedünk, nem mindegy, melyiket hagyjuk el először

- ha nem a háziorvos, hanem pszichiáter, neurológus vagy egyéb szakember írta fel a gyógyszert, menjünk vissza hozzá, és kérjük ki a véleményét a leszokásról. A legtöbb antidepresszánst például minimum fél évig érdemes szedni, ezért érdemes szakmai tanácsot kérnünk egy szakembertől, hogy itt van-e az ideje a gyógyszer elhagyásának

AFP / Jack Guez

- a létező legrosszabb ötlet lehúzni a WC-n az adott szert, és soha többé nem bevenni egyetlen szemet sem belőle. Magunkkal szúrunk ki, ha ezt tesszük. Egyes gyógyszereknek nagyon komoly elvonási tünetei vannak – melyekre lehetséges, hogy nem vagyunk kellőképp felkészülve. Akár kórházi ápolásra is szorulhatunk, ha hirtelen hagyjuk el az adott gyógyszert, ezért a fokozatosság elvét mindenképpen tartsuk be!

Nagyon nem zárójeles megjegyzés

Talán csak egy fél szem, ártalmatlannak tűnő altatót vagy nyugtatót szedünk, megfelelő ismeretek hiányában a leszokás mégis gyötrelmes lehet. Az a tapasztalatom, hogy az említett szerek elhagyásakor pontosan azok a tünetek jelentkeznek, amire eredetileg a gyógyszert elkezdtük szedni (álmatlanság, pánik, nyugtalanság, idegesség).  Ezért csak azért, mert zavar minket, hogy „gyógyszereken élünk”, nem szabad nekifogni a leszokásnak.

Leszokni csak úgy érdemes, ha van egy eszköztárunk, hogy mihez kezdjünk, ha ránk tör a szorongás vagy a pánik. Ismereteket, tudást és készségeket kell szereznünk ahhoz, hogy tudjuk, mit csináljunk, ha nem tudunk aludni. Az álmatlanság, a kialvatlanság egyébként is érzékenyebbé, rosszkedvűbbé, nyugtalanabbá tesz minket. Megfelelő „belső, szorongáskezelő eszköztár” hiányában ilyen állapotban nem fogunk tudni megküzdeni az elvonási tünetekkel.

Tehát: mielőtt leszokunk, tanuljuk meg kezelni a belső feszültségeket, kételyeket, szorongást, uralni az aggodalmainkat, elengedni a kétségeket. És tanuljunk meg jól aludni.

Minden mást csak ezután.

A szerző alvástréner.