Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Plázs

A hormonok az Alzheimer ellen is segíthetnek

Egy régóta zajló hormonterápiás tanulmány legújabb adatai arra utalnak, hogy a hormonpótlást a menopauza bekövetkezte utáni öt éven belül megkezdő nőknél 30 százalékkal kisebb valószínűséggel fejlődik ki Alzheimer-kór.

MTI Itthon

Új taj-kártya bevezetése vetődött fel

Hivatalos adatok szerint több mint 400 ezren úgy veszik igénybe az egészségügyi ellátást ma Magyarországon, hogy nem jogosultak rá. Felvetődött az arcképes taj-kártya bevezetése, jövőre pedig előírnák, hogy a taj-kártya mellett arcképes igazolványt is kötelező lesz bemutatni - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

MTI Plázs

Árban sereghajtók a budapesti hotelek

A budapesti szállodák augusztusban a szobafoglaltság szempontjából a 11. helyen, a nettó átlag szobaárakat tekintve viszont csak a 30. helyen végeztek a vizsgált 31 európai város között - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szerdán a nemzetközi és hazai szállodaipar 2012. január-augusztusi teljesítményéről szóló értékelésében.

MTI Plázs

Nem ajánlják a nőknek a hormonterápiát Amerikában

A szívbetegségek és a csontritkulás megelőzésére alkalmazott hormonterápia kockázata a menopauza után lévő nőknél messze meghaladja annak előnyeit, ezért az ilyen kezelés nem ajánlott az Egyesült Államok illetékes egészségügyi tanácsadó munkacsoportjának legújabb irányelvei szerint.

MTI Plázs

Zöld teával csökken a rák kockázata

Több tízezer kínai nőt követtek nyomon több mint egy évtizedig kanadai kutatók, akik kimutatták, hogy a zöldteát rendszeresen fogyasztók között kisebb volt a bél-, a gyomor- és a torokrák kockázata.

MTI Plázs

Napi tipp: egy csésze bab vagy lencse segít a cukorbetegség ellen

Napi egy csészényi bab, lencse vagy más száraz hüvelyes elfogyasztása segít karban tartani a 2-es típusú diabéteszes páciensek vércukorszintjét és csökkenti náluk a szívroham vagy szélütés kockázatát - állapították meg kisméretű tanulmányukban kanadai kutatók.

hvg.hu Plázs

Obama másik nője

Bár Michelle Obama a first lady, van még egy nő, aki elsőséget élvez az amerikai elnöknél. Úgy hívják: Valerie Jarrett, és több, mint tanácsadó.

MTI Plázs

Áttörés a HIV-vírus elleni antitestek fejlesztésében

Dél-afrikai és amerikai kutatók felfedezték, hogy egyes emberek szervezete miként képes a HIV-vírussal szemben hatékony antitesteket előállítani, megállapításukat a Nature Medicine című tudományos folyóiratban ismertették.

MTI Világ

Betiltanák a tiniplasztikát a kínai Kantonban

A fiatalkorúak esztétikai céllal végzett plasztikai sebészeti beavatkozását készül megtiltani a dél-kínai Kanton város, hogy megállt parancsoljanak a Kínában egyre terjedő divatnak - derült ki helyi jelentésekből.

hvg.hu Plázs

Ortodox zsidókat lökdöstek a jeruzsálemi rendőrök - videó

A zsidó telepesek misszióját – akiknek a megítélése Izraelen belül és külföldön is ellentmondásos – brutális gyilkosságok és katonai akciók övezik. Az On The Spot: Harcosok sorozatának legújabb filmjéből kiderül, hogy mi hajtja küzdelmükben ezeket a telepeseket.

Lukács Andrea Plázs

Igenis szükség van az X-faktorra!

Obama és Romney utoljára állt szemtől-szemben a két hét múlva esedékes amerikai választások előtt hétfő este. A harmadik tévés ütközetre kikupálódott az elnök, Romney pedig próbálta állni a sarat, és lenéző mosollyal felülkerekedni kőkemény ellenfelén. Stílusban ki győzött? Görög Ibolya protokollszakértővel néztük a vitát.

MTI Plázs

Kanadai határőrizeti jelentés a magyar menedékkérőkről

A Kanadában menedékért folyamodó magyarok körében elterjedt a jóléti intézményekkel szembeni csalás, a kisszerű bűnözés, és a jelek szerint kifinomult, magyarországi központú művelet segíti és koordinálja a menedékesek mozgását - közölte a hét végén a kanadai határőrizet (CBSA) felderítési jelentéstervezetére hivatkozva a CBC News televízió.

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Véletlenül nekiment egy diáktársának a folyosón, a vécében kellett térdre ereszkedve bocsánatot kérnie

Véletlenül nekiment egy diáktársának a folyosón, a vécében kellett térdre ereszkedve bocsánatot kérnie

A címlapról ajánljuk