szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kicsit furcsán hangzik, hogy a hollywoodi színészek sztrájkról beszélnek, amikor jól tudhatjuk a hírekből, hogy egyesek közülük milliókat kaszálnak egy-egy filmen.

Eddie Murphy és Will Smith. Egyiknek sikerül
© AP
A bulvárlapok folyamatosan tájékoztatnak a nemzetközi hírű színészek és színésznők költekezéséről, a tájékozottabb rajongók kapásból sorolják, hogy kinek milyen autója, hajója, cipője, táskája van. A legtöbbet keresők és a legvagyonosabbak listáján mindig ott figyel jó néhány színész is. Az imdb.com segítségével is figyelemmel kísérhetjük, ki mennyit kapott egy-egy szerepéért. Will Smith például állítólag 20 millió dollárt zsebelt be a most bemutatott Hancock című film főszerepéért, ami elég tisztességes fizetségnek tűnik.

De a Screen Actors Guild (SAG), a filmszínészek szakszervezete szerint hiba lenne a sztrárokról szóló hírekből kiindulnunk. Az átlagos színészek ugyanis nem nábobok. A szakszervezet, amely kollektív keretek között szabályozza a színészek fizetését, miután a legutóbbi erről szóló szerződés a napokban lejárt, a nagy filmstúdiókkal történő egyeztetések légkörét egy esetleges sztrájk emlegetésével kívánja előnyösebbre hangolni. A SAG azt állítja, hogy tagjai átlagos éves nettó jövedelme körülbelül 52 ezer dollár – miután a különböző ügynököket, ügyvédeket és menedzsereket is kifizették. Ez az összeg olyan 7,5 millió forintnak felel meg, ami, ha tovább osztjuk 12-vel, hogy értelmezhetőbb adatot kapjunk, 625 ezer forintos havi fizetést jelent. De ezt az átlagot éppen az olyan, óriási összegeket kereső színészek, mint Will Smith, fizetése is befolyásolja. A szervezet tájékoztatása szerint a SAG tagjainak kétharmada viszont évente kevesebbet hoz össze 1000 dollárnál művészetével, mert „pihennek” vagy pedig már nyugdíjban vannak.

A nagy sztárok hatalmas pénzei mellett azt is mindenki tudja, hogy egy pályakezdő színész nem sok jóra számíthat anyagilag, amíg valami komolyabb sikert fel nem tud mutatni. A lehetőségek azonban a SAG szerint drámai módon csökkennek. Az egyik ok, ami miatt kevesebb színészi állás van, az egyre népszerűbb reality műfaj, ahol a szereplők (elvileg) amatőrök, de a növekvő számú animációs film sem javítja az arányokat. A Times Online cikke szerint a nemrég befejeződött és korábban igen hosszan elhúzódó forgatókönyvírói sztrájk is rossz hatással volt az iparágra, mivel a bevételek elmaradása miatt a stúdiók és a tévécsatornák egymás után hagyták cserben az éppen csak beindult sorozataikat, szélnek eresztve a bennük dolgozó színészeket is.

A szinkronizálási és narrátori lehetőségek is egyre csak szűkülnek, az ilyen típusú munkákat vállaló színészek adatbázisát ugyanis teljes mértékben digitalizálták, ezért az online választékból bárki elérhető, olyanok is, akik külföldön élnek és nem tagjai a szakszervezetnek, ezért olcsóbban is elvállalhatják a feladatot. De a SAG a nagy sztárok reklámozási hajlandóságát is kárhoztatja, hiszen melyik vállalat akarná egy ismeretlen színésszel hirdetni a termékét, ha megkaphatja hozzá a híreset is?

hvg.hu Itthon

Mennyit keres ma egy ügyvéd?

„Honnan lehet tudni, hogy ügyvédet gázoltak el és nem egy macskát? Onnan, hogy a macskánál van féknyom.” Ehhez hasonló viccek terjednek Amerikában, ahol a legmegvetettebb és legirigyeltebb foglalkozás az ügyvédeké. Honnan lehet tudni, hogy mennyit keresnek Magyarországon? Erre keresi a választ a hvg.hu.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy pap?

Ezúttal a papok és egyházi foglalkozásúak piaci esélyeit tekintjük át. Hogyan alakult a bérezésük az elmúlt években? Hány nő dolgozik ezen a területen? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

HVG Itthon

Tudja meg, mennyit keres havonta képviselője!

Hat MSZP-s, három fideszes és egy SZDSZ-es képviselő van a legjobban kereső parlamenti képviselők tízes toplistáján. Kapolyi Lászlónak van a legnagyobb, Wittner Máriának a legkisebb kimutatott havi jövedelme. Hetvennégyen egymillió fölötti bruttót kasszíroznak. Emellett a költségtérítés sokaknál megközelíti a havi félmilliót.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy cégvezető?

Most induló sorozatunkból kiderül, milyen kilátásaik vannak az egyes szakmák képviselőinek Magyarországon. Először a vezető irányítókat vesszük górcső alá: mennyit kap havonta egy gazdasági szervezet vezetője, és ezért mit kell tennie? Összefoglalóink a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapulnak.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy buszvezető?

Sorozatunk harmadik részében lehull a lepel az autóbusz-vezetők fizetéséről, és az is kiderül, milyen esélyeik vannak a munkaerőpiacon, milyen elvárásoknak kell megfelelniük, ha ezen a területen akarnak érvényesülni. Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy könyvelő?

Hogyan alakult a könyvelők bérezése hazánkban és az Európai Unióban? A nők vagy a férfiak körében népszerű e szakma? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Itthon

Mennyit keres egy drogdíler?

A tavalyi év első félévében 3050 kábítószerrel történő visszaélés vált ismertté Magyarországon, míg 2006 hasonló időszakában 3229. A teljes hazai drogkereskedelemről képet alkotni azonban éppen törvényen kívülisége miatt lehetetlen. A hvg.hu dílereket faggatott az itthoni marihuánakereskedelemről, annak méreteiről.

Kiricsi Gábor Itthon

Mennyit keres ma egy orvos?

Miközben a magyarországi orvosok túlnyomórésze úgy érzi, munkáját az állam nem becsüli meg kellően, 7-8 százalékot kitevő kicsiny hányaduk fejedelmi módon megél a hálapénzekből és a gyógyszercégek által fizetett juttatásokból. A megcsontosodott rendszerből a friss diplomások legszívesebben külföldre menekülnének.

MTI Karrier

Mennyit keresnek az EU-polgárok, és mennyit mi?

Magyarországon ötödik legalacsonyabb, 5910 euró volt az éves átlagbér 2002-ben az iparban és a szolgáltató ágazatokban az Európai Unió tagországai közül, miközben az átlagbér a mai 25 tagállamban elérte a 26850 eurót – derül ki abból a statisztikából, amelyet az Európai Bizottság tett közzé hétfőn Brüsszelben.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy rendőr?

Sorozatunkból kiderül, milyen kilátásaik vannak az egyes szakmák képviselőinek Magyarországon. Ezúttal a rendőrök szakmai és anyagi lehetőségeit összegezzük: kiderül, mennyit kapnak havonta, mi a feladatuk és milyenek a piaci esélyeik. Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Világ

Mennyit keresnek az újságírók?

Egy brit felmérés szerint a fél évnél rövidebb ideje dolgozók átlagosan 17573 fontot, a 10 évnél régebben gályázók 37860 fontot keresnek évente. Aktuális hazai adatokat sokkal nehezebb találni.

hvg.hu Karrier

Mennyit kerestek a hazai felsővezetők tavaly?

Magyarországon a legjobban felkészült munkavállalók a magánszektor meghatározó cégeinél szeretnének bizonyítani és feljutni a vezető pozíciók valamelyikébe. A szakmai önmegvalósítás mellett a vezetői pozíciók elérése természetesen az ezen szinteken nyújtott anyagi előnyök miatt is vonzó - olvasható egy friss felmérésben.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy fogorvos?

Sorozatunk következő részében a fogorvosok kereseti lehetőségeit, piaci esélyeit tekintjük át. Miért kaptak többet 2005-ben e munkakörben a nők? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

Itthon

Mennyit keresnek a szakszervezeti és kamarai fejesek?

A szakszervezeti vezetők többsége két minimálbérnyi tiszteletdíjért, havi 120-150 ezer forintért érdekvédő, egy szűkebb csapat számára viszont magas életszínvonalat biztosít a munkavállalók képviselete.

Karrier

Ki, mennyit keres?

Az online álláshirdetési piac tavalyi bevételét sok szakember egymilliárd forint körülire teszi. Könnyen átlátható felület, állásajánlatok tömkelege, személyre szabott munkalehetőségek gombnyomásra - ezt kínálják az álláskereső portálok.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy színész?

Ezúttal Thália papjainak kereseti lehetőségeit tekintjük át. Mennyit kapnak a kezdők és a nagyágyúk? Milyen esélyeik vannak azoknak, akik ezen a pályán akarnak elhelyezkedni? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy postai kézbesítő?

Hány százalékkal nőtt a postai kézbesítők átlagkeresete az elmúlt években? Mely megyék a legvonzóbbak az e munkakörben elhelyezkedni vágyók körében? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy masszőr?

A masszőrökről sokan azt gondolják, hogy néhány év alatt megkeresik a lakásra valót. Sorozatunk következő részében megvizsgáljuk, mennyit kapnak a masszőrök havonta, hogyan alakul elhelyezkedési esélyük. Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

HVG Gazdaság

Ki mennyit keres Magyarországon?

Az idén is az inflációt meghaladó mértékben nőttek a fizetések Magyarországon. Mérséklődik a külföldi, illetve hazai kézben lévő cégek bérei közötti különbség, a takarékosságot hirdető közszférában pedig a béremelkedés jócskán meghaladja a versenyszektorban regisztráltat.

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

Martini Noémi: Magyarország a kacsáké

Martini Noémi: Magyarország a kacsáké

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason