szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Példátlan manőverrel, szó szerint vakleszállást hajtott végre a brit királyi légierő segítségével egy magánrepülőgép pilótája, aki repülés közben - vélhetőleg agyvérzés miatt - egy pillanat alatt elveszítette látását.

A pénteki Daily Mirror beszámolója szerint Jim O'Neill éppen 15 ezer láb - 4650 méter - magasságban repült Cessnájával, amikor hirtelen eltűnt előle a külvilág. A 65 éves pilóta, akinek 18 évi repülési gyakorlata van, először azt hitte, hogy a napsugárzás vakította el, de aztán rájött, hogy teljesen megvakult. 

O'Neill - egy utazási és rendezvényügynökség igazgatója - SOS-jelzést küldött a légiirányítóknak, akik először egy York környéki kis repülőtérre próbálták elnavigálni a vak pilótát, ám ez nem sikerült.

Ekkor szállt fel a légierő egyik gépe a Linton-on-Ouse-i támaszpontról, rövid idő alatt utolérte a Cessnát, és mellette repülve, folyamatos utasításokkal elvezette a katonai repülőtérre. A leszállás így is csak a negyedik kísérletre sikerült, és a kisgép lesodródott a kifutópályáról a fűre, de pilótája sértetlen maradt.

Az első orvosi szakvélemény szerint O'Neillt a levegőben agyvérzés érhette, ami épp az agy látóközpontját károsíthatta. A Mirror beszámolója szerint az orvosok bíznak abban, hogy a csodával határos vakleszállás végrehajtója legalább részlegesen visszanyeri látását.


Shake

Michelle Obama a legeslegelső asszony

Carla Bruni, Nicholas Sarkozy francia elnök neje éppen az Élysée palotában sirathatja a first ladyk királynője címet. Nem csoda, Cindy McCain szóba sem jöhetett volna riválisnak, sőt még Sarah Palin sem. Na de Michelle Obama? Amerika legfrissebb első hölgye tényleg első a maga nemében.

MTI Világ

Kutya a Fehér Házban

"Mindkettőtöket nagyon szeretlek, és kiérdemeltétek a kiskutyát, aki velünk költözik a Fehér Házba" - emlékezett meg kedd esti győzelmi beszédében két kislányáról Barack Obama, az Egyesült Államok újonnan megválasztott elnöke.

Shake

Lakat alá kerültek a „Burma hercege” elrablói

Rendőrkézre került a „Burma hercege”, a világon egyedülálló nyersrubin. A 3,2 millió eurót érő, lilás-zöldes-fehéres drágakő annyira ismert, hogy a feketepiacon eladhatatlan. Ezért gyanakszik arra az osztrák rendőrség, hogy a villachi szállodában lefülelt banda megrendelésre gyűjtötte be a különleges ékkövet.

„Magyarország egy süllyedő hajó, de ez a kedvenc hajóm a világon”

„Magyarország egy süllyedő hajó, de ez a kedvenc hajóm a világon”

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

Biden 8 milliárd dolláros fegyverszállítmányt küldhet Izraelnek

Biden 8 milliárd dolláros fegyverszállítmányt küldhet Izraelnek