szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az e téren tapasztalható növekedés meghaladja a világ GDP-bővülését, ami megerősíti, hogy a 21.

Az e téren tapasztalható növekedés meghaladja a világ GDP-bővülését, ami megerősíti, hogy a 21. században a városok gazdasági szerepe hatványozottan érvényesül.

A felmérés az adott városokba irányuló nemzetközi légiutas-forgalmat, az utasok költését, ezen statisztikák jelenlegi és várható növekedését vizsgálta.

A látogatószám tekintetében London van az első helyen, 2011-ben várhatóan 20 millió külföldi érkezik ebbe a városba. A második helyezett Párizs lett; a francia fővárosba a tanulmány készítői 18,1 millió külföldi látogató érkezését várják erre az évre.

Az első húsz helyen rangsorolt város között nyolc található az ázsiai, csendes óceániai térségben , így Bangkok a harmadik helyre került, várhatóan 11,5 millió utassal, majd Szingapúr és Hong Kong következik 11,4, és 10,9 millió látogatóval.

Észak-Amerikából csupán egyetlen város van az első 20-ban: New York, ami a tizenkettedik helyet foglalja el a listán, itt 7,6 millió beutazóra számítanak a tanulmány készítői.

Átszakadtak az utolsó gátak is, teljesen elárasztotta a víz a parajdi sóbányát

Átszakadtak az utolsó gátak is, teljesen elárasztotta a víz a parajdi sóbányát

Fotók: Megmászott egy Land Rover egy Audit a Sasadi úton

Fotók: Megmászott egy Land Rover egy Audit a Sasadi úton

Annyi pénzt szerencsejátékoztunk el tavaly, hogy Nagy Márton 100 milliárd forint osztalék kifizetését rendelte el

Annyi pénzt szerencsejátékoztunk el tavaly, hogy Nagy Márton 100 milliárd forint osztalék kifizetését rendelte el

The Daily Telegraph-cikk: Az EU-pária Magyarország segít Kínának megindítani az elektromos autók invázióját

The Daily Telegraph-cikk: Az EU-pária Magyarország segít Kínának megindítani az elektromos autók invázióját