A „magyar Robinson” valahogy túléli, nyoma sincs a kultúrfölénynek
A Jelky András viszontagságos kalandjairól szóló könyveket az irodalomtörténet a Robinsonhoz hasonlítja. Bizonyos mozzanatok tényleg rokoníthatók, de lényegüket tekintve eltérő dolgokról van szó.
Defoe Robinsonjának 1719-es megjelenése után Európa-szerte felkapott irodalmi zsáner lett a robinzonád. Ez a kalandregénynek olyan változata, amelynek utazó hőse lakatlan szigetre vagy más elzárt helyre vetődik, és az áldatlan körülmények ellenére is megszervezi az otthonihoz hasonlatos életét. A természeti és társadalmi (törzsies) primitivizmust legyőzi az európai/keresztény/fehér civilizáció, a gyarmatosítás tehát nemcsak üdvös, de szükségszerű tevékenység is.
A magyar irodalomtudományban tartja magát az a nézet, hogy egy nemzetnél se vagyunk alábbvalóak, s bár nem vagyunk tőről metszett hajósnép, Robinsonunk és robinzonádunk azért nekünk is akad, mégpedig a XVIII. századból. A „magyar Robinson” leginkább a bajai születésű Jelky András (1738–1783) lenne, akit egész Indonéziáig kergetett a kalandvágy és a sors; míg az első „magyar robinzonád” az 1791-ben Győrött kinyomtatott Jelki Andrásnak, egy született magyarnak a történetei c. kalandregény lenne, amelynek előzményei németül már korábban is megjelentek, az első még a főhős életében 1779-ben.
Császár Elemér irodalomtörténész a magyar regény történetéről szóló művében (1939) egyenesen az eredeti Defoe-regény fölé helyezte a Jelkyről szóló kalandregényt. A jól patkolt irodalomtörténészek még a „pozsonyi Robinsonról”, Jetting Károlyról szóló könyvről is tudnak, valamint Szekér Joakim tábori papnak barokkos című Magyar Robinson, vagyis Újvári és Miksei magyar vitézeknek viszontagságai és azoknak e világ külömbféle részeiben történt csodás esetei. Egy eredeti költeményes igazság, mely a gyönyörködtető történetnek előbeszéllése mellett külömbféle dolgoknak esmérésére vezet kétkötetes regényéről. Utóbbit azonban annyira elfeledték, hogy A magyar irodalom története (1965) egyenesen Újvári Miklóst tekinti a mű szerzőjének, noha az éppenséggel az egyik főhőse annak. Mindezt Pusztai Gábornak a friss Alföldben publikált cikkéből tudhattuk meg.
A néderlandista szerző meggyőzően bizonyítja, hogy sem a Jelky-változatok, sem pedig Jetting története és Szekér regénye valójában nem feleltethetőek meg a robinzonád zsáner alapjellemzőinek.
Mi a gond Jelky kalandjaival? A bajai szabólegény éppúgy hajótörést szenved, mint brit sorstársa, de ő nem laktalan területre vetődik, hanem Jáva szigetére, amit a hollandok már 150 évvel korábban meghódítottak. Hősünknek valóban „van dolga” az emberevő pápuákkal, de nem győzi le őket, hanem éppenhogy menekül előlük. És általában is meglehetősen passzív kalandjai során semmit nem mutat a fehér/európai ember felsőbbrendűségéből, nyoma nincs a kultúrfölénynek, mindig valahogy (mások, beavatottak, olykor bennszülöttek segítségével vagy szerencsével) ússza meg az életveszélyes helyzeteket.
Utólag akár pozitívumként is értékelhetjük, hogy a „magyar robinzonádok” mentesek a gyarmati ideológiától, vagyis valójában nem igazi robinzonádok. Ahogy Pusztai Gábor fogalmaz: „Jetting, Jelky és Szekér Robinsonjai tehát mind csak félig-meddig (Jetting) vagy egyáltalán nem (Jelky, Szekér) Robinsonok.” De a zsánerproblémák mögött nem valamilyen realista vagy humanista törekvést kell sejtenünk: ahogy nem volt gyarmatunk, úgy hiányzott a kolonizáló attitűd is. Egy biztos, meglehetősen testidegen, sőt röhejes lett volna, ha mégis ilyen szellemű magyar regények születnek.
(Alföld, 2011/10)
zádori
A Monty Python gyilkos nyula „létezett” a középkorban
„Szuperforrásból tudjuk”, hogy a Monty Python nem az ujjából szopta a Gyalog-galopp híres jelenetét. Emberevő nyulak valóban léteztek a középkorban – allegorikusan, persze.
Bibó levelezik: Kedves néném!
Nagyszabású összeállítással rukkol elő a Bibó-centenáriumra a Holmi. A közlemények zöme dokumentum, és azt a Bibó Istvánt is megmutatja, amelyiket eddig még alig-alig ismertük: a gimnazistát és az Európát járó ifjú peregrinust.
Borjúgulyásdugulás nagysvádájú imposztorok között
Hiába kardoskodott ellene ötven éven át, az irodalomtörténeti legenda szerint Szentkuthy Miklós a „magyar Joyce”. Ráadásnak az Ulyssest még ő is fordította le. Nagy segítője Bartos Tibor volt, aki sokkal több, mint nagyszerű fordító és lelkiismeretes szerkesztő.
A pénisz fogásra, kapaszkodásra alkalmatlan szerv
Woody Allen örökbecsű mondása szerint semmi disznóság nincs a szexben, kivéve, ha jól csinálják. A Café Bábel legújabb, a kéj témájával foglalkozó számából pedig az is kiderül, hogy a rossz szex is jobb, mint a semmilyen.
„Üdvöz légy, nép!” – Az apostol bálvány helyett költővé tette volna Petőfit
Petőfi Sándor Az apostol c. elbeszélő költeményének kalandos sorsa kulcsfontosságú volt a költő megítélésében, kanonizálásában, sőt irodalmunk egész fejlődéstörténetében. Ha a művet a kortársak időben megismerik, nem alakulhattak volna ki a Petőfi-kultusz mitikus ideálképei – állítja Margócsy István irodalomtörténész.
A szövegtorzó föltámadt és igazságot oszt
Az elkallódott megkerült, a megkerült meg elkallódott. Tömören így foglalható össze Erdei Ferenc szociológus és politikus hírneves kéziratainak sorsa. A szövevényes históriát Halmos Károly történész írta meg a Szociológiai Szemlében, és övé az érdem is, hogy az eddig elveszettnek hitt kéziratot megtalálta és legott publikálta.
A tunya magyar az életével fizet
A magyarok 77 százaléka gyakorlatilag semmit sem mozog. Ha tíz százalékkal növelnénk az aktivitási rátát, nem csak hosszabban és jobban élnénk, de több maradna a zsebünkben és az államkasszában. Közgazdászok kiszámolták, mennyivel. A rest kétszer fárad, és még bele is betegszik.
