Hét lövés, amely megbénította az amerikai sportéletet
Szinte napra pontosan négy évvel azután, hogy az NFL-irányító Colin Kaepernick nem állt fel a himnuszhoz, az amerikai sportvilág együttes erővel küzd a rasszizmus ellen. A Black Lives Matter mozgalmat újra feltüzelte a Jacob Blake-et ért rendőri túlkapás, ami most könnyen a fő bajnokságok végéhez vezető bojkottot indíthat el.
Azzal, hogy a rasszizmus elleni küzdelem részeként a Milwaukee Bucks NBA-s kosárlabdacsapat bojkottálta rájátszásbeli mérkőzését, teljes lavina indult el az amerikai sportvilágban: a folyamatban lévő Western & Southern Open teniszbajnokság, az MLS futball-liga és maga az NBA is felfüggesztette a meccseket, egyes csapatok és játékosok pedig azonnal visszaléptek a további részvételtől. Ezzel gyakorlatilag szintet lépett a Black Lives Matter mozgalom térnyerése az élsport terén.
Augusztus 23-án újabb tragikus esemény rázta meg az Egyesült Államokat: a wisconsini Kenosha városában letartóztatás közben fehér rendőrök hétszer hátba lőtték az autójába behajoló 29 éves fekete Jacob Blake-et, akinek három fia a hátsó ülésen ült. A férfi nem halt bele a sérüléseibe, de orvosai szerint szinte biztosra vehető, hogy sosem fog tudni újra lábra állni.
Az esetről szemtanúk videót készítettek, az pedig órák alatt bejárta az internetet, és még aznap este hatalmas, hamar erőszakossá váló tüntetés szerveződött a városban. Augusztus 24-én szükségállapotot és este hét órától kijárási tilalmat rendeltek el Kenoshában, de a demonstrációk az azóta eltelt négy napban megállás nélkül folytatódtak. A káosz megfékezéséhez a Nemzeti Gárdát is be kellett vetni, a demonstrációk több halálos áldozatot is követeltek.
Hogy segít a társadalmi célokon a sportélet?
A sport és a politika sosem állt távol egymástól. Bár a 20. század elején is jelen volt az aktivizmus (például amikor a női választójogért folytatott küzdelem csúcsán az angol szüfrazsett, Emily Davison V. György király lova elé vetette magát és szörnyethalt az 1913-as Epsomi Futamon), a sportban rejlő társadalmi erő igazán csak az 1900-as évek második felében mutatkozott meg. A televíziós közvetítések lehetővé tették, hogy a sportok beköltözzenek az otthonokba, a rajongói körök bővüljenek, és megszülessenek az első világsztárok, akik a pályán elért sikereiket mainstream ismertséggé alakították.
Kiváltképp igaz volt ez az Egyesült Államokra, ahol a baseball, kosárlabda és amerikai futball ligák mellett az olimpiai sportolók is hatalmas népszerűségnek, ennek megfelelően pedig nagy médiafigyelemnek örvendtek. Ez az időszak az USA-ban egybeesett a korszak legmeghatározóbb társadalmi változásával, az emberi jogi mozgalommal, amely 1954 és 1968 között küzdött a feketék egyenjogúságáért, többek közt Martin Luther King Jr. vezetésével.
A sport kezdetben szimbolikus szerepet töltött be ebben a folyamatban, főként a többségi társadalom oldalán. Az 1950-es években egyre több sportcsapat és egyetemi sportprogram is befogadta a tehetséges afroamerikai atlétákat, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt a kizárólagosan fehér sportbizniszben. A média ezt úgy tálalta, hogy ha nekik sikerülhet, bármelyik afroamerikai elérheti céljait – az igazi áttörést viszont nem ez jelentette.
Az 1968-as mexikóvárosi olimpia előtt az egyesek szerint a valaha volt legjobb atlétikai csapat, az amerikai válogatott úgy döntött, beáldozza az ország egyhangú támogatását azért, hogy a figyelem a társadalmi ügyekre terelődjön. Az Egyesült Államokban 4 évvel korábban, 1964-ben elfogadták az emberi jogi törvényt, ami jogilag megszüntette a szegregációt, a gyakorlatban viszont továbbra is intézményes kirekesztéssel és rendőri erőszakkal kellett szembenézzen a feketék többsége. Az egyenlőtlenségek folyamatos zavargásokhoz vezettek, de ezekről a közvélemény alig vett tudomást. 1967-ben alakult meg a Fekete Erő Konferencia Harry Edwards szociológus és volt sportoló vezetésével, amelynek a célja az volt, hogy hívja fel a figyelmet a problémára. Edwards úgy érezte, a mozgalom úgy tudja a leghatásosabb üzenetet küldeni, ha a sikerre éhes amerikaiak vesszőparipájára, a sportra fókuszál: elindította az Olimpiai Emberi Jogi Projektet, amelyben célokat tűzött ki a sportvilág megreformálására, és belengette a fekete atléták bojkottját, ha nem teljesülnek a követeléseik. Ezek között szerepelt az apartheidet folytató Dél-Afrika és (mai nevén) Zimbabwe kizárása, a rasszista olimpiai vezetők száműzése és színesbőrű szakemberek meghívása a csapatba.
A sportolók végül mégis elutaztak Mexikóba. A válogatott 28 érmet szerzett és 8 világrekordot döntött meg a játékokon, de mégse ez maradt meg az amerikai köztudatban leginkább. A 200 méteres férfi sprintverseny döntőjében a fekete Tommie Smith és John Carlos elsőként, illetve harmadikként ért be, a dobogóra állva azonban többszörösen szimbolikus cselekedettel emlékeztek meg a feketék társadalmi küzdelméről. A két futó a himnuszt fekete kesztyűt viselve, öklét magasan az égbe tartva és fejet lehajtva hallgatta végig, ezzel kifejezve a feketék közös erejét és összetartozását.
Ezen felül az afroamerikai társadalmak szegénységét szimbolizálva cipő nélkül, fekete zokniban, felsőjükön az Olimpiai Emberi Jogi Projektet hirdető kitűzőt viselve, nyakláncukkal a lincselések áldozataira emlékezve vették át az érmeket.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonnal felfüggesztette a két sportolót és két napot adott nekik, hogy elhagyják Mexikót. Smithnek és Carlosnak ezzel sikerült ráébreszteni a társadalmat arra, hogy az élsportolók hiába élvezik az érinthetetlenség privilégiumát, nem feledkeznek meg arról, hogy a fekete társadalom döntőrészt pontosan ennek az elszenvedője. Ahogy Tommie Smith fogalmazott,
mindenhol egyenlőségnek kell lennie, nem csak a stadionban.
Ami Colin Kaepernicknek a karrierjébe került, az 2020-ban sportolói kötelességgé vált
Szinte napra pontosan 4 évvel ezelőtt, 2016. augusztus 26-án, az NFL amerikai futball bajnokság előszezonjában kezdte el Colin Kaepernick, a San Francisco 49ers akkori irányítója azt a tüntetéssorozatot, ami ugyan a profi karrierje végét jelentette, ám Amerikában újra előhozta a társadalmi egyenlőtlenség és a szerepvállalás kérdését.
Kaepernick kezdetben csak ülve maradt, majd későbbi meccseken térdelve hallgatta végig az Egyesült Államok himnuszát, ezzel kifejezve azt, hogy nem tud egységet érezni abban az országban, ahol a színesbőrűeket faji alapú atrocitások érik nap mint nap. Az irányító és a hozzá csatlakozó néhány játékos hamarosan csapat nélkül, ráadásul az erősen hazaszerető amerikai média és maga Donald Trump elnök szavainak kereszttüzében találta magát. Kaepernick ígéretes sportolói karrierje véget ért, de társadalmi aktivistaként világhírű lett, és olyan projekteknek vált arcává, mint a Nike kampánya az esélyegyenlőségért. A Black Lives Matter mozgalom csúcsán, 2020 augusztusában Roger Goodell, az NFL ligavezetője elismerte, hallgatniuk kellett volna Kaepernick szavaira.
Ha Kaepernick már nem is, mások beszélnek és cselekednek helyette. Augusztus 26-án a wisconsini Milwaukee Bucks NBA-s kosárlabdacsapata úgy döntött, az elmúlt napokban történtek megkövetelik a rájátszás bojkottálását és a figyelem átterelését a változásra. A Bucks meccse az Orlando Magic ellen elmaradt, a liga pedig úgy döntött, a forduló másik két mérkőzését is elnapolja. A Wisconsin állami bajnoki esélyes csapat közleményt adott ki, amiben hangsúlyozta, hogy a tüntetések fényében sem történt változás a rendőri túlkapások szabályozására, és felelősségre vonást követelnek Jacob Blake ügyében. Mint mondták,
Mi a pályán Milwaukee-t és Wisconsint képviseljük és felelősséggel tartozunk egymásért. Ugyanezt várjuk el a döntéshozóktól és a végrehajtóktól is.
A kosárlabdázók arra kérték az amerikaiakat, hogy ismerjék meg a tényeket, tegyenek a célokért békés eszközökkel, és menjenek el szavazni november 3-án.
A Bucks döntése nem maradt visszhang nélkül. Úgy tudni, a Los Angeles Lakers és a Los Angeles Clippers kosárlabdázói már döntöttek arról, hogy nem folytatják a játékot a szezonban, tudva, hogy a teljes, a koronavírus-járvány alatt csodával határos módon újraindított szezon forog kockán. Egy csütörtöki egyeztetésen végül is elálltak a bojkottól, így folytatódhat a rájátszás.
A tiltakozási hullám azonban más sportokat is elért. A nemrégiben világelső japán Oszaka Naomi visszalépett a járvány alatt megtartott legnagyobb, Southern & Western Open tenisztornáról, a bajnokság szervezői pedig elnapolták a csütörtöki játéknapot, hogy az Amerikát behálózó egyenlőtlenségekre hívják fel a figyelmet. Az elnapolás hírére végül megenyhült Oszaka, és azt közölte: kész pályára lépni, egyben megköszönte a WTA és a szervezők támogatását, mivel szerinte a találkozók egy nappal későbbi megrendezése még nagyobb figyelmet biztosít a kezdeményezésnek.
A rasszizmus elleni tilakozásul hasonlóan döntött az MLS, az Egyesült Államok elsőosztályú futball-ligája, ahol öt szerdai meccset mondtak vissza.
Mit lehet reálisan elérni a mostani kiállással?
Amerikában és Európában egyaránt rengeteg sportoló és bajnokság emlékezett meg a Black Lives Matter céljairól, a csapatszíneit feketére változtató Forma 1-es Mercedestől a mozgalom nevét a bajnokság végéig mezükön viselő angol elsőosztályú focibajnokság játékosaiig. Nagy kérdés azonban, hogy a tiltakozás következő hulláma meddig mehet el.
A Jacob Blake-et ért támadás újra feltüzelte a tüntetőket és jelezte a döntéshozóknak, hogy a küzdelem még korántsem ért véget. Az emberi jogi tüntetéssorozat még jócskán a koronavírus-járvány csúcsán kezdődött, George Floyd halála óta viszont már eltelt 3 hónap: az élet azóta újraindult, a problémákat viszont még tünetileg sem kezelték.
Donald Trump nem is próbált meg érdemi megoldást nyújtani a mélyen rejlő társadalmi gondokra, inkább tovább polarizálta az amerikaiakat. Ahogy a Milwaukee játékosai is kiemelték, ezen a ponton előrelépés csak akkor várható, ha az állampolgárok élnek a jogaikkal és a lehető legtisztábban, szavazataikkal jelzik, hogy nem tetszik nekik a rendszer.
Ebben a folyamatban lehet valós értéke a sportolók bojkottjának: ha az NBA leáll, és ebben akár más bajnokságok is követik, az emberek a saját bőrükön tapasztalhatják, hogy ha más nem, a Black Lives Matter céljai most már őket is érintik – és itt még nem volt szó gazdasági érdekekről.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
