szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Háromszáz millió éves megkövesedett fatörzseket és levéllenyomatokat talált a Volga középső folyásánál elterülő Szamarai területen Alekszandr Szidorov, a helyi műszaki egyetem geológiai és ásványtani múzeumának vezetője.

A fatörzsek és a levéllenyomatok mellett magvakat is talált Szidorov, s először azt hitte, gyümölcsökkel van dolga, de aztán kiderül, hogy magvak, csak nagyon nagyok, 4-5 centiméter átmérőjűek. A tudós úgy vélte, a paleontológusok számára nagy szenzáció, hogy egyszerre találták meg a  törzseket, a leveleket - illetve lenyomataikat - és a magvakat, mert ilyesmi ritkán fordul elő. Szidorov az adott helyen 2000-ben kezdte a kutatást, de csak 2008-ban bukkant rá a most ismertetett leletekre. A munkát azóta is folytatja diákjaival, amit pedig megtalálnak, az kiállítják a vezetése alatt álló múzeumban.

Számos helyen léteznek ilyen megkövesedett erdők, a világ legismertebb és legkiterjedtebb megkövesedett erdősége az Egyesült Államokbeli Arizonában található, kietlen sivatagban, egy Holbrook és Navajo között elterülő, közel 900 négyzetkilométeres nemzeti parkban. Ott a Araucarioxylon arizonicum elnevezésű, az északi féltekén rég kihalt fák mintegy 225 millió éves megkövesedett törzsei, néhol rönkjei láthatók. Az erdő a földtörténet során különféle időjárási övezetekben volt, és sokáig volt víz alatt is. A fákat a beléjük hatolt, különféle oxidokkal színezett anyagok fantasztikusan kiszínezték, s a parkban jószerivel minden "kavicson" jól látható, hogy megkövesedett fadarab.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!